Amikor a jogerős végzés sem elég

Nemhiába született az a mondás, hogy Romániában pénzért apát s anyát lehet venni – panaszolta lapunknak az az édesanya, aki eredménytelenül várja haza fiait hetek óta. Hiába a jogerős bírói végzés a gyermekelhelyezésről, Szabó Katalin nem tudja visszahozni Magyarországra két fiát, akiket volt férje nem engedett haza a vakációról. A megtört édesanya szerint a város rendőrei segítenek a férfinak, hiszen sem a gyermekrablásért, sem a súlyos testi sértésért nem zárták be. Nem segíti helyzetüket az sem, hogy a román bíróságok hetek óta sztrájkolnak.

Kis késéssel érkezett haza Szabó Katalin és élettársa diósdi otthonukba, amikor meglátogattuk őket. Mint minden nap, az a péntek délután is azzal telt, hogy harcoltak a 9 és a 12 éves gyermek visszaszerzéséért. Már három román, két magyar, egy osztrák és egy német ügyvéddel tárgyaltak az elmúlt időben, mintegy másfél millió forintot költve eddig eredménytelen munkájukra.
Amint leülünk az asztal mellé, a nevelőapa és párja mesélni kezd arról a rögös útról, amelyet hetek óta járnak. Szabó Katalin másfél éve vált el férjétől, februárban telepedett le Magyarországon gyermekeivel élettársánál, Szabó Zsoltnál. A bíróság a fiúkat neki ítélte, az apa láthatási jogot sem kapott, hiszen akkor nem tartott igényt rá. Ennek ellenére az édesanya megengedte, hogy az iskolai szünidőt Romániában, az édesapjukkal töltsék a gyermekek. Idén július 11-én a fiúkat elvitte édesapjuk. Katalin tíz napig nem tudta felhívni a gyerekeket telefonon. – Akkor még nem gyanakodtam, arra gondoltam, talán nyaralnak, és nem is akartam őket zavarni – emlékezik vissza az anya. Miután volt férje felvette a telefont a többszöri próbálkozást követően, közölte, hogy nem adja vissza a gyermekeket. – Azzal magyarázta a döntését, hogy a kicsik nem érzik jól magukat nálunk, és nem járnak iskolába sem – értetlenkedik Katalin, miközben elénk tesz két, színjeles bizonyítványt. – Másnap azonnal beültünk az autóba, értesítettük a romániai ügyvédünket, és felkerestük az apjukat – folytatja a történetet Szabó Zsolt. A román rendőrök már ott várták őket a helyszínen, hogy elkísérjék az apához. A férfi először visszautasította a kérést, de végül úgy tűnt, jobb belátásra tér, hiszen megígérte: másnap beviszi fiait a nagybaconi rendőrkapitányságra. Azonban az ígért találkozón csak egyedül jelent meg, és közölte, mégsem adja vissza gyermekeit.
Az ellenállás miatt az anya ügyvédje elment a sepsiszentgyörgyi megyei bíróságra, hogy lássák el végrehajtási záradékkal a jogerős bírói ítéletet. A végrehajtó még aznap felszólította az apát: azonnal hozza be a gyermekeket. A férfi azonban ennek sem tett eleget, így a végrehajtó a rendőrök jelenlétében hozta el a fiúkat.
– A volt férjem tudta, hogy lejárt a gyermekek útlevele, ezért ott várt minket az okmányiroda előtt. Folyamatosan kiabált nekik, hogy ne engedjék magukat lefényképezni, és azt hajtogatta, hogy én nem szeretem őket – meséli felháborodva az édesanya. Mint mondja, míg az útlevelek elkészültére vártak, a férfi ismerőseiből, barátaiból verbuvált társasággal követte őket, így kénytelenek voltak bujkálni. Mielőtt hazaindultak, megálltak egy étteremben, hogy a fiúk ehessenek valamit. Ekkor tört rájuk a volt férj. Zsoltot leütötte, ájult állapotban is verte a földön, Katalin kezét pedig kicsavarta, és elvitte a gyermekeket. – Itt vannak a horrorisztikus fotók – mutatja a látleleteket Zsolt. A képeken alig felismerhető, arca eltorzult a véraláfutásoktól és a több centiméteres duzzanatoktól. – Három órával később tértem magamhoz a kórházban, akkor saját felelősségemre elindultam, mert a rendőrök azt mondták, hogy elfogták az apát, és lakóhelyén, a baróti rendőrkapitányságon vannak – mondja Zsolt, miközben érezhető, hogy semmit sem törődött saját sérüléseivel, noha nem is édesgyermekein kellett segítenie. Gyorsan a helyszínre értek, a baróti rendőrök azonban elengedték az apát és a két fiút, megszegve a felettes őrs parancsát.
Azóta hetek teltek el, mégsem történt semmi. A román bíróságok közben sztrájkba kezdtek az alulfinanszírozottság és a fizetések drasztikus csökkentése miatt. A rendőrség azzal hárítja el a felelősséget: az ügyészség engedélye nélkül nem tartóztathatnak le senkit. A hihetetlen kitartással bíró párnak nem maradt más, csak a gyermekek üres szobája, és a rengeteg megválaszolatlan kérdés. Érthetetlen, hogy a román szervek miért hagynak egy olyan férfit szabadlábon, aki gyermekrablást hajtott végre, súlyos testi sértést követett el, és semmibe vesz egy jogerős bírósági ítéletet. Bár a sepsiszentgyörgyi és a csíkszeredai rendőrség végig segítette őket, a baróti rendőrkapitányság hátráltatta a hazajutást. Szabó Zsolt szerint ez nemcsak többszöri hivatali mulasztás, hanem bűnpártolás.
Gyermekeikről csupán annyit tudnak, hogy Baróton vannak, hiszen a helyiek látták őket édesapjukkal a kocsmában. Iskolába azóta nem járnak. A pár attól fél, hogy az apa bántalmazza is a gyermekeket, hiszen cselekedetei kiszámíthatatlanok, több éve pszichológiai problémákkal küzd. Zsolt azt ígéri, ha néhány napon belül nem történik változás, külföldre megy segítségért. A feltaláló, aki négy nyelven beszél, hetek óta hanyagolja munkáját, de nem adja fel a végeláthatatlan küzdelmet. Azt mondja, azt sem akarja, hogy az apát lecsukják amiatt, hogy leütötte őt. – Nem szeretném, hogy a gyerekek úgy nézzenek rám, mint arra a férfira, aki börtönbe juttatta az apjukat. Tudom, hogy szeretik őt. Csak jöjjenek haza, mindkettőnknek nagyon hiányoznak – fájlalja Zsolt.
Az édesanya hangjában szomorúság cseng. – A tehetetlenség a legdühítőbb, az, hogy nem tesz senki semmit – nehezményezi. Elmeséli, hogy amikor a Lánchíd Rádió beszámolt esetükről, egy hölgy betelefonált a műsorba, és azt mondta, húsz éve átélte ugyanezt, bele kell törődni, és a munkába kell temetkezni, akkor nem fáj annyira. – Én soha nem fogom ezt tenni – jelenti ki határozottan. Szabóék értetlenül állnak a hatóságok tehetetlensége előtt, és csak abban reménykednek, hogy a fiúk minél előbb hazatérhetnek, a lehető legkevesebb lelki sérüléssel.