A kilábalás forgatókönyvei

Türelmetlenül várjuk a válság végét. A máshol a hazainál jóval nagyobb intenzitással folyó gondolkodási folyamatban és vitában kialakult egy sajátos jelrendszer a válságból való kilábalás lehetséges forgatókönyveinek gyors, a latin ábécét használó országok mindegyikében érthető, képszerű ábrázolására. Három nagybetű, az U az L és a W a válságból való kilábalás három lehetséges forgatókönyvét reprezentálja.
Az U jelenti a legoptimistább forgatókönyvet. A tavaly szeptember után bekövetkezett zuhanást egy rövid stagnálási periódus követi, most elérkeztünk a mélypontra, – ez az U alsó pontja, – majd visszatér a bizalom a piacokra, ismét nekilódulhat a globális gazdasági növekedés, csökkenhet a munkanélküliség és ezzel új fellendülés veszi kezdetét. (Ez az U felső szára.) Ezzel szemben a fránya L-hívők úgy gondolják: akárcsak az L betű lefelé menő szára esetében, valahol megáll a zuhanás, de azután nem visszapattanás következik, hanem egy hosszú vízszintes vonal, vagyis a stagnálás. Végül a W tábora úgy véli: a meredek zuhanás után egy kisebb felpattanás jön, majd ismét zuhanás. Létezik még egy negyedik elképzelés is, a kisebb fellendülésekkel megszakított folyamatos zuhanás teóriája, ezt a villám jelével érzékeltetik, de reménykedjünk benne, hogy ettől nem kell félnünk.
Ma már tudjuk: a válság első jelei 2005-ben mutatkoztak, amikor elkezdett csökkenni a megkezdett amerikai lakásépítések száma. De ki gondolta akkor, hogy 2009-re ekkora balhé lesz ebből? Volt egy-két szakember, az amerikai közgazdász Nouriel Roubini, a francia szociológus Paul Jorion, akik már akkor megkongatták a vészharangot. De senki sem hallgatott rájuk. 2005-ben az amerikai pénzügyi szektorban dolgozó Jorion könyvet írt a közeledő katasztrófáról. Ebben pontosan leírta a válsághoz vezető mechanizmust. És nem talált rá kiadót! Még Franciaországban sem, ahol nagy piaca van a bankárvilág bírálatát tartalmazó gondolatoknak. Széllel szemben nem lehet…
Jó példa ez arra: a válság kialakulásának legkedvezőbb terepe az eufóriás hangulat. Azért írom ezt, mert a mai magyar gazdasági, politikai és médiaelit imádja a vég nélküli jó hangulatot. Megszokta a jót, élvezi is, nem akarja, hogy elrontsák a hangulatát. A tapasztalata azt mutatja, ha voltak is kisebb bajok, államcsőd közeli helyzetek, mindig jöttek a mély zsebű külföldi barátok, és segítettek. Segítettek privatizációval, IMF-hitellel, kapcsolatokkal. Hogy azután ennek a segítségnek mi lett az ára, azt mindig csak utólag tudtuk meg. Mindegy, az óvatosságot javaslókat huhogónak, kákán is csomót keresőnek, provokátornak nevezték.
Az elit egy része a mostani válságban is hasonlóképpen viselkedik. Alig kezdődött el a zuhanás, már a fellendülés jeleit kutatta. Alig tüsszentett Amerika, és itthon egyesek már arról írtak, hogy mi gyógyulunk meg legelőbb. A válságra adható tengernyi lehetséges válaszból Schumpeterét emelték ki, aki szerint még jól is jöhet a válság, mert a pusztulásban van az igazi megújulás lehetősége. Ahelyett, hogy a válság okainak feltárására összpontosítottak volna – egyáltalán: gondolkodtak volna annak okain –, azt lesték, mikor vonul el a vihar. És voltak olyanok is, akiket az érdekelte, hogyan lehet felhasználni a katasztrófát arra, hogy kiforgassák vagyonukból az amúgy is nehéz helyzetben lévőket. Most azt képzelik, nincs más hátra, mint kivárni, amíg az Amerikában elinduló fellendülés hatásai hozzánk is elérnek.
