Rettegés a házi málnazselétől

Kinek mi jut eszébe a finnyásokról? Az „ezt sem eszem, azt sem szeretem” illetőkről, a nyájas vendégvárók örökös rémálmairól? Nekem például gyermekkorom monumentális, toronydaruszerű, ragadozóarcú napközis tanárnői, akik nemes egyszerűséggel megtömték a főzeléket, húst önként nem fogyasztó iskolatársaimat. (Akadt, aki nem csak ordított, sírt, rúgkapált, hanem be is pisilt közben.) Aztán meg elvonulnak előttem a gyermekkori szerény iskolai uzsonnák: zsíros kenyerek, lekváros kenyerek, májkrémes kenyerek, amelyek kapcsán nemigen merült fel a probléma, hogy segítség, zöldség is van hozzá, és azt is meg kellene enni.
A Spektrumon látható sajnálatosan lebutított ismeretterjesztő sorozatban újkori angol finynyások szenvednek egy festői dombvidék oldalában álló tágas és kényelmes farmon. Sorsuk rettenetes: egy mesterszakács bármilyen ételt kész sütni-főzni számukra, s gyönyörűen terítve felszolgálni.
Csakhogy nekik az nem jó, ami finom, ami friss, és ami egészséges. Csupán egyikük hideglelős félelme, hogy ezen a rettenetes helyen esetleg zöldséget kell majd ennie, akad a csapatban, aki kizárólag sárga, vagy kizárólag fehér ételeket eszik, más egyetlen márkájú félkész sült krumplit képes lenyelni, vagy csupán sajton és mogyoróvajon él. Egy óriásira hízott hölgy, aki tulajdonképp bármit hajlandó megenni, kakukktojás: ő azért van itt, mert zugcsokievő és csokifüggő. Gyorsan ki is sodródik a finnyások éppen csak formálódó közösségéből, sírdogál, dührohamai vannak. A sorozat pszichológusa mindenkit arra kér, rajzolja le saját magát egy papírra, amit aztán majd elemezhet.
A nem túl átgondolt szerkezetű, elnyújtott, inkább sulykoló, mint információ- és ötletgazdag széria első részében nagyjából három és fél rajzot látunk. A három kép alapján a pszichológusnak az a benyomása, hogy a rajzoló rejtőzködik, nem akarja, hogy megtudják, kicsoda valójában. Egyikükről azt is megállapítja a szakember, hogy úgy él, mintha egy gépezet alkatrésze lenne, mechanikus munkáján kívül semmivel sem foglalkozik. A többiek esetében egyelőre csak sejtetik az alkotók, az extrém táplálkozás hátterében az állhat, ezek az emberek így tudták kivívni kisgyermekkoruktól a környezetük figyelmét, hiszen mindenki azzal volt elfoglalva, hogy olyan ételt kerítsen, amit hajlandók megenni.
Amikor elbúcsúzunk a farmon küzdőktől, ők éppen túl vannak egy svédasztalos vacsorán. Szakácsnőjük pompás marhasültet, sült zöldségeket, halételeket, valódi gyümölcsléből készült gyümölcszselét, sült kolbászt készített nekik, de a finnyások közül csak kettő próbálta kóstolással viszonozni a fáradságot. Itt, Kelet-Európában valószínűleg igen sokan formálnak sarkos véleményt róluk és a kikezelésük módjáról is, de ne felejtsük el, hogy a gyerekek, tizenévesek körében már nekünk is vannak műkaján élő új finnyásaink.
(Finnyások farmja, Spektrum, szeptember 7., 17.20.)