Múzeum az alagsorban

Vakít a nap a Duna soron, egy kovács római öltözékben tapos a fújtatón. A sétányt övező támfalon Dunakeszi város diákságának táblája emlékeztet arra, hogy egykor itt állt egy római kikötőerőd, az ódon kődarab előtte annak a falából származik. Kézműves holmik, vásárfiák. A könyvtár egy kis pulttal költözött ki a folyópartra, a kulturális örökség napjai alkalmából helytörténeti kérdésekkel érkezett. A rév csak néhány méterre innen. Lenyűgöző tudás: a rómaiak már a 370-es években is tudták, hová érdemes kikötőt építeni. És Rómer Flóris már az 1870-es években tudta, itt a Duna bal partján is állomásoztak római katonák.
Szombat délelőtt a Duna sor 28-as számú házához igyekszünk. Konferencia egy magánházban: kevéssé megszokott. A kocsibejárón felkaptatókat fogadó látvány önmagáért beszél: a terasz alatt nemcsak ápolt pázsit, hanem a kikötőerőd feltárt déli falszakaszának egy darabja fogad. A fal a ház alagsorában folytatódik, ahol még egy saroktorony maradványára is rácsodálkozhatunk. A tágas térben a Magyar Nemzeti Múzeum jóvoltából – pályázati és önkormányzati támogatás segítségével – régészeti leleteket bemutató tárlók is helyet kaptak. Az egyikben az erődépítő császár, Valentinianus kis szobra, továbbá faltéglák, tetőtéglák. A műemlékileg helyreállított fal bemutatásának mikéntje a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Mezős Tamás tervei alapján valósult meg.
A konferencia telt házas. Schneider Márta szakállamtitkár a civil kurázsi és a régészeti, örökségvédelmi szakma összefogását méltatja, amire jó ok van: amikor az ezredforduló után Hirschberg Attila és családja e telken kezdett házat építtetni, nem rombolt, hanem az időt és az anyagiakat sem sajnálva segítette a Mráv Zsolt régész által irányított leletmentést – valódi polgári gondolkodásról, értékrendről téve tanúságot. Az eredmény ritkaságszámba megy. A kikötőerőd Dunához lefutó déli zárófala huszonnyolc méter hosszan őrződött meg, ez ma a leghosszabban megmaradt az ismert római kikötőerődök közül. Műemlékké 2004-ben nyilvánították, a pannóniai limes részeként az UNESCO világörökség-programjába került. Most az egyetlen „magántulajdonban” lévő történelmi emlék az egykori római határvonal mentén.
Az ókori Római Birodalom Magyarország területére eső határépítményeinek, a Ripa Pannonica egyike a kikötőerőd. Visy Zsolt régészprofesszor a konferencián arra hívja fel a figyelmet, jó esély van arra, hogy a rom – a római limes UNESCO-pályázathoz kapcsolódó kétszáz magyar helyszín egyikeként – 2012 elején világörökségi helyszínné váljon. Több európai ország fogott össze, hogy a kínai nagy fal hosszával, jelentőségével is felérő limes – a mentén található római katonai és polgári emlékek – megkapja a kitüntető címet.
Mráv Zsolt élvezetes beszámolót tart a kikötőerőd és az ahhoz kapcsolódó gödi római katonai objektum történetéről, amelynek területét a pannóniaiak a római jog szerint magukénak tulajdonítottak a szövetséges kvádok földjén. A történet szól katonai megfontolásokról, korrupcióról, politikai ambíciókról, szerződésszegésről, királygyilkosságról, majd Pannónia feldúlásáról a kvádok és a velük mindig szövetséges szarmaták által. Végezetül a status quo helyreállításáról. Hasonló történet, mint a lengyel és cseh rakétavédelmi pajzs végül elvetett terve, csak végletesebb, véresebb változat.
A Meggyfa utcai római villa padlója őrzi egy kutya lábnyomát. Dunakeszin is akad hasonló élmény: a tárlókban kiállított fal- és tetőtéglák azt mutatják, 1600 évvel ezelőtt nemcsak rómaiak, hanem kutyák, macskák is éltek errefelé. Békés hétköznapok, anno.