Fritz Stern, az Öt Németország és egy élet című kötet szerzője több szempontból is figyelemre méltó személyiség. Egyrészt családi emlékei, személyes sorsa miatt, hiszen 1926-ban Breslauban (ma Wroclaw, Lengyelország), az akkor Németországhoz tartozó nyugat-sziléziai nagyvárosban született kikeresztelkedett zsidó családban, amely a korabeli szellemi élet legfelső köreihez tartozott, rokonai között számos kiemelkedő képességű orvos, Nobel-díjas természettudós volt. A „személyes szál” a császári Németországtól a weimari köztársaságon át a náci Harmadik Birodalomig, majd onnan szinte az utolsó pillanatban, 1938 szeptemberében emigrálva az Egyesült Államokba vezet. (A negyedik és ötödik Németország, amely a címben szerepel, a felsoroltakon kívül az NDK és az NSZK.)
Legalább ennyire érdekes a könyv másik szintje. Fritz Stern ugyanis a Columbia Egyetem történészprofesszora volt visszavonulásáig, és a német történelemmel, illetve Közép-Európával foglalkozott, főképp a XIX. és XX. századi problémák izgatták. Fontos műveket publikált, mindenekelőtt a császári Németországról, például Arany és vas címmel Otto Bismarck kancellár és befolyásos zsidó bankárja, Gerson Bleichröder kapcsolatáról. Személyes sorsából következően egész pályafutása során foglalkoztatta a Sonderweg, Németország kollektív tragédiába forduló „külön útja”. Végül érdemes megemlékezni a jelentős terjedelmű kötet harmadik vonulatáról, mely persze kapcsolatban áll az előző kettővel. Fritz Stern ugyanis nemcsak elszenvedte és elemezte, de bizonyos mértékben alakította is a német történelmet, hiszen a különböző amerikai politikusok (főként, ha a demokraták kormányoztak) gyakran kérték a tanácsát „német ügyekben”, fontos szerepet töltött be az 1945 utáni amerikai–német kapcsolatok alakításában, sőt abban is, hogy szülőhazája 1991-ben újra egyesült. Stern ezt nevezi könyvében második esélynek, utalva arra, hogy az első, amely 1871-ben a német császárság versailles-i kikiáltásával vette kezdetét, két világháborúhoz, felmérhetetlen pusztításhoz, népirtáshoz és megszálláshoz vezetett, melynek következményeként a németek újra két ellenséges államban, az NSZK-ban és az NDK-ban éltek több mint fél évszázadon át.
Érdemes kitérni Stern könyve kapcsán a „jekeszindrómára”. Jekének hívták a kelet-európai zsidók azokat az asszimilált, gazdag és művelt német zsidókat, akik az asszimiláció propagálói, „élő reklámjai” voltak, akik azonban annyira azonosultak az őket befogadó nemzettel, annak kultúrájával és politikájával, sőt vallásával is, hogy megtagadták a vallásukat is, kikeresztelkedtek. Közben azonban elfeledkeztek arról, hogy beilleszkedésük a többségi társadalomba ingatag lábakon áll, s bármilyen látványos sikereket értek el bizonyos területeken, a nácik másodrendű állampolgárrá degradálhatják, majd megsemmisítésre ítélhetik őket.
