Egy év telt el az MDF hírhedtté vált tisztújítása óta, és ennek kapcsán különösen sokan kérdezik tőlem, hogy megérte-e elindulni Dávid Ibolya kihívójaként, vajon nem bántam-e meg. Nos, nehéz erre egyszerűen igent vagy nemet mondani, hiszen számos dolgot, mindenekelőtt családom és barátaim megfenyegetését, elrablását, a zsarolásokat szívesen kihagytam volna az életemből, ugyanakkor a fenti idézet híven kifejezi a keresztény-konzervatív politikus hitvallását. Amit tettem, kötelesség volt, meg kellett tennem azért, hogy megpróbáljam visszafordítani az MDF hajóját abba az irányba, ahova Antall József kormányozta. Ez az MDF ügye, de az egész országot érintő üggyé vált azáltal, hogy sikerült megakadályozni talán a legsúlyosabb támadást, ami a rendszerváltoztatás óta fiatal demokráciánkat és piacgazdaságunkat érte, a manipulációs bűncselekmény-sorozatot, az úgynevezett UD-haditervet sikerült leleplezni.
Régóta tudtuk sokan, hogy az MDF nem jó irányba halad. Értve mindez alatt úgy az eredményességet – hiszen a 2006-os választáson éppen hogy elérte a bejutási küszöböt –, mint a politikai célokat, hiszen ellenzéki pártként nem sikerült a kormányt leváltani, ráadásul a parlamenti választások két fordulója közti helyzetben a párt kapcsolata a többi jobboldali parlamenti erővel, a Fidesszel és a KDNP-vel végletesen megromlott, ezáltal jobboldali identitása és kormányképessége is kérdésessé vált. A 2006 és 2008 közötti két évben az MDF vezetése adós maradt a programalkotással, a szervezetépítéssel, és annak megjelölésével, hogy mit is akar valójában az MDF. A 2008-as év elején körvonalazódott ebben a kérdésben is valami, de az nem volt éppen ínyünkre való, hiszen jött a Tisztelet Társaságával kötendő újabb megállapodástervezet. Nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy jobbközép koalíció előkészítését jelentette. Ezek után nyilvánvaló volt, hogy döntő változások szükségesek az MDF vezetésében. Ám Dávid Ibolya számára Somogyi Zoltán egyetlen szava többet ért, mint az MDF vezető testületeinek határozata.
Erős csapattal a hátam mögött úgy döntöttünk, hogy belevágunk, megpróbáljuk azt, amit még senki nem tett meg az utóbbi tíz évben az MDF-ben: elindulok Dávid Ibolyával szemben. Ahogy bejelentettem a jelöltségemet, rögtön voltam Fidesz-bérenc, külső fideszes, alkalmatlan, éretlen, gonosz, akiből egyébként Dávid Ibolya faragott egyáltalán embert, hogy jövök ahhoz, hogy el merek indulni vele szemben. Rögtön lettek alkalmas jelöltek is, mindjárt négyen is, akik szintén jelöltették magukat, csak azért, hogy tőlem szavazatokat vonjanak el. Ezek a támadások napról napra erősebbé tettek engem, hiszen nyilvánvaló volt, nem támadnának ilyen vehemensen, ha nem lennék esélyes Dávid Ibolya legyőzésére. Egyre többen kezdték elhinni, szükség van a változásra az MDF-ben, és ezáltal némi frissesség áramlik a magyar belpolitikába is. Elnökjelölti programom talán legfontosabb pontja az volt, hogy legyen az MDF-nek egyáltalán programja. Az én MDF-em egy modern, közösségelvű konzervatív párt lett volna, erős nemzeti elkötelezettséggel. Egy ilyen párt programja a tulajdon és a munka tiszteletére, valamint a szolidaritás eszméjére épült volna, amely értékrendjében a közösségek a társadalom legfontosabb egységei és egyben az összetartó erő forrásai.
