– Jelenleg hol visznek fejlesztési projekteket és mit csinálnak egy-egy országban?
– Tizenhét országban vagyunk jelen. Afganisztánban nemrég fejeződött be egy bábanőképzés. Most éppen három felszerelt mentőautót küldünk Baglán tartományba, mellette öt afgán mentőápolót képzünk, ez a héten kezdődött Budapesten. Évek óta dolgozunk Kambodzsában, ahol kezdetben egy évtizedekkel korábban magyarok által épített árvaházba vittünk segítséget. A Fogadj örökbe! programban magyar támogatók jóvoltából folyamatosan segíteni tudjuk az ott élő gyermekeket. A 2006-ban indított FLAME program a fővárosban működik. A magyar konduktív pedagógiai módszerekre épülő speciális fejlesztő módszerrel ott is tudunk segíteni a mozgássérülteknek, ahol nem sok esélyük lenne terápiára. Fontosnak tartottuk, hogy ne csak mi magunk foglalkozzunk a gyermekekkel, de képezzünk helyi szakembereket is. Így lehet biztosítani, hogy a munka tovább megy: az instruktorok később is segíteni tudnak honfitársaikon. Előbb a fővárosban indítottunk be egy intézetet, azóta tovább folyt a képzés, és ma már a khmer munkatársak egy új intézetet indítottak vidéken. A módszer hatékonyan működik Kambodzsában. Vietnamban európai uniós forrásból, olasz partnerek segítségével szintén mozgássérült gyermekek fejlesztésével foglalkozó tanárok, orvosok, ápolók képzése folyik hét településen, ehhez felépültek a fejlesztéshez szükséges eszközökkel felszerelt központok. Észak-Koreában egy megyei kórházat és árvaházat támogatunk évek óta. Gyógyszerszállítmányokat küldtünk ki több alkalommal, jelenleg úton van egy százmilliós értékű rakomány. A kórháznak orvosi műszereket, segédeszközöket adományoztunk. Mezőgazdasági szakembereket is fogadtunk, akik továbbképzéseken gyarapíthatták tudásukat. Srí Lankán a cunamit követő helyreállítási munka során egy árvaházat és egy úgynevezett Help falut építettünk. A Help faluban a katasztrófában árván maradt gyerekeket a velük egy háztartásban élő, saját gyereküket elvesztett házaspárok nevelik. Ez az első gyermekotthon a világon, amelyben a nagykorúvá váló fiatalok helyére nem kerülnek újak. Az egyes házak, valamint a felszerelési és beszerzési tárgyak a gyerekek nagykorúvá válásakor az ő vagy nevelőszüleik tulajdonává válnak. A falu szolgáltatóközpont a község és a régió lakosainak: van itt orvosi ellátás, mozgássérült gyermekek terápiája, óvoda és iskolai előkészítő különböző tanfolyamokkal, korrepetálással, művészeti képzéssel, könyvtárral, játszótérrel, színpaddal, sportolási lehetőségekkel. A kezdeményezés egészen új modell, de sikeres, azóta beillesztették a Srí Lanka-i gyermekvédelmi rendszerbe. Mianmarban a Nargis ciklont követőenm 2008 májusában kezdtünk. Az első két hónapban Rangunban és környékén segélyeztünk az oda érkezett legalább 30 ezer belső menekült között. Később a katasztrófa sújtotta területeken elkezdődött a helyreállítás, a házak újjáépítése. Egyszerű, 20-30 négyzetméteres, fából, pálmalevelekből vagy összesodort bambuszból készült lakóhelyek épültek, amelyekben rendszerint 6-8 fős család él. Ezek elkészítéséhez mi is hozzájárultunk, és elkezdtünk vízi bivalyokat venni a családoknak, hogy újraindulhasson a földművelés. Élelmiszert, ruhákat, vetőmagot, rizspalántát adományoztunk, hogy életük mielőbb visszatérhessen a normális kerékvágásba.
– Honnan szedik össze a pénzt a munkájukhoz?
– Felerészben hazai forrásokból, amiben vannak magán- és vállalati adományok, illetve az magyar állami nemzetközi fejlesztésre szánt források. A büdzsé másik fele külföldről érkezik.
– Hogyan kell ön szerint a pénzt értelmesen elkölteni? Milyen segítségre van szüksége a világnak?
– Az igazi segítség az ottani emberek valós szükségletein és nem elméleti elképzeléseken alapul. Ehhez elengedhetetlen a helyszín beható ismerete, amihez kellenek a megfelelő helyi kapcsolatok, partnerek. Nekünk nagy segítséget jelentenek a baptista kapcsolatok, ezek révén pontos képet nyerhetünk a szükségletekről és lehetőségekről. Fontos szempont a fenntarthatóság, hogy ne csak átmenetileg, egy-két alkalommal segítsünk, hanem lehetőség szerint olyan programokat vigyünk, építsünk ki, amelyek lezárulásuk után is képesek maguktól működni, fennmaradni. Ideális esetben pedig megsokszorozódni és továbbfejlődni.
– A forrásokat biztosító nagy szervezetek mennyire látják jól a problémákat? Arra írnak ki pályázatokat, amire valóban nagy szükség van, vagy néha azért mellélőnek?
– Általában arra adnak pénzt, amire kell, de ez nem mindig sikerül. Kirívó példa Indonézia, ahol az egyik szigeten a cunami után a nemzetközi segélyszervezetek telerakták a félig lerombolt kórházat lejárt szavatosságú, használhatatlan gyógyszerekkel, miközben csak tíz helyi orvos volt a területen. Százezer dollárba kerül a gyógyszerek szakszerű megsemmisítése, tehát a segély kárt okozott a közösségnek… Szerencsére ez ritka, a donorok legtöbbször alaposan tájékozódnak.
Úgy tűnik, a Mastercardnak nem jelent semmit kétmilliónál is több kártyahasználó