Az április eleje óta javuló banki eredmények, a felfelé mozgó tőzsdeindexek, a főbb bizalmi mutatók javulása, az amerikai ingatlanpiacon mutatkozó biztató jelek, az euróövezet nagyobb gazdaságainak lassú javulása lehetőséget adtak egy újabb buborék felfújására itthon is. Nem véletlenül: a buborék levegővétel. Esély a túlélésre. A mesterséges eufória érződik a budapesti tőzsdeindex látványos szárnyalásában és a forint árfolyamának átmeneti erősödésében is. – Eldőlt a kérdés: ez egy U típusú válság volt, most már jöhet a szárnyalás, nekünk csak az a dolgunk, hogy felkapaszkodjunk az induló gyorsvonatra – mondják az U-hívők. Sőt olyanok is vannak, akik arról ábrándoznak, hogy mi leszünk a mozdony. A lufi fújásában még náluk is érdekeltebb nyugati hitelminősítők, bankok pedig nem haboznak segítséget nyújtani abban, hogy itthon sok politikus és médiaszereplő a győzelmi harsonákat fújja. És van itt még egy körülmény, ami erre sarkallja őket: közelednek a választások. Azt még nem tudjuk, hogy választási költségvetés lesz-e. De hogy választási lufi van már, az biztos.
De nézzük, mit mondanak az L- és a W-hívők? Az előbbiek a legfejlettebb országok – a hitelválság nyomán szükségszerű – példátlan eladósodására, az ebből szükségszerűen meglóduló inflációra, a befektetői vagyon jelentős részének elolvadására hivatkoznak. E tények elejét veszik a látványos fellendülésnek, mondják, nem alap nélkül. Végül is a következő évek növekedésének lehetősége ott fekszik befagyva az eladhatatlan kaliforniai ingatlanokban, ott áll a német kereskedőknél értékesítésre váró gépkocsihegyekben, a magyar autópályákban, a devizahitelből vásárolt lakásokban.
A W-ben gondolkodók szerint pedig a W középső csúcsán járunk. Az ősz beköszöntével vége az áprilisban elindult átmeneti emelkedésnek. Megjelentek az újabb negatív fordulat petárdái. A nyári nagy utazások után ismét elindul a dollár felfelé. A forint pedig lefelé. A roncsprémiumprogramok kifutnak, a zöld lufi még nem fújható. Lehet, hogy lassan az is kiderül: a nagy bankok tavaszi szép eredményei az amerikai könyvelési standardok suba alatti megváltoztatásának köszönhetők. Attól, hogy április 2-án az amerikai könyvelési szabályokért felelős szervezet, a Financial Accounting Standards Board döntése következtében a nagy amerikai bankok az addiginál nagyobb szabadságot kaptak kétes kintlévőségeik értékelésében, jobbak lettek az eredményeik és javuló hangulat alakulhatott ki körülöttük. De rossz hiteleik jó része – az állami kivásárlások ellenére – továbbra is ott van a portfóliójukban, és a reálszféra, valamint a háztartások romló helyzete visszahat rájuk. Több bedőlő hitellel kell számolniuk, kevesebb hitelt helyezhetnek ki, mint eddig, és ezért nagyobb haszonkulccsal kell dolgozniuk – amitől nem lesznek népszerűbbek az ügyfelek körében –, és több tartalékot is kell képezniük, a jövőben nagyobb alaptőkével kell rendelkezniük.
Nem olyan rózsás tehát az amerikai és a nagy nyugati bankok helyzete, mint azt sokan lefestik, és a reálgazdaság fellendülése sem magától jön, ahogy azt a hazai elit nagy része reméli. A lakásépítésre, a feldolgozóiparra és az autógyártásra alapozott kilábalás, amelyben oktondi módon a mai magyar kormány bízik, illúzió. A W-hívők szerint ami a nyáron volt, az csak egy újabb kis lufi volt, a W felfelé menő szára. Most pedig nem a válság mélypontját értük el, hanem a W középső szárának tetejét. És jön az újabb zuhanás.

A szerző a Valóság című folyóirat szerkesztője