70 éve
Danzig ultimátumot vár
Hétfő este előtt Danzigban sem tudott a közvélemény a készülő német–orosz megegyezésről. A hír kipattanása után valószínűnek tartják a birodalom részéről huszonnégy órás ultimátum átadását. Az ultimátum Danzig azonnali visszacsatolását kívánná a hírek szerint
Augusztus 22., kedd
Az álláspontok nem közelednek
Hétfőn közzétették annak az üzenetnek a tartalmát, amelyet Daladier intézett Hitlerhez a béke megmentése érdekében, valamint a Führernek részletes válaszát a francia miniszterelnökhöz. Ebből a két szövegből egyelőre csak annyi derült ki, hogy mind Franciaország, mind pedig Németország kitart eddigi álláspontjánál. Franciaország Angliával együtt ugrásra készen áll, ha kitör a német–lengyel háború, Németország pedig ragaszkodik most már nemcsak Danzig, hanem a korridor átengedéséhez is.
A német kormány ma már szinte nem is tekinti tárgyaló félnek a lengyel kormányt, hanem egyszerűen Lengyelország kapitulációját kívánja. A Hitler-levélnek Lengyelországról szóló passzusa majdnem ugyanolyan hangon beszél Varsóról, mint ahogyan tavaly szeptemberben a nürnbergi pártnapokon nyilatkozott a Führer Prágáról.
Augusztus 29., kedd
Enyhülés
Londoni politikai körökben szerdán este némi enyhülést tapasztaltak a jelenlegi európai válságban. Komoly békejel: felszökött a font, esett az arany ára.
Augusztus 31., csütörtök
Német javaslat a lengyeleknek
Németország a Londonnak küldött javaslat keretében kész lett volna elfogadni, hogy csak Danzigot csatolják Németországhoz azonnal, a folyosóra nézve megelégedett volna azzal is, hogy egy év múlva megtartandó népszavazás döntsön a korridor egyes részeinek hovatartozásáról.
Szeptember 1., péntek
Európai háború
A pénteken kitört német–lengyel háború következtében Anglia és Franciaország nem ment automatikusan Lengyelország segítségére, hanem előbb igyekezett visszavezetni a konfliktust a békés kiegyenlítés útjára. Mussolini béketervét, amely lengyel–német fegyverszünetet és utána revíziós értekezletet javasolt, Anglia és Franciaország csak úgy volt hajlandó magáévá tenni, hogyha a német csapatokat visszavonják lengyel területről. Miután ezt a német kormány nem volt hajlandó teljesíteni, London és Párizs vasárnap néhány órás lejáratú ultimátumot intézett Berlinhez. Minthogy pedig az ultimátum is lejárt a német kormány beleegyező válasza nélkül, tizenegy órakor Anglia, délután öt órakor pedig Franciaország hadiállapotba került Németországgal.
Szeptember 5., kedd
Megértéssel fogadták
Molotov miniszterelnök és külügyi népbiztos beszédében közölte a nyilvánossággal, hogy a szovjet hadsereg ma reggel bevonult Kelet-Lengyelországba. Berlini politikai körökben megértéssel fogadták a szovjet lépését. A Völkischer Beobachter kiemeli, hogy a szovjet elhatározása folytán Kelet-Európában is nyugodt és békés viszonyokat lehet majd teremteni.
Szeptember 19., kedd
Lengyel menekülés
Az elmúlt éjjel Romániába érkezett Moscicki lengyel köztársasági elnök, Rydz-Smigly tábornagy és az egész lengyel kormány. Tegnap este már tovább is utaztak a román kormány által kijelölt tartózkodási helyükre.
Szeptember 20., szerda
Varsó ostroma véget ért
Mint a véderő főparancsnoksága közli, Varsó feltétel nélkül megadta magát. A város átadása előreláthatólag szeptember 29-én történik meg.
Szeptember 28., csütörtök
A Magyar Nemzet korábbi számaiból összeállította: Pethő Tibor
(A második világháború kitörésének 70. évfordulójára emlékező írásainkat a 34–35. oldalon olvashatják)
Kapu Tibor édesanyja nyilatkozott a fia hazatéréséről + videó