Nos, míg az egyik oldalon a fenti gondolatokat is tartalmazó program létezett, addig a másik oldalon csak vádaskodás, fenyegetőzés, és végül egy CD lobogtatása. Dávid-féle program nem volt, volt viszont NBH-s CD, fegyveres őrök az országos választmányon, emberek fenyegetése és eltűnése. A kérdés a végén már nem az volt, hogy Dávid vagy Almássy, hanem Szilvásy vagy Almássy? Gyurcsánynak és Szilvásynak nagyon fontos volt, hogy Dávid Ibolya maradjon az elnök, és ezért hajlandók voltak szinte bármeddig elmenni. Ebben a helyzetben az elindulásom lehetetlenné vált, hiszen az MDF, de még a vezetése sem dönthetett önmaga a sorsáról, kiderült, hogy a párt sorsát sajnos már a gyurcsányi trükkök százai vezetik. A feltett kérdésre kiderült a válasz: a párt jelen állapotában nem téríthető vissza az antalli útra. Ez önmagában még mindig leginkább az MDF ügye lett volna, de a megzsarolásommal új értelmet nyert, amiért mindenképp érdemes volt végigcsinálni, hiszen sikerült leleplezni a rendszerváltoztatás utáni magyar politikatörténet legalaposabban kitervelt, legaljasabb ügyét, az UD-ügyet. Tudtam, hogy Dávid Ibolya segítséget fog kapni, és mindez meg is történt, de arra, hogy az elnökválasztásba beleszólnak a titkosszolgálatok, még a magyarországi közállapotokat ismerve sem lehettem felkészülve, a megtörténte után pedig először egyszerűen nem voltak eszközeim ellene.
Az UD-haditerv igazi gyurcsányi találmány. Benne foglaltatik minden, ami a volt miniszterelnököt jellemzi, a gátlástalanság, a politikai cél szentesít minden eszközt alapelv, a demokrácia írott és íratlan szabályainak semmibevétele. El kell ismerni, a terv okos volt, ördögien okos. Az UD-ügy mai ismereteink szerint három céllal indult. Sok jel mutat arra, hogy az egyik cél az OTP elnökének lejáratása, az oroszországi Hodorkovszkij-ügy hazai adaptációjának megvalósítása lett volna. Feltételezhetően Gyurcsány Ferenc ezáltal magát igaz baloldaliként beállítva harcba indulhatott volna a tőkések ellen. Természetesen az nem zavarta, hogy mindezzel az amúgy is ingatag magyar gazdaságot végveszélybe sodorta volna, és alighanem az sem véletlen, hogyhogy nem éppen akkor kezdett beindulni az ipari méretű spekuláció az OTP-részvények ellen.
A második cél az volt, hogy illegális lehallgatásokkal, azok tartalmának manipulatív összevágásával, illetve hazugságok áradatával a hosszú évek alatt felépített szocialista propagandára építve lejárassák a Fideszt, és annak meghatározó vezetőit. Jó bolsevik szokás szerint azzal vádolva meg őket (ellenfelek megfigyelése, árnyék-titkosszolgálat felhasználása, demokráciaellenes lépések), amit éppen maguk csináltak.
A harmadik cél Dávid Ibolya hatalmon tartása volt, hiszen azáltal, hogy az SZDSZ-ben Gyurcsány Ferenc bábja, Kóka János megbukott, veszélybe került a hatalom. A nagy bábjátékos nem engedhette, hogy másik bábját is levegyék a színpadról, hiszen ezzel veszélybe kerülhetett volna az egész színdarab. Ráadásul Dávidra főszerepet osztottak a darab írói, hiszen tudták, a szocialistáknak már azt sem hiszik el az emberek, amit kérdeznek, tehát neki kellett a három ügyet eggyé varázsolnia és eljátszania a tragikus mártírt. Remélve, hogy senki sem foglalkozik olyan egyszerű kérdésekkel, miszerint ha őt figyelték meg, miért neki vannak hangfelvételei másokról, vagy hogy ha olyan nagy volt benne az elemi felháborodás, akkor miért nem fordult azonnal ügyészséghez, a hozzá eljutott felvételt előbb miért használták fel a megzsarolásomra, és mutatták be a leiratát a sajtóban.
