Az álliberálisok önleleplezése

Csak látszólag két eltérő témakörben hallhattunk előadásokat a napokban a Civil Akadémia előadássorozatának évadnyitó rendezvényén a Polgárok Házában. Tellér Gyula elemzése az SZDSZ alászállásáról és Aczél Petra referátuma a média- és az online kultúra vadhajtásairól mintha csak egy tárgykör két vetületét világította volna meg. A társadalom szabadságvágyával való visszaélés, a balra tolás, az elhülyítés szándéka sikertelen, ha az emberek ragaszkodnak az önálló gondolkodáshoz és cselekvéshez – üzenték az előadások.

Nem egy jelentéktelen, szószegésre szakosodott pártocska az érdekes, amikor az SZDSZ történetét vizsgáljuk, hanem a rendszerváltás folyamata – derült ki Tellér Gyula okfejtéséből. A szociológusprofeszszor előadásában bemutatta, milyen erős támogatásban részesült az állampárt utódszervezete, megtévesztésül liberális köntösbe bújtatva. Hisz ki gondolta volna 1987-ben, amikor a Társadalmi szerződés megszületett a későbbi liberális párt alapítóinak szövegezésében, hogy a nómenklatúra elszánt védelmezői állnak mögötte? A „Veszszenek a múmiák!” és a „Kádárnak mennie kell!” jelszavak híressé váltak, ám csak utólag vált világossá: a fogalmazás már ekkor sem volt véletlen. Az ős SZDSZ-esek csupán Kádárt akarták meneszteni, valamint a pártvezetés öregjeit. A pártállami vezetőréteggel azonban már akkor sem volt bajuk. A volt országgyűlési képviselő fölhívta a figyelmet: 1987-ben Haraszti Miklósékat, Magyar Bálintékat komoly trauma érte. A traumát úgy hívták: Lakitelek. Nem voltak felkészülve arra, hogy megjelenik a színen egy kormányzóképes társaság, amely mögött felsorakozik a nemcsak szavakban, hanem ténylegesen rendszerváltozást akaró magyar értelmiség színe-java. Ők azonban a kádári uralkodó osztály pozícióját nem megrengetni, hanem megerősíteni akarták.
Tellér Gyula előadásából kontúrosan rajzolódott ki, mennyire ugyanazt a fantáziátlan gittet rágja az SZDSZ nevű műértelmiségi kör évtizedek óta. Mintha csak arról szólna a szabad demokraták históriája, miként tudnák meggátolni, hogy bárki is tömegpárttá formálja az elvileg szabadelvű, valójában szektás formációt. Mint Tellér kitért rá, sok a hasonlóság a Tölgyessy Péter 1991-es pártelnökké választása utáni hajsza és a mostani első ember, Retkes Attila körüli mizéria között. 1991-ben a párttagság jelentős része számon kérte a pártvezetésen a „Tudjuk, merjük, tesszük” radikális ígéreteket, s ennek jegyében szavaztak bizalmat Tölgyessynek. Az SZDSZ-es ősalapítók azonban nem voltak érdekeltek a fordulatban, hiszen ők csak a jó választási szereplés érdekében hangoztattak antikommunista nézeteket, s lenézték az általuk populista radikálisnak, „radi-szadinak” csúfolt tagságot. Ezért sürgősen megbuktatták Tölgyessyt, s 1992-ben a megbízható Pető Ivánt ültették a helyébe. 1994-ben aztán elvált a máj a tüdőtől, s teljes mellszélességgel felsorakozott az idősebb testvér, az MSZP mellé a volt álellenzéki csapat. Innentől kezdve rohamosan apadt a tagsága és a szavazóbázisa.
Tellér rámutatott: az MSZP-be kapaszkodás azóta is vezérelve Magyar Bálintéknak, s mindenkit elsöpörnek, aki más kottával próbálkozik. Tölgyessy annak idején azzal vívta ki az MSZP-hű kemény mag haragját, hogy patriótább irányt akart venni, és az egyházakkal is szóba akart állni. Retkes Attila hazafiasabb politikát vállal, bocsánatot kért az SZDSZ bűneiért, és a vidék mellőzését is jóvá akarja tenni. Hasonlók tehát a mostani szándékok, a különbség mégis óriási, hiszen egy valamikori nagy párt romjain kellene újból építkezni. A másik eltérés: a „szocibarát” volt pártvezérek már nem akarnak semmit az általuk tönkretett SZDSZ-től, hanem máshol keresik saját gyarapodásuk forrását.
Aczél Petra egyetemi docens Médiakultúra és médiaretorika – „onlények” digivíziója című előadása kiegészítése volt Tellérének. Az új média internetkultúrája, megújult kommunikációs lehetőségei, fórumai és játékai első megközelítésre az egyén szabadságvágyának kiteljesedését, önálló döntéshozatalát erősítenék. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója azonban példákkal illusztrálta, hogy mindez illúzió. Valójában bekapcsol egy olyan áramkörbe, ahol már gondolkodni sem kell. Minden felület és képernyő arra ösztökél, hogy radikálisan elszakítson bennünket a valóságtól. Az emberi egyéniségtől eljuthatunk az azonosság kissé idiotisztikus mámorához.
A hallgatóság levonhatta a következtetést: míg a számítógépes szubkultúra elhajlásai a hatalomhoz való önállótlan tartozás konformizmusára nevelnek, az SZDSZ által közvetített álprogresszív politika a baloldali hatalomban való feloldódást szorgalmazza. Ám, mint ahogy Tellér Gyula zárta előadását: az embereknek kinyílt a szemük, s reméljük, nyitva is marad.