A közoktatás jelentősége és a korrupció burjánzása

Közel egy évvel ezelőtt a gyémánt fokozatú mosószerügynök derült mosollyal ecsetelte, hogy hazánkat elkerüli a gazdasági válság. No, ez se jött be, olyannyira, hogy a miniszterelnök belátta teljes alkalmatlanságát, egyben erős uniós hitelvesztése miatt átjátszotta posztját a szakértői miniszterelnöknek, vagy ahogy manapság csak emlegetik, dublőrjének. A korábban számos pénzügyi machinációban elhíresült átmeneti miniszterelnök, aki csődeljárásokban elismert szakember, már a gazdasági világválságra hárította azt a hazai csődöt, a korábbi teljesen irracionális gazdaságpolitikát, amelyet elődje mesterfokon vezényelt.
Kétségtelen, s nem vitatható, hogy a nemzetközi pénzvilág bankjai átvették az egyes országok kormányainak szerepét, magukat azokon felülinek képzelve diktálták saját érdekeik szerint a világ gazdaságát, óriási károkat okozva profitéhségük miatt. Amikor téves, és főleg erkölcstelen politikájuk megbukott, áthárították felelősségüket az egyes kormányokra és megmentésükért, tőkeinjekciókért kuncsorogtak. Sajnos a kormányok megzsarolt helyzetbe kerültek, hiszen meg kellett valahogy menteniük társadalmaik teljes összeomlását, ezért megint a bankokat konszolidálták. Nos, ez sikerült is, olyan mértékben, hogy hazánkban – az első féléves adatok szerint – a bankok jelentős extraprofitot zsebelhettek be, míg a „felelőtlen” hitelfelvevők, és azok is, akik más lehetőséget nem látván lakásgondjaik megoldására olyan kockázatos hiteleket vettek fel, amelyekben csak a hitelfelvevő bukhatott, ma is nyögik ennek terheit, sok esetben elvesztve mindenüket.
Amikor a jelenlegi kormányzat intenzív megszorító intézkedésekbe kezdett a világválságra hivatkozva, a sajtó mikrofonállványai az ellenzék volt pénzügyminiszterének is nekiszegezték: ő se, pártja se tehetne mást. Varga Mihály a maga megszokott visszafogott módján csak annyit válaszolt, hogy kezelhető lenne a súlyos válság, csak a jelenleg uralmon lévő koalíció korrupciós ügyeit kellene megállítani, és akkor már nem lenne annyira súlyos a gazdasági válság, az államháztartási hiány hazánkban. Nos, napjaink egyre sűrűbben nyilvánosságra kerülő korrupciós botrányai, amelyek nagy része vélhetően köztörvényes bűncselekmény, megmérgezi a hazai közállapotokat. Mondjuk ki nyíltan, hazánkban elsősorban morális válság van, amelyhez képest a gazdasági válság szinte eltörpül. Ezt a morális válságot visszavezethetjük a kádári időkre, de nem kell annyira a múltba tekinteni, elég csak pufajkás miniszterelnökünkre hivatkozni az erkölcsi felelősség kérdésében: „Na és?”, mondta a kis nagy ember, az erkölcsre való tekintettel. Ez a cinikus szóhasználat, a kormányzat politikai hátterét szolgáló pártok morális hozzáállása hasonult a mai gazdasági, társadalmi helyzethez. Korrupciós ügyeik felszínre kerülése sem köszönhető másnak, mint annak, hogy a politikai túlélésért egymás farkasaivá váltak és buktatják le egymást.
A magyar társadalom elkeseredettségét és kilátástalanságát csak az tudná ebből az apátiából kimozdítani, ha a közvélemény látná, hogy van még az erkölcsnek, a hitelességnek is hitele. Ezért kellene mielőbb eltávolítani a BKV-t súlyos veszteségbe irányító, azt gazdaságilag tönkretevő, ám a cégnél sok száz milliós összegeket saját maguknak kiutaló fő felelősöket is. Eközben a társadalom más területén dolgozók nyomorúságos bérezés mellett teljesítenek az oktatásban, a rendfenntartásban vagy az egészségügyben. Ez azért legalább megérne egy nyilvános bocsánatkérést! Nem véletlen az se, hogy ma már a templomi perselyt is kifosztják az istentisztelet alatt, hiszen azt