A szirén és az erőszak

A tel-avivi írónő, Edna Mazya drámáiban (Lázadók, Családi történet) előszeretettel érint kamaszkori kérdéseket. A Kisded játékokat Lőkös Ildikó adaptálta hazai színpadra. Az ősbemutatót a múlt héten tartották a Trafóban.

Ki a bűnös? Természetesen, aki a bűnt elköveti, mondhatnánk. Az egyszerű válasz mögötti bonyolultabb rétegek kibontására tesz kísérletet a pályakezdő, nagyon tehetséges színész-rendező, Zrinyi Gál Vince. A téma szokványos, a bűnügyi krónikákban egyre gyakrabban szereplő eset egyébként valós történet: tizenéves fiúk megerőszakolnak egy, a középiskolai tanulmányait éppen elkezdő lányt. A történet felváltva idézi az eseményeket, illetve halad időben visszafelé a tárgyalástól a nyomozati szakaszig. A szereplők ugyanazok, mintegy azt az érzetet keltve, hogy az ügymenet alatt a kihallgatók verbálisan újból elkövetik az erőszakot (ezt kissé szájbarágósan ki is mondják). Mindemellett az ügyésznő is egyre erősebb ütésekkel döngöli földbe a síró kisfiúkká változó vagány-süvölvényeket.
Az időben ellentétes mozgású, s ezzel némi feszültséget csiholó jelenetsor gyorsuló tempójú miliőjében a részletek megcsavarják az etikai kérdéseket. A helyszín a külvárosi lakótelep, s a feltehetően rendezetlen körülmények között élő, a nemiség kérdéseivel mindenfajta támogató felnőtt jelenlét nélkül, leginkább a pornográfiából tapasztalatot merítő ifjak a csábítás dramaturgiája szerint alakítják közös délutánjukat a lánnyal, aki a férfi-nő játékba enyhe szellemi visszamaradottsága s naivsága miatt is könnyedén belemegy. A főhősnő így válik egyszerre csábítóvá s a fiúk áldozatává. Hol egy kiszolgáltatott gyermek, hol pedig egy bájaival tudatosan élő, ám kissé retardált kültelki szirén benyomását kelti. Hiába fordulnak el a fiúk, Odüszszeuszt és harcosait idézve, a lány táncától, elég hamar kísértésbe esnek, s ami nem következik be Homérosznál, az megtörténik itt. Tragédia és pusztulás, igaz, elmázolva. Ezen a ponton viszont – az erőszakot szimbolizáló sötétség és az üvöltő gépzene érthetetlenül hoszszúra nyújtott pillanatában – durván megtörik a ritmus. Így válik sajnos teljesen érdektelenné az előadásból hátralévő kis idő. Ez talán a témát túlságosan nem kimélyítő szimpla történetnek is köszönhető, illetve a helyenként megbotló színészi játéknak. Guary Szandra amennyire megfelelő a lány szerepében, épp annyira esetlenül kislányos, mint ügyésznő. A legegyenletesebb s kétségtelenül a legszínvonalasabb játék a lányban is szerelmet keltő Kovács Krisztiáné s részben a jó szándékú, ám kissé sunyi fiú bőrébe bújt Egger Gézáé.
Lezáratlan a vég: egyrészt a probléma nem nyer megoldást. Ugyanakkor hiányzik a szerkezetileg hiteles befejezés is, mintha egy hentesbárd csapott volna le az előadást befejezendő. A közönség zavarából egyébként ezt a rendező nagyon gyorsan lemérhetné, ahogy azt is, hogy érdemesebb lenne a darab szövegét elmélyíteni, átalakítani, jobban megcsavarva az eredeti változatot.
(Edna Mazya: Kisded játékok. Rendező: Zrinyi Gál Vince. KoMa Társulat; Trafó.)