Királylányok messzi földről

Magyarország és Katalónia kapcsolatainak sok évszázados történetét mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású kiállítása. Budapestet megelőzően a két ország tudósainak együttműködésével létrehozott tárlatot nagy sikerrel rendezték meg Barcelonában. A szintén közösen írt tanulmánykötettel, konferenciával kísért bemutató november végéig várja a látogatókat.

Gyakori az értékes, régi, érzékeny anyagokból készült műtárgyakat bemutató kiállításoknál, hogy a termekben fél-, vagy annál is mélyebb homály uralkodik, s még a megvilágított alkotásoknak is csak néhány luxban mérhető fény jut. Ahol azonban a legnagyobb a sötétség – tűnődhet el a látogató a Királylányok messzi földről című kiállítás első termeiben –, talán ott a legnagyobb a megvilágosodás, rég elfelejtett eseményekre, történelmi hősökre, művészeti, történeti értékekre vetül a fény a tárlat nyomán. S ha a katalánokról van szó, különösen jóleső érzés többet tudni róluk, mint amennyit tudunk, van bennük valami, a magyarokéval rokon vonás – és ahogyan értékeiket védik, gyarapítják, ahogyan városaikat építik, s főként, ahogyan az életet élik, abból sokat tanulhatunk.
Már csak ezért is figyelemre méltó vállalkozás a tárlat, amely mintegy párhuzamos történetekként, egymás mellé helyezve műtárgyakat, dokumentumokat, évszámokat, mutatja be a két ország történetét, létrejöttüktől a középkor végéig, megkeresve azokat a közös pontokat, ahol a két ország históriája találkozott. A négy nagy fejezetre tagolt kiállítás bemutatja, hogyan vált a két ország meghatározó tényezővé a Kr. u. 1000 után megújult keresztény világnak, hogyan találkoztak érdekeik az Európát fenyegető török veszedelem elleni harcban, s hogy milyen szerepet játszottak a XV. században a reneszánsz kultúra, művészetek felvirágoztatásában.
Az első találkozások nem sok jót ígértek, hiszen a IX. században a kalandozó magyarok még katalán területen lévő kolostorokat is felégettek. Maradt azonban oklevél, szent írás elég, adott munkát Aurillaci Gerbertnek, a tudós szerzetesnek, aki három évet töltött Katalóniában – s akitől, a későbbi II. Szilveszter pápától a mi István királyunk az ezredfordulón koronát kapott. A XIII. század végén már rég elfeledte Európa a pogányok nyilait, annál több szó esett az Árpád-ház szentjeiről, a dinasztia erejéről. Kapós lett szövetségesként – szoros, megbízható szövetségessé pedig akkoriban (különösen a közeli rokonok házasságát tiltó egyházi rendelkezések korában) elsősorban az uralkodó dinasztiák gyermekeinek házassága tette az egyes országokat. Ezeknek a kapcsolatoknak, a „messzi földről jött királylányok” sorsának, szerepének a bemutatása képezi a kiállítás gerincét, az ő alakjukat, környezetüket idézik fel elsősorban a bemutatott emlékek, alkotások.
Aragóniai Konstanza közülük az első, aki 1196-ban lett Imre király felesége, s akinek fiától, Lászlótól sógora, II. András ragadta el a trónt, a „rossz emlékű” Gertrudis férje, s annak a Szent Erzsébetnek az apja, akinek kultuszát féltestvére, Árpád-házi Jolánta új hazájában is népszerűsítette, amikor 1235-ben összeházasodott I. Jakabbal. Gyönyörű pár voltak, írták a krónikák, Jolánta mindvégig hű hitves maradt – az már a tanulmánykötetből derül ki, hogy „nem is jött olyan messziről”, a felmenők között szoros rokoni szálak vannak –, ez tette lehetővé számára, hogy „kisakkozza” az uralkodói rend megváltoztatását. S milyen messziről indulva vezetett egymás felé a harmadik királylány és férje útja? Aragóniai Beatrix 1476-ban lett Mátyás király második felesége, Nápolyból érkezett, a királyság akkori székhelyéről, s nemcsak díszes kíséretet hozott magával, de az új ízlést, az itáliai művészet fejlődését meghatározó maniera nuova, a reneszánsz szellemiségét is. Szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket, szeme előtt a nápolyi királyi könyvtár gazdagsága lebegett – minderre kiváló példa a kiállításon bemutatott corvinák együttese. A közös történet végét – vagy új, a Habsburgok uralmával jellemezhető szakaszát – jelenti a XVI. század első fele, amikor Bernhardt Strigel (Réti István által lemásolt) festménye megszületett. Gyermekként látjuk rajta II. Lajost, aki Habsburg Máriát vette feleségül. Igazi szerelmi házasság volt ez a két tizenhat éves kamasz között, s Mária férje halála után sosem ment újra férjhez – bár kérője bőven lett volna. Fivére, Ferdinánd előbb magyarországi kormányzójává nevezte ki, majd negyedszázadon át Németalföld helytartója lett. A kiállítás alighanem egészen közel hozza a látogatóhoz e messziről jött királylány alakját is.
(Királylányok messzi földről, Magyar Nemzeti Múzeum, november 29-ig.)