Téboly kell a tájképfestéshez, ép ésszel az alkony gyönyöre felfoghatatlan – a Mazuri-tóvidék kellős közepén ringatózom kajakomban, a part körben több száz méternyire, a nap már a nyírek mögé bukik, a csend ereje döbbenetes. A tó neve éppenséggel Mokre, de tök mindegy, tekintve, hogy ez már a huszadik nyílt víz az utunk során (a Mazuri-vidéket több ezer tó borítja). Az Esti sugárkoszorú pár sora visszhangzik bennem, Tóth Árpád zsenialitása elkapja a pillanatot, az alkonyi fényt, a „Halvány, szelíd és komoly ragyogást, / Mely már alig volt fények földi mása, / S félig illattá s csenddé szűrte át / A dolgok esti lélekvándorlása…”
Tudom, hiába is próbálom, visszaadni lehetetlen azt az élményt, amit egy ilyen északlengyel nomád kajaktúra alatt az ember megél. Ez a túra kiszakít. Nincsenek kötelékek, megváltozik a tér-idő, az a maroknyi ember, aki ebben a csendben, ebben a végtelen nyugalomban egymásra utalva evez, spontán pszichodrámacsoporttá alakul át, az érzések felerősödnek, a hangsúlyok eltolódnak, az ember befogadóbbá és elfogadóbbá válik. Elhal a fülben a zúgás, a városi zaj monotóniája helyett a teljes csend lesz a megszokott. A Csend, nagybetűvel. Zone of Silence – jelzi a kempingek szélén a tábla, ez itt a hangnélküliség birodalma, amelyet gép egyáltalán nem zavar meg, talán csak néhány nótázó turista, akikből ilyenkor, az indián nyárban, már nagyon kevés van errefelé.
Egy héten át a Krutyin folyón evezünk Sorkwity falutól Iznotáig (Olsztyntől délkeletre, a Balti-tengertől 200 kilométerre délre), csak az első és az utolsó napon alszunk kempingben, a többi éjszakát az erdőben töltjük. Vagy 50 méter széles lakatlan szigetecskéken. Az egyik ilyen szigeten egyszer csak azon kapom magam, hogy azt mondom: megérkeztem. Innen nincs hová menni, ez már maga a tökély. Ezek persze csak az ámulat szavai, de aki autóval, busszal vagy akár kerékpárral járta is be a környéket, és azt mondja, hogy ő már látta Mazúriát, nagyot téved. Mazúria csak kajakból – a vízről – nyílik meg. Aki nem az aszfaltról érkezik, hanem a Velencei-tó méretű nyílt vizeket öszszekötő, erdőkben kacskaringózó folyókon evez, aki sátorban alszik az erdőben, s nézi a legelők felett gyűlő alkonyi párát, hallgatja a húzó darvakat és a sötétedés után egyre hangosabb szarvasbőgést, érzi csak át igazán ezt a tájat. Amikor a tengerikajak.hu túravezetője, Tuboly Ádám, a mi Crocodile Dundeenk meghirdette a túrát, jó PR-fogásként bedobta a szerelem szót. Ajánlotta a túrát azoknak, akik voltak már szerelmesek, s azoknak, akik még nem – Mazúriába ugyanis szerelmes lesz a túrázó, rendesen felborítja az életét az itt töltött pár nap, egyszerűen csak azért, mert ráébred: annak semmi értelme, ami odabent a városokban folyik. Itt az ember nem szívesen gondol arra a bizonyos kerékvágásra. A dolgok „rendjére”, a köznapi megszokottra.
Falvakat csak ritkán érintünk, s ezek a falvak is inkább csak tanyabokrok: az egyik ilyen farmon végre találunk egy boltot, ahol feltöltekezhetünk, hús, sajt, tejtermék azonban nincs. Van viszont petróleum, kempinggáz, konzerv. Teljesen véletlenül meglátjuk a fészerben csillanó sörcsapot, amelyet némi láncfűrészjavításért üzembe is helyeznek nekünk (nyilván titokban, a fogyasztóvédelem, a tisztiorvosi szigor, az uniós kockafejűség a fészerig nem jut el). Szóval aki itt elindul a parttól, jobban teszi, ha telerakja a kajakját nem romlandó élelmiszerrel, vízzel, Zubrowkával, a lengyelek bölényfüves vodkájával, ami a felhősödéskor hirtelen lehűlő levegőben nagyon jól jön. (Másik túravezetőnk, Szöllősi Mihály külön csodálattal beszél a vízbe érő evező finom csobbanásáról – a csend és a csobbanás, a csend és a csobbanás monotóniája a magányos kajakost akár meditatív állapotba is segíti. Zubrowka nélkül is.)
A táj változatos, olykor a Fertő tavi nádasokban érezzük magunkat, máskor Lappföldön, a nyírfaligeteket fenyő váltja, kéklik az áfonya, és élénkpiros már a fanyar berkenye. Még zöld az erdő, de már színesednek a lombok. Napi 20-25 kilométert evezünk minden megerőltetés nélkül, a táv kicsi, és még sodrás is van. Azért ha a nemzeti park turisztikai csomópontjain a víz mellé települt kocsmába botlunk, hamar elnyúlnak az árnyékok és lemegy a nap, ilyenkor már a szürkületben húzhatunk bele – enyhén Zubrowka-mámorosan. A víz 16-18 fokos, reggeli merüléshez épp elegendő, a levegő nappal 25-30, éjjel 3-5 fokos, úgyhogy én mindjárt az első éjszaka után el is határozom, hogy mihelyt hazatérek, veszek egy meleg, téli hálózsákot. Más fogadalmakat is teszek. Például, hogy ha ezután szabadidőm lesz, kajakból figyelem majd az őszt.
Mondják, vannak az ember életében nagy dolgok. Az első szerelem. A fészekrakás. Az első gyermek születése. Az első faültetés. Most, még a túra friss élményével egészen komolyan mondom, hogy a szeptemberi Mazúria is közéjük tartozik.
Miközben mindezt írom, hallgatom körülöttem Budapest zaját, és nem térek magamhoz. A csend belém költözött. Parázson tartom az élményt, s próbálok nem az aszfaltéletre gondolni. Hiszen már zörög a gesztenye lombja, gyűlik a sarokban az avar, fáradtabban sírdogál a tücsök, illatoznak a parkok. Mit tehetnék? Sepregethetek, mint falun az ember. Kívül-belül. Hagyom, hogy a dolgok a helyükre zarándokoljanak.
Mankó. Információk a mazuri kajaktúrákról: www.tengerikajak.hu. E-mail: [email protected]. Túravezető: Tuboly Ádám, 06-30/820-2153. A tengerikajak.hu legközelebbi kajaktúrája: „Az Ipoly őszszel”, két nap, most hét vége, szeptember 26–27.
egyesült királyság
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