Tanulságos és tragikus sors jutott osztályrészül Stern keresztapjának, Fritz Habernek, akitől a nevét is kapta. Haber élete nálunk kevéssé ismert. Az amerikai–német történész könyvet is írt arról a különlegesen tehetséges német zsidó tudósgenerációról, melynek legnevesebb alakja a szintén Breslauban tanult Paul Ehrlich, a vérbaj gyógyszerének felfedezője, 1908 orvosi Nobel-díjasa és Albert Einstein volt. Fritz Haber 1918-ban kapta meg a kémiai Nobel-díjat az ammóniaszintézis felfedezéséért, amely lehetővé tette, hogy levegőből nyerjenek ki nitrogént a műtrágyagyártás számára. Ez a zseniális, szintén Breslauban született, zsidó származású tudós azonban az első világháború alatt vezető szerepet vállalt a német vegyi fegyverek előállításában. Sőt ő fejlesztette ki a Zyklon–B gázt is, igaz, fertőtlenítés céljára, amellyel már a tudós 1934-ben bekövetkezett halála után a nácik zsidók millióit pusztították el Auschwitzban és másutt. Megjegyzendő, hogy Hitler hatalomra jutása után Habernek is menekülnie kellett, és Svájcban halt meg, miután hiába próbálta elintézni, hogy a Stern család külföldre mehessen dolgozni, elhagyhassa a jekék számára is halálos csapdává vált Németországot…
A hosszabb ideig a New York-i Columbia Egyetem dékánjaként is működő és az 1968-as diáklázadás leszerelésében is szerepet vállaló Fritz Stern történetírói és diplomáciai munkássága lenyűgözően gazdag, ismertetésére nem vállalkozhatunk. Érdemes azonban itt idézni a kötetben olvasható eszmefuttatását a XX. századi német történelem „sorsfordító napjáról”, a berlini fal lebontásáról (pontosabban a Nyugat-Berlint elválasztó határ megnyitásáról). „Csaknem azonnal – és megdöbbenésemre – eszembe jutott, hogy mindez az elképesztő izgalom éppen november 9-én történik, a Németország legsúlyosabb történelmi örökségeit hordozó nap évfordulóján: 1918-ban ezen a napon özönlöttek az utcára németek milliói, a háború végét és nagyobb egyenlőséget követelve, ezen a napon menekült el az utolsó császár, omlott össze a csődbe jutott régi rendszer, és kiáltották ki a köztársaságot; 1923-ban ugyanezen a napon robbantotta ki a maga sörpucscsát Hitler Münchenben, melynek még a kudarcát is a maga hasznára tudta fordítani (a Harmadik Birodalomban november 9-e ünnepnap volt a puccsban elesett nácik emlékére, a mártírok évente megrendezett pogány ünnepe); 1938-ban pedig a nácik ugyanezen a napon rendezték meg a kristályéjszakát, szabadjára engedve szadista indulataikat a zsidókkal szemben, miközben a németek, ahogyan szoktak, nyugodtan tették a dolgukat. Micsoda fintora a sorsnak, hogy a német történelem egyetlen sikeres és békés forradalma ugyancsak erre a rossz emlékű napra esett!”
Magyarországról kevés szó esik a kötetben, Stern Németországon kívül a térség országai közül – szintén a személyes érintettség miatt – Lengyelországra és Csehországra koncentrál. Tudomást kell vennünk arról a lehangoló tényről, hogy egy évszázaddal ezelőtt Budapest egy jelentős gazdasági és szellemi központtá vált kettős monarchia egyik fővárosa volt, amelyet ezer szál fűzött a világhatalmi ambíciókkal rendelkező Németországhoz. Viszont ma Németország, még az Európai Unió legnépesebb országaként és vezető gazdaságaként is, háttérbe szorul a világban. Legföljebb az vigasztalhatja, hogy egykori legyőzője, a ténylegesen világhatalommá vált Szovjetunió meg felbomlott, és utóda, örök riválisa, Oroszország sem sokkal befolyásosabb. Magyarország egykor Ausztrián keresztül kötődött Németországhoz, és annak egyesítésében az 1989-es határnyitással részt is vállalt. De 1990 után csökkent a jelentőségünk, amihez az utóbbi két évtizedben elszenvedett gazdasági és politikai kudarcaink is hozzájárultak. Ma már ott tartunk, hogy a nyugati sajtó egy része (amely egyáltalán figyelmet szentel annak, ami nálunk folyik) a német történelem démonait kéri számon rajtunk, sőt egyes német liberális újságírók az Európát fenyegető fasiszta fertőzés bacilusgócát vélik nálunk felfedezni. Bízzunk abban, hogy miként az NSZK-nak, úgy Magyarországnak is sikerül kilépnie a saját árnyékából, s kihasználja azokat a lehetőségeket, amelyeket a totalitárius rendszerek összeomlása teremtett meg a számára. Ha a németek tudnak élni a történelem nyújtotta „második eséllyel”, miért ne lennénk képesek erre mi, magyarok?
(Fritz Stern: Öt Németország és egy élet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2009. Ára: 4500 forint)
Axiom Space
Mosolyogva tért vissza Kapu Tibor
