Nem Oroszországnak üzen a NATO a pápai telepítéssel

Hosszú ideig a neves Brooking Intézet vezető kutatójaként dolgozott, és szolgált a Clinton-kormány nemzeti biztonsági stábjában is Ivo H. Daalder, akit Barack Obama elnök idén májusban nevezett ki az Egyesült Államok NATO-nagykövetének. A szövetség első C–17-es gépének pápai átadási ceremóniáján nyilatkozott lapunknak.

A NATO-tagországok és partnereik ritka együttműködésének lehetünk tanúi itt Pápán. Lehetséges, hogy minden példával szolgál a jövőre nézve, ami a szövetségi képességek közös finanszírozását illeti?
– A gazdasági válságra tekintettel, amely országainkat, vele együtt az állami kiadásokat és természetesen a védelmi költségvetéseket sújtja, a drága katonai felszerelések terén különösen a közös finanszírozás a jövő útja. Megvásárolhatjuk egy repülőgép résztulajdonát, üzemórákat a nemzeti feladatokhoz, vagy hogy hozzájáruljunk a szövetségi, illetve EU-missziókhoz, mindezt töredéknyi áron ahhoz képest, hogy mibe kerülne önállóan mindez, és ennek harminc évnyi fenntartása. Vannak itt olyan országok, amelyek sosem engedhetnék meg, hogy ilyen géppel repüljenek és szállítsanak utánpótlást katonáiknak, vagy éppen humanitárius céllal. Most megtehetik.
– A C–17-esekkel repülő nehéz szállító repülőezred pápai elhelyezése az első alkalom, hogy a NATO – részben amerikai katonákkal – állandó bázist létesít az „új” tagországok egyikének területén. Jelent-e ez változást az Oroszországgal szembeni NATO-politikában?
– Nem, ennek semmi köze Oroszországhoz. Ez egy tíz szövetséges és két partnerország által közösen finanszírozott képesség telepítéséről szól egy olyan helyszínen, amely a legjobb létesítményeket biztosítja. Magyarország kinyilvánította szándékát, hogy zászlaja alá veszi, regisztrálja a repülőgépeket, biztosítja a légibázist és a lehető legjobb körülményeket. Magyarország a NATO és az EU tagja, és felajánlotta, hogy telepítsük ezt a képességet ide.
– Folytatják további tagországok toborzását a Stratégiai légi szállítási programba?
– Örömmel üdvözölnénk bármely NATO- vagy partnerországot a SAC-programban. Jó pár további repülőgép megvásárlásának, telepítésének és használatának van meg itt a lehetősége, csak meg kell találni a finanszírozást hozzá, hogy ezt megtehessük. Ahogy most aktív szakaszba lépett a program, szeptemberben és októberben megérkezik a SAC 2 és SAC 3, azaz a flotta két másik repülőgépe, így mindenki meggyőződhet majd a program hasznosságáról, mire képes és milyen olcsón. Ez pedig csatlakozásra ösztönözhet, a flotta, az üzemórák bővítésére, amellyel még többet tudunk tenni a NATO és az EU, vagy bárki más, mondjuk az ENSZ feladatai érdekében. Nemzeti résztulajdonról, üzemórahányadról van szó, amelyet mindenki úgy használ fel, ahogy akar.
– A lehetőségek függvényében elképzelhetőnek tartja, hogy az amerikai kormány valamikor a jövőben hozzájárulását adja a SAC-program európai gyártású szállító repülőgéppel történő bővítéséhez?
– Ha egyszer lesz egy európai repülőgép, amely képes hozzájárulni a programhoz, és azt finanszírozzák, akkor valószínűleg lenne értelme bevenni azokat. Jelenleg azonban nincs ilyen európai repülőgép, van azonban egy amerikai repülőgép, amely jól működik, és azt tanácsolnánk a különböző országoknak, hogy jól gondolják meg, mire költik szűkös forrásaikat. A C–17 repül, finanszírozható, ezért van értelme bele fektetni. A SAC azonban nem egy C–17-esre vagy a Boeing cégre alapozott koncepció. A repülőgép típusa kevésbé fontos, mint az, hogy ez egy többnemzetiségű nehéz légi szállítási koncepció, amelyet Pápán valósítunk meg, bővítünk és demonstrálunk az előttünk álló hónapokban és években.
– A tavalyi grúziai események szolgáltak olyan tanulsággal a szövetség számára, hogy határt kell szabni az expedíciós hadviselés területvédelemmel szembeni növekvő túlsúlyának?
– Nem hiszem, hogy ez Grúzia tanulsága. Sokkal inkább az, hogy a szövetségnek rendelkeznie kell olyan eszközökkel, amellyel gyorsan tud mozgatni katonai képességeket határain belül, és ha érdekei ezt indokolják, azon kívül is. Egy olyan országnak, mint Portugália vagy Spanyolország, expedíciós képességre van szüksége, hogy megvédhesse mondjuk Magyarországot, nem elég az, hogy statikus erőik vannak odahaza, amikor a probléma itt van. Ugyanezt a képességet lehet hasznosítani Afganisztánban vagy Koszovóban, vagy bárhol máshol. Nincs különbség, hogy expedíciós, vagy területvédelmi hadviselésről van szó, az igazi kérdés az, hogy mi a szövetség feladata. A NATO elsődleges feladata márpedig a szövetséges országok területének védelme, és ez nem fog változni. Azonban azoknak a fenyegetések a kezeléséhez is rendelkezni kell képességekkel, amelyek egyre többször nem közvetlenül a területük ellen irányulnak, hanem azon kívül realizálódnak. Mindkettőre szükség van.