MI A MAGYAR?

Mennyi erdőt kapunk vissza a felszabadult Felvidékkel.
Erdésztársadalmunkat ma ez a kérdés érdekli leginkább.
Mindnyájan ismerjük azokat az óriási veszteségeket, amelyek a trianoni békeszerződés nyomán érték erdőgazdaságunkat és ezzel kapcsolatban egész nemzeti háztartásunkat. Az évi fatermés egy fejre eső átlaga a réginek negyedrészére esett vissza. De még ez az arány is csak látszólagos, s ezt is csak a rendkívüli használatok segítségével tudtuk elérni, a valóságos növedék fejkvótaaránya még ennél is kisebb.
Nem csoda tehát, ha ma erdész körökben is a bécsi döntés által teremtett új helyzet felé irányul az érdeklődés, és türelmetlenül várjuk azokat a híreket, amelyek számszerű, hiteles adatokkal szolgálják ennek a kérdésnek a tisztázását.
A közelmúlt örvendetes eseményei után az egész vonalon megindult a találgatás: mekkora lesz a visszacsatolt erdőterület? Mindenféle számokat hallhattunk kétszázezer holdtól egymillióig. És bár ma már tisztábban látunk, a bizonytalanság még nem szűnt meg egészen.
Még kevesebbet tudunk arról, hogy a viszszacsatolt erdőterület hogyan oszlik meg fafajok szerint. Kaptunk-e vissza fenyveseket, és ha igen, mennyit? Jelentékeny javulást várhatunk-e fenyőbehozatalunk tekintetében? Enyhülni fog-e általában a mai nyomasztó fahiány? Stb.
Mindezek olyan kérdések, amelyeket találgatással eldönteni nem lehet. Hogy azonban fontosak mind az erdőgazdaság, mind a fafogyasztók szempontjából, az nyilvánvaló.
Ezért elhatároztam, hogy megkísérlem ezeknek a kérdéseknek a tisztázását.
Rácz Jenő a Búvár novemberi számában pl. 470 ezer k. holdra teszi a visszakapott erdőterületet (A felszabadult Felvidék gazdasági jelentősége), a Magyar Statisztikai Szemle októberi füzete 344 ezer holdat, a Statisztikai Tudósító december 21-i száma 342 ezer k. holdat állapít meg.
Természetes, hogy addig, amíg a határokat nem állapítják meg véglegesen, nem tudunk pontos adatokkal megfelelni a föltett kérdésekre. Olvassuk pl. a napilapokban, hogy Kassa és Rozsnyó erdeinek túlnyomó része Csehszlovák területre esik, és egészen bizonyos, hogy ma még sok más határhelység erdőbirtokának hovatartozása is vitás kérdés. Ezért az itt közölt eredményeknek is csak tájékoztató jellegük lehet.
Hogy mely községek kerültek vissza Magyarországhoz, azt nagyjából tudjuk, hiszen a demarkációs vonal ismeretes. Sok változás és nagyobb meglepetés ebben a tekintetben máig nemigen lehet. A visszakapott helységek jegyzékét több ízben közölték a napilapok, de megállapíthatók azok a (200 000-es) katonai térkép alapján is, ha abba a régi és az új országhatárt berajzoljuk s a két vonal közé eső községeket gondosan összeírjuk. Ez, bár nem egészen egyszerű munka, nem okoz különösebb nehézséget.
Bizonytalanabb dolog az erdőterületei; számszerű kimutatása és részletezése a főbb fafajok szerint. Mert pontos törzskönyvi adatok nem állanak rendelkezésünkre. Nincs más forrásunk, mint Bedő Albert nagy statisztikai munkája, melynek II. kötetében (Az erdők törzskönyve) községenként és fanemcsoportonként vannak részletezve az erdőterületek. Kérdés, mennyire bízhatunk ma meg ezekben a számadatokban. Mert 4 évtized nagy idő!
(Szent-Istvány Aladár: Mennyi erdőt kapunk vissza a felszabadult Felvidékkel. Erdészeti Lapok, 1939. január)