Petrus Romulus

XVI. Benedek pápa júliusi csuklótörése a nagy nyári uborkaszezon közepette alkalmat adott az amerikai Newsweeknek, hogy találgatásokba bocsátkozzon a következő pápa személyéről. Lehet, hogy már önmagában ez a hír is érdekes lenne, de úgy meg különösen felkeltette az érdeklődést nálunk, hogy a lista ötödik helyére Erdő Péter bíborost állította a lap.

Túlságosan komolynak persze nem tekinthetők az ilyen latolgatások, különösen, ha nyár közepére időzítik a megjelenésüket. A Newsweek felvetése viszont több mint valószínű: a nem túlságosan távoli jövőben biztosan új pápát kell választani, hiszen XVI. Benedek 82 esztendős. A cikk szerzőjét inspiráló esemény azonban nevetséges: a nyaralásakor elszenvedett baleset, bár nyilván kényelmetlenül érinti az egyházfőt, és talán A názáreti Jézus második kötetét sem tudja egyhamar befejezni törött kézzel, nem tekinthető súlyosnak. A híradások szerint a pápa éjszaka felkelt, megbotlott, és a kezével akarta csökkenteni az esés erejét. Ennek az lett a következménye, hogy a jobb csuklója eltört. A pápa nyilván érezte, hogy baj van, azonban nem akarta zavarni kíséretét, ezért visszafeküdt aludni, s csak másnap reggel mondta el, mi történt. Személyi orvosa megvizsgálta, és kórházba küldte, ezért a reggeli mise után XVI. Benedek autóba szállt, és lement Aostába a legközelebbi kórházba. Minden vizsgálatot elvégeztek, majd kis várakozás után – a műtő éppen foglalt volt – meg is műtötték. A pápa végül elnézést kért a kórház dolgozóitól a felfordulásért, amelyet okozott.
A találgatásokra tehát inkább ürügy volt e mostani baleset, semmint ok. II. János Pál utolsó éveit is végigkísérte a „bennfentes” cikkek sokasága; némelyek egyre határozottabban követelték lemondását, mások viszont egészen biztosan tudni vélték, ki lesz az új pápa. Néhány év távlatából ezek az elemzések kifejezetten humorosnak tűnnek. Ahogyan Karol Wojtyla megválasztását sem sokan jósolták meg, halála után is más karakterű pápára számított az elemzők többsége, mint amilyen Joseph Ratzinger. Többségükben alaposan melléfogtak még a nem személyekben, hanem érdekcsoportokban gondolkodók is. Általános vélekedés volt ugyanis, hogy a pápaválasztó bíborosok egy része olasz, másik része afrikai, harmadik része dél-amerikai főpásztort látna szívesen Szent Péter székében. Természetesen ez a várakozás reálisnak tűnhetett a Vatikán hivatalainak erőviszonyát ismerve, a valóság mégis egészen más eredményt hozott. A jelentős lobbierővel rendelkező latin-amerikai főpapok állítólag a hondurasi Óscar Andrés Rodríguez Maradiaga megválasztásában voltak érdekeltek; II. János Pál pedig annak örült volna, ha olasz bíboros követi, például Giovanni Battista Re. A pletykák szerint Ratzinger bíboros viszont afrikai főpapot szeretett volna.
Ezekből az elképzelésekből, mint tudjuk, nem lett semmi. Nyilvánvaló, hogy léteznek érdekek és érdekcsoportok a katolikus egyházban és a Vatikánban is, csak éppen kevés elemző képes tisztán látni és megérteni őket. Egy egyszerű falusi káplánnak valószínűleg sokkal kisebb meglepetést okozott Ratzinger megválasztása, mint sok, a tűz közelében melegedő, a tényleges történésekről azonban valójában keveset tudó hírmagyarázónak.