A terv kezdetben jól működött, hiszen ha visszaemlékezünk azokra a napokra, a szocialisták hihetetlen kommunikációs offenzívába kezdtek, aminek következtében a Fidesz magyarázkodásra kényszerült, miközben nekik természetesen nem voltak titkosszolgálati felvételeik, pláne nem manipuláltak igazuk bizonyítására. Engem fenyegetésekkel, zsarolásokkal, barátom elrablásával sikerült eltüntetni, és láthatóan jól előszített módon Csányi Sándor ellen is elindult a lejárató hadjárat.
Miközben ezekben a napokban kényszerűen otthon ültem, borzalmas érzések kavarogtak bennem. Egyrészt szörnyű volt azt látni, hogy milyen hazugságokat terjesztenek rólam, és nekem egyelőre nincs eszközöm a becsületem megvédeni, másrészt látni, hogy a Gyurcsány–Szilvásy-tandem hogyan lubickol a sikerében. Tudtam, hogy valamit tenni kell, de ebben a helyzetben mindehhez még annál is több elszántság, dac kellett, mint annak idején az elinduláshoz. Meg kellett szerveznem családom, barátaim védelmét, fel kellett derítenem a történteket, mindezt úgy, hogy az ellenfél azt higgye, nem készülök semmire. Sem Dávid Ibolya, sem az UD-hadműveletet irányító Szilvásy György egyszerűen nem hitte, hogy bármit is merek tenni, lekötötte figyelmüket a két további cél elérése.
Krimibe illett az is, ahogy megterveztük, megszerveztük a sajtótájékoztatót, miközben biztonsági őrök vigyáztak rám, családomra, barátaimra. Elmondtam, ami történt, és ezáltal rést ütöttem a falon, hiszen az addig a közbeszédet uraló Szilvásy-féle verzióval szemben megjelent egy másik, ellenőrizhető, visszaigazolható magyarázat, kiderült, hogy a jobboldalnak nincs takargatnivalója az ügyben. Ezek után Dávid kínos magyarázkodásra kényszerült, ami során olyan cselekményeket volt kénytelen beismerni, amivel a mártírálarc mindenképpen lehullott róla. Azonnali törvénytelen kizárásom, és az, ahogy az MDF-tisztújítás lezajlott, egyértelműen bebizonyította, hogy milyen távol vannak is ők a demokratikus elvektől. Ennek következtében összeomlott Gyurcsányék eredeti koncepciója, ők is magyarázkodni kezdtek, és ezzel véget ért az addigi dübörgő kommunikációs időszak. Ennek végeztével pedig lehetőség nyílt az addig elhallgatott kérdések feltételére, hogy a szükséges engedélyek híján hogyan figyelhettek meg és hallgathattak le parlamenti képviselőket, hogyan kerülhet egy NBH-s felvételt tartalmazó CD Dávid Ibolyához, hogyan történhettek meg a fenyegetések, zsarolások. Visszahallottam, hogy mindez sok, nem Gyurcsánnyal szövetséges szocialistában is felébresztette a kételyt, hogy vajon a pártbeli riválisokkal szemben nem alkalmaz-e hasonló eszközöket az ő Fletójuk.
Egy év telt el azóta. Volt olyan pillanat, amikor már azzal is megelégedtem volna, ha legalább a nevemet sikerül tisztára mosni. Ehhez képest Gyurcsány ma már nem miniszterelnök, Szilvásyt, Dávidot és Herényit megvádolta az ügyészség. Noha még sokat kell dolgoznunk, hogy örököseik eltűnjenek a hatalomból, és a romeltakarítás különösen embert próbáló feladat lesz, de a saját történetem fényében mindenkit bátorítok, hogy megéri, hiszen hosszú távon beigazolódnak Bethlen István szavai, az igazság képviselete erősebbnek bizonyul az erőszakhoz nyúlók ördögi okosságánál.
A szerző országgyűlési képviselő, az MDF volt alelnöke
Orbán Viktor
Orbán Viktor: Vigyázzunk egymásra! + videó
