Miért radikalizálódik az ifjúság?

A magyar fiatalok eddig a baloldalt a rossz emlékű szocializmussal azonosították. Ma már a gyurcsányizmussal kötik össze. Közismert és régóta nyilvánvaló tény, hogy a baloldal és a baloldaliság a fiatalság körében enyhén szólva nem túl népszerű. Az Ifjúságkutatás 2008 néven lezajlott közvélemény-kutatás szerint a magyar fiatalok alig 10 százaléka tekinthető baloldalinak, míg 80 százalék jobboldalinak tartja magát. Az azonban csak most kezd érzékelhetővé válni, hogy a szocialistáknak, miközben megpróbálták visszanyerni a fiatalok szimpátiáját, a hétéves kormányzásukkal sikerült minden eddiginél radikálisabbá tenni őket. A Medián közvélemény-kutató intézet nyilvánosságra hozott felmérése szerint az első szavazók 25 százaléka választotta a Jobbikot a június 7-i európai parlamenti választásokon.
Mégis, mi történt az elmúlt négy évben, ami ezt a homlokegyenest ellentétes ívet magyarázni tudja? Nem térnék ki itt az általános okokra: a kormány demokrácia elleni támadásaira, a pazarló és dilettáns kormányzásra, a magyarság érdekeinek semmibe vételére, az ország eladósítására, a baloldali elit erkölcsi és szellemi romlottságára, önérdekű országkormányzására. Az ezzel kapcsolatos információkat nálam avatottabbak ismertették és ismertetik meg a közvéleménnyel.
Inkább annak felsorolására szorítkoznék, hogy mi mindent sikerült tennie a politikai baloldalnak az elmúlt években azért, hogy a radikális jobboldal 25 százalékos népszerűségre „vergődje fel” magát. Mindenekelőtt meg kell említeni a kliensrendszer fékevesztett kiterjesztését az ifjúság mozgalmi életére. Az állami pénzeken, suba alatt finanszírozott ifjúsági fantomszervezetek ügye zuschlagizmus gyűjtőnéven vált ismertté a fiatalság körében, és radikális megoldás után kiált. A Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Hiller István által 2005 végén megalapított Amőba-mozgalom, az ehhez kötődő Bázis-mozgalom, a Next Klubmozgalom, a kapcsolat.hu és számos, kormánypénzből felpumpált baloldali álhírportál azt a célt hirdette, hogy megtörje a jobboldali hegemóniát, ám éppen az ellenkező célt érte el: „kinyílt a bicska” a fiatalok zsebében.
Ezekkel a szervezetekkel csak az egyik baj az, hogy korrupt módon hozták létre őket. Legalább ilyen nagy probléma, hogy nem érték el azt a célt, amelyért létrehozták őket. Azóta csődbe és tönkre mentek, tagjaik szétszéledtek, vagyonukat széthordták. A 2005-ben alakult Amőba-hálózatot már az interneten sem lehet megtalálni. A Bázis Klub honlapjáról nem derül ki, hogy bármi köze lenne az MSZP-hez (üzleti vállalkozásként ez érthető is). De ne feledkezzünk meg a Fiatal Baloldal (FIB) mélyrepüléséről sem. Ez a szervezet az utóbbi ciklusban csak és kizárólag azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy tagjai hét végi tivornyáit állami pénzből – lásd Zuschlagék – vagy még abból sem finanszírozta. Se szeri, se száma az országban panaszkodó vállalkozóknak, akiknek a FIB nem fizetett egy hosszúra nyúlt mulatozás után. A folyamatos botrányok, letartóztatások nyomán az ifjú szocialisták – tanulva idősebb kortársaiktól – egyszerűen átfestették a cégtáblát. Az új szervezetnek pedig, amely azzal vált ismertté a közvélemény előtt, hogy egyik vezetője éles fegyverrel grasszált a Városligetben a május 1-jei demonstráción, talán jobb meg sem jegyezni a nevét.
De nem a jól ismert baloldali korrupció az egyedüli oka a jobboldali radikalizmus megerősödésének a fiatalok körében. A demokráciaellenes baloldali radikalizmus beengedése a demokrácia keretei közé nem kevésbé fontos szerepet játszott a fiatalság jobbra tolódásában. 2007 februárjában indították a Fiatal Baloldal Che-feszt nevű rendezvényét, amellyel egy időben egy havilapot is kiadtak Che címen. Előbbi rendezvényen Gyurcsány is felszólalt, amivel akkora felháborodást váltott ki a parlamenti pártok többségéből – az ellenzékből, de még az akkor kormányon lévő SZDSZ-ből is –, hogy a fesztivál folytatás nélkül maradt. A Che-újság pedig mindössze egy számot élt meg. Rémisztő egyébként a baloldal elkeseredett gátlástalansága, amellyel még egy tömeggyilkos diktátort is képes bálványozni, csakhogy néhány ifjú szimpatizánst szerezhessen magának.
