Úgy látszik, kezdi meghozni gyümölcsét a gazdasági nagyhatalmak adóparadicsomok ellen meghirdetett harca. A HVG című újság internetes kiadása arról számolt be, hogy sorra törnek meg a nemzetközi nyomás alatt az eddig oly ellenállónak mutatkozó adóparadicsomok kormányai és válnak egyre közlékenyebbé az adócsalás elleni küzdelemben. A célkeresztbe Liechtenstein és Luxemburg után most Svájc került. Előbb az Egyesült Államokról, majd a napokban Franciaországról derült ki, hogy egy háromezer ügyfél bankszámlaadatait tartalmazó listát kapott Svájctól – idézi egy francia lap vasárnapi írását a HVG. A francia költségvetési miniszter úgy vélekedett: mintegy hárommilliárd euróra tehető vagyon vált így „láthatóvá” a francia hatóságok előtt.
A svájci banktitok megtörését egyébként az USA-nak köszönheti a világ, hiszen az alpesi ország azután engedett banktitkának szigorából, hogy az amerikai hatóságok elkezdték ostromolni a válság által egyébként is megtépázott UBS bankot. Az amerikai fél komoly szankciókat is kilátásba helyezett. Emiatt a bank előbb, ez év februárjában, 250 számlatulajdonos adatait kényszerült kiadni, és a 780 millió dolláros büntetést is meg kellett fizetnie. A további tét egy több milliárd dolláros bírság mellett az lehet, hogy esetleg visszavonják a bank amerikai leányvállalatának működési engedélyét. Az UBS, vagyis az alpesi ország legnagyobb pénzintézete végül kénytelen volt beleegyezni abba, hogy 4450 olyan amerikai számlatulajdonos adatait szolgáltassa ki, akik az amerikai adóhivatal szerint összesen 18 milliárd dollárnyi vagyont rejtettek el a hatóság elől. A tengerentúlon egyébként leginkább az elrettentés fegyverével próbálkoznak, és az önkéntes bevallásra igyekeznek rábírni az állampolgárokat. Egyrészt az illetékesek azt hangoztatják, hogy az eddigi önkéntes bevallások alapján számos más külföldi bank is a hatóságok látókörébe került, másrészt az ügyészség eddig mintegy 150 amerikai UBS-ügyfél ellen indított nyomozást, és már el is ítéltek egy amerikai bankárt, aki adócsalásban való segédkezésért 40 hónap börtönbüntetést kapott.
Az USA mellett Franciaország és Németország vezényletével több európai állam is erélyesebben lépett fel az adóparadicsomok ellen, és az amerikaihoz hasonló módszerrel igyekezett információt szerezni saját állampolgárainak svájci bankszámláit illetően. Miután gazdasági szankciókat helyeztek kilátásba azokkal az országokkal szemben, amelyek nem hajlandók együttműködni, a svájci kormány ígéretet tett arra, hogy újragondolja a banktitokra vonatkozó szabályozást. Egyébként a világ legnagyobb offshore bankközpontjának számító Svájc, amely kétezermilliárd dollárnyi külföldi vagyont kezel, Franciaország esetében immár másodszor egyezett bele abba, hogy a szigorú banktitokra vonatkozó szabályait félretéve az adócsalással gyanúsított külföldiek bankszámlaadatait kiadja. Ez pedig döntő csapást mérhet a svájci megbízhatóságra.
Az esetleges szankciók hatására több más, eddig ellenállónak bizonyuló adóparadicsom is beadta a derekát, így például Liechtenstein és Ausztria. Az osztrák pártok a múlt héten állapodtak meg a külföldiekre vonatkozó banktitok enyhítéséről, amely az adócsalás gyanújával, a külföldi hatóságok által elrendelt vizsgálatokban való együttműködést könnyíti meg.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