Erdő Péter neve egyébként már 2005-ben is felmerült, a magyar sajtóban mindenképpen. A július 22-i Newsweek-cikk inkább csak megerősítette a magyar bíboros esélyességét, s talán a nemzetközi latolgatáslistán is előbbre sorolta, mint ahol négy évvel ezelőtt állt. Megelőzi őt Angelo Scola velencei pátriárka, Angelo Bagnasco genovai érsek, az olasz püspöki kar elnöke, Marc Ouellet québeci érsek, Carlo Caffara bolognai érsek, Christoph Schönborn bécsi érsek. Ez a felsorolás persze ugyanannyira komoly, mint azok a jóslások, amelyek szerint XVI. Benedek lesz az utolsó előtti pápa. A XII. században élt Malakiás például konkrét listát készített Szent Péter utódairól, ha nem is név szerint említve őket, de rövid mottókkal körülírva karakterüket. A II. Incének átadott listát először állítólag „titkosították”, s csak 1559-ben ismerte meg a világ egy bencés történésznek, Arnold Wionnak köszönhetően, aki nyomtatásban is megjelentette. A Malakiás-lista szerint egyébként éppen az utolsó idők küszöbére értünk. A listahívők szerint például ilyen jellemzést kaptak a pápák: XI. Piuszt a „rendíthetetlen hit” vezérli, XII. Piusz az „angyali pásztor”, XXIII. János a „pásztor és hajós”, VI. Pál a „virágok virága”, I. János Pál a „félholdból származó”, II. János Pál pedig a „nap alatt fáradozó”. A nagy pápát követő egyházfőt a Malakiás-jövendölés az „olajfa dicsősége” mottóval írta le – nem tudom, hogyan vonatkoztatható ez a német XVI. Benedek pápára. És ezt követi a lényeg, az utolsó pápa, Petrus Romulus, aki sok nyomorúságon keresztül vezeti népét, miután a hét dombon épült város elpusztul, és megjelenik a rettentő bíró.
Ez a lista körülbelül annyira megbízható, mint a „Newsweek-jövendölés”, amelyen Erdő Péter az ötödik helyet kapta. Előbb-utóbb biztosan lesz olyan elemző is, aki felfigyel a magyar bíboros és a jövendölt utolsó pápa neve közötti azonosságra; s talán még arra is, hogy az esztergom–budapesti érsek a hetvenes évek végén Rómában tanult, vagyis van némi köze az Örök Városhoz – amire a jövendölés mottójában szereplő, a legenda szerinti Róma-alapító Romulus neve utalhat. Vagyis nem késlekedhet sokáig a rettentő örök bíró sem – egy közeli világvége híre könnyed nyári olvasmányként hathat.
Az utolsó perc nem, de a világvége idejére vonatkozó találgatás több mint komikus. Azon viszont érdemes elgondolkodni, mi lehet az oka annak, hogy magyar főpap neve a történelem során jószerével csupán egyetlen alkalommal merült fel pápaválasztáskor: Bakócz Tamásé, s ennek már csaknem ötszáz éve… Persze Bakócznak sem sikerült Szent Péter trónusára ülnie 1513-ban, de csakugyan esélyes lehetett, ha Rómába érkezésének hírére virágokkal díszítették fel a várost. Csak éppen a korabeli érdekcsoportok küzdelmeként és a gondviselés jóvoltából végül Medici bíboros lett az új pápa X. Leó néven, aki Bakócz személyében erős vetélytársat látva sietett hazaküldeni a római életre berendezkedő magyar főpapot. Azután teltek-múltak a századok, de fél évezred alatt nem volt egyetlen olyan magyar főpap sem, akinek a neve súllyal eshetett volna a latba pápaválasztás során.
Talán nem is baj, bár nemzeti önbecsülésünknek biztosan jót tett volna egy ilyen kiemelkedő teljesítmény, s hírünk is nagyobb lenne a világban. Ezt még a Népszava publicistája is elismerte Erdő Péter Newsweek-jelöltsége kapcsán, de érdekes módon úgy érezte a „jól tájékozott” cikkíró, hogy a magyar katolikus egyház tekintélye külföldön már nem a régi, nálunk ugyanis dacolnak XVI. Benedek rendelkezéseivel, és a főpapok vadul politizálnak. Gondolom, az érdemdús szerző igen sokat tudhat mondjuk a lengyel, szlovák vagy horvát katolikus egyház helyzetéről és közéleti tevékenységéről – hogy csak néhány példát említsünk –, s ezekkel összevetve érzi úgy, hogy a magyar egyház politizál.
Talán az sem tett jót a hazai katolicizmusnak, hogy megszűnt az ÁEH (Állami Egyházügyi Hivatal), akkor volt ugyanis töretlen a magyar egyház tekintélye Rómában, amikor a hivatal emberei „vigyáztak” a magyar főpapokra. Sajnos ez már a múlté, bizonyára ezért is tartunk ott, ahol tartunk. „Az egyház ne politizáljon!” szlogent egyébként fél évszázadon át sokszor olvashattuk a Népszava hasábjain különböző formákban. Az utóbbi évtizedben egy időközben felmorzsolódott párt hirdette nagy előszeretettel, majd a nemrég lemondásra kényszerített miniszterelnök szajkózta még Rómában is, a nagybeteg pápát zaklatva feltűnési viszketegségével. De ez a világ talán elmúlt, vagy legalábbis elmúlófélben van.