Taps és lézershow Tripoliban a merénylőnek

Őrjöngött a tömeg a múlt csütörtökön a tripoli repülőtéren. Nem valami rocksztár érkezett meg Líbiába, bár lézershow igazán valami effélének járt volna. Nem világnagyság lépett ki a gép ajtaján, hanem egy korábban más országban elítélt bűnöző. Egy terrorista. A mai tudásunk szerint Abdelbasszet al-Megrahi volt az elkövetője annak a 270 áldozatot követelő merényletnek, amelyben a skóciai Lockerbie felett 1988 végén felrobbant a Pan Am utasszállító gépe. Ez volt a legnagyobb terrorcselekmény, amelyet Nagy-Britanniában elkövettek.
Al-Megrahit most hősként köszöntötték hazájában, mert a skóciai hatóságok, mivel rákos, és az orvosok szerint a betegség végső szakaszában van, humanitárius okokból hazaengedték. Vendégül látta őt a líbiai forradalom vezére, Moamer Kadhafi is beduin sátrában. Ennek az ünnepségnek a látványa azért mégis megkérdőjelezi Kadhafi „megtérését”. Neki különösen jól jött ez az ajándék, hiszen a sivatagi országban napok múlva a forradalom (gyakorlatilag katonai hatalomátvétel) 40. évfordulóját ünneplik.
Érthető, hogy minden jó érzésű embert, aki ezt a hírt látta-hallotta, a hányinger környékezte. Ilyen nyilvánvaló arcul csapás azért ritkán éri a világot. Milliók igazságérzetének ilyen egyértelmű lesöprése az asztalról – rejtett hatalmi szándékokkal – egyszerűen pofátlanság. Ki beszél itt terroristaveszélyről, könyörtelen fellépésről a fanatikusok ellen? Vajon ki kérdezte meg – emberiességi okokból – az áldozatok közt lévő magyar fiúcskát, hogy akar-e még élni?
Az érdek, a kapzsiság, a mohóság mindenekelőtt. Aki erkölcsről, igazságosságról, moralitásról beszél, az bolond, valami régi világból itt maradt szavakon lovagol, amelyek semmi hasznot se hoznak. Kadhafi jól tudja, hogy így működik a világ, miközben évekig őróla híresztelték: őrült. Tudatában van annak, hogy országa óriási aduval rendelkezik, olyan energiahordozókkal, amelyekre nyálukat csurgatva, egymást a sivatag homokjába taposva gyűlnek a nyugatiak.
Minden előre meg volt rendezve. Hiszen már jó előre aláírták a kiadatási egyezményt Nagy-Britannia és Líbia között, amelyet a brit igazságügy-miniszter sürgetésére a parlament még a nyári szünet előtt el is fogadott. A londoni gazdasági miniszter a nyári üdülésén kétszer is találkozott Kadhafi egyik fiával, aki talán még nem tudja tartani a száját, de lehet, nagyon is tisztában van azzal, hogy így lehet lerántani a leplet a tárgyalópartner mohóságáról. Ragyogó lehetőségei vannak a líbiai–brit kereskedelmi egyezségnek – jelentette ki az utód. Most már készülődhet a British Petroleum és a Shell.
Al-Megrahi bűnösségét sokan vitatják. De ez a módja egy esetleges jogi tévedés helyrehozásának? Miért vállalta el Líbia nyilvánosan a szerepét a merényletben, és miért fizetett dollármilliárdokat kárpótlásként a hozzátartozóknak, ha semmiben sem volt felelős? Al-Megrahi miért vállalta el az áldozati bárány szerepét? Lehet, hogy tudta: évek múlva szabadul, majd a hivatalos líbiai közlés szerint „meghal”, és éli világát valami jól elrejtett helyen? Mely országok szerepét akarja az ügyben Tripoli egyszer s mindenkorra elrejteni? Még egy kérdés, amelyet jó lenne, ha a tőzsdei hírek között közölnének: ezentúl vajon mennyi lesz olajmezőkben kifejezve egy terrorista ára?
Az Európai Unió is kinyilvánította, hogy a hősként való fogadtatásnak meglesz a következménye a szervezet és Tripoli kapcsolatában. Képzelem, ahogy ezek után Kadhafi az ágyában reszketve hánykolódik. A Magyarországot ért szlovák sértést meg tárgyalják meg az érintettek, az uniónak semmi köze az ilyen csip-csup torzsalkodáshoz. Hogy a jövőben kellő figyelmet szenteljenek nekünk is, csak abban bízhatunk, elég nagy lesz a Zala megye területe alatt húzódó olajmező.