Gyurcsány Ferenc 2007 februárjában a baloldali radikális és tömeggyilkos forradalmár, Che Guevara tiszteletére rendezett megemlékezésen az alábbiakat mondta: „Hiller István vezetésével történik meg, hogy 2008-tól a nehezebb sorsú családból származóknak könnyebb lesz bejutniuk és megmaradniuk a magyar felsőoktatásban.” Érthető, egyszerű üzenet. Minden tehetséges fiatalnak, családi háttértől függetlenül, joga van részt venni a felsőoktatásban. Jól hangzó balos ígéret. Mi történt ezzel szemben a valóságban?
Az MSZP olyan programot valósított meg, amely egyáltalán nem vette figyelembe a baloldali értékeket. A Gyurcsány-kormány a tandíj bevezetésének kísérletével épp a tehetséges és fiatalokat akarta rettentő igazságtalan módon kizárni a magyar felsőoktatásból. Jegyezzük meg, hogy tandíj és tandíj között is van különbség. Több fajtáját szoktuk ugyanis megkülönböztetni. Az első az angolszász típusú, amelynek az a lényege, hogy a tandíjat hitel formájában megelőlegezi az állam, és a tanulónak a munkába állás után kell azt visszafizetnie. Ezt a rendszert támogatta annak idején Magyar Bálint, a tandíjat ebben a rendszerben utólagos képzési hozzájárulásnak nevezték. Azonban Magyart Hiller István váltotta a tárcánál, aki egy másik modellt akart bevezetni, amelynél már nem volt lehetőség a tandíj hitelezésére. A tanulónak azonnal, a tanulmányai megkezdésével együtt kellett saját zsebből kifizetnie azt. Illetve azt mondták, hogy erre való a diákhitel (nem erre való), fizessék abból a tandíjat a diákok. Mindeközben megvonták a jegyzet- és lakhatási támogatást, további terheket róva ezzel a diákokra. Tudjuk, hogy ezzel megint csak a megfelelő anyagi és családi háttérrel nem rendelkezőket sújtották.
Ne feledkezzünk meg arról se, hogy ez a kormány volt az, amely szűkítette a diákoknak járó utazási kedvezményeket is. Ez az intézkedés megint csak a vidéken élő, nagyvárosba tanulni járókat érintette hátrányosan. Ebbe a sorba illeszkedik a diákhitel kamatának folyamatos növelése. Divatos társadalmi mobilitásról beszélni, de milyen lehetősége van ma egy fiatalnak utazni Magyarországon? Leginkább az állami vasútra érvényes diákkedvezménnyel, diákigazolvánnyal teheti ezt. Az ezzel kapcsolatos kedvezmények megkurtítása volt a kormányzat szándéka 2007 nyarán, amikor az oktatási intézmény és a lakóhely közötti utazásra akarta korlátozni a kedvezményeket. Ez utóbbi tervezet a hallgatók ellenállásán elbukott, ám még így is csökkentették a diákoknak járó utazási kedvezményt, 67,5 százalékról 50 százalékra.
Beszédes továbbá, hogy a 2004-es ifjúságkutatáshoz képest, amikor a fiatalok még a drogok elterjedését említették legnagyobb problémaként, a 2008-as kutatás szerint a fiatal korosztálynál mostanra inkább a munkanélküliségtől, létbizonytalanságtól való félelem tölti be ezt a helyet.
Mintha minden fronton mellé akartak volna nyúlni a szocialisták. A fiataloknak járó lakáshitelezés megkurtításával egyértelműen kiszolgáltatottá, függőbbé tették őket. A mostanra szinte teljesen felszámolt rendszer a szocialisták kormányra kerülése óta csak fél gőzzel működött. Ennek eredményeképp látszik – az ifjúságkutatások alapján is –, hogy a szülőktől való növekvő függőség következtében egyre jobban kitolódik az otthonról elköltözés, az ezzel gyakran összekötődő munkavállalás és családalapítás, majd gyermekvállalás időpontja, emiatt nem születnek meg a demográfiai szempontból létfontosságú második vagy harmadik gyermekek. A szocialista korszaknak tehát sajnos nemcsak a fiatalok értékválasztására, hanem a családok és az egész magyarság életére, a demográfiai helyzet alakulására is nagyon kedvezőtlen hatása van.
És végül jegyezzük meg, hogy az elhibázott politika nem marad következmény nélkül, a növekvő radikalizálódás mellett – érdekes módon – egyszerre növekszik a politikából való kiábrándultság a fiatalok körében. A fent már idézett Ifjúságkutatás 2008 szerint a fiatalok mindössze 34 százaléka menne el szavazni egy ma rendezett parlamenti választáson. Ez a legalacsonyabb eddig mért érték, miközben a vizsgált korosztály döntő többsége, nagyjából háromnegyede úgy érzi, hogy a politikusokat nem igazán érdekli a fiatalok véleménye, és úgy vélekednek, hogy alapvetően nincs beleszólásuk a közügyekbe, különösen az országos ügyekbe. Ez a statisztika az, ami igazán elszomorító, és nem az, hogy a szocialisták 10 százalékon állnak.

A szerző a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke