Nekünk is jó, nekik is jó

Bedőlt hitelek, növekvő munkanélküliség – itthon is van elég baj. Sokan úgy gondolják, hogy ilyenkor csak magunkkal kell törődnünk, hagyjuk a világ gondjait másra. De igazságos ez? Miközben nálunk sokan valóban nagy szegénységben élnek, nem kevesen attól szomorúak, hogy az idén nem tudják a plazmatévét nagyobbra cserélni, vagy belföldön kell nyaralniuk. Tőlünk nem is olyan távol az emberek nagy része arra vágyik, hogy naponta ehessen, tiszta vizet ihasson, elássa orvos a gyermekét, ha beteg, és senki ne lője le, ha kilép a házból. Meg kell szoknunk a gondolatot: jó ideje a világ fejlettebb-gazdagabb és biztonságosabb részén élünk. Sokáig támogatásokra szorultunk, ma a segítségnyújtásra képes és ezt vállaló országok táborához tartozunk. Ha ez nem így lenne, ma nem lehetnénk sem az EU, sem az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) tagjai.
A világ átlagához képest jobb életkörülmények nagyobb felelősséget jelentenek, és jó lenne, ha ez nem csak katasztrófák idején jutna eszünkbe. Rengetegen szorulnak segítségre: naponta gyermekek tízezrei végeznek rabszolgamunkát, több száz millióan napi egy dollárnál is kevesebből tengődnek. A világ szegényeit persze nem lehet kizárólag segélyekkel kihúzni a bajból, de sokszor egy kevés segítség is rengeteget jelent: egy pár száz forintba kerülő védőoltás (gyermek)életet menthet. Saját jól felfogott érdekünk is azt diktálja, hogy ne fordítsuk el a fejünket, hiszen egymásra vagyunk utalva. A világ egy nagy falu: ma felüti a fejét egy új járvány a Föld másik végén, holnap besétál Ferihegyen az első beteg. Háború tör ki valahol, a menekültek kisvártatva nálunk kopogtatnak. Minél több ország fog össze, annál könnyebb egy problémát megoldani, és a világ annál biztonságosabb hely lesz gyermekeinknek.
A világ országai az ENSZ irányításával 2000-ben konkrét célokat tartalmazó fejlesztési stratégiát fogalmaztak meg a gyarmatosítás és a globalizáció veszteseinek. A millenniumi fejlesztési célok 2015-ig a leszakadó világrészek legégetőbb problémáit – a szegénységet és az éhínségeket, a járványokat, a gyermekek jogait, az írástudatlanságot, a nők társadalmi helyzetét, a menekültkérdést, a gyermekhalandóságot és a környezeti gondokat – próbálják érdemileg orvosolni. A pénzügyi válság előtt is komoly volt a lemaradás, most még nehezebb pénzeket mozgósítani. Az Európai Unió tagországainak éves GDP-jük 0,7 százalékát kellene a globális problémák kezelésére fordítaniuk, de ezt nagyon kevesen tartják be. Pedig fegyverekre majd mindannyian többet költenek.
Ez az ügy nem csak a kormányok és a politikusok felelőssége: mi, polgárok is sokat tehetünk. Akár adományokkal, akár átgondolt, tudatos életvitellel. Például hogy olyan termékeket vásárolunk, amelyek segítik a fejlődő országok munkavállalóit, és bojkottálják a közösségi célokat látványosan semmibe vevő, környezeti károkat okozó cégeket. A következő oldalakon bemutatunk néhány globális problémát, magyar szervezetek és önkéntesek tevékenységét, és megpróbáljuk bebizonyítani, hogy egy nemzetközi fejlesztésben dolgozó civil szervezetnek szánt adomány egyáltalán nem ablakon kidobott pénz. Érdekes tapasztalat, hogy a jó szándékú emberek közül elsősorban nem a leggazdagabbak, hanem a középosztály és a szegénységből éppen kilábalók szolidárisak – ők a saját bőrükön is tapasztalhatták a nincstelenséget. Pontosan tudják, hogy néha a kevés milyen sok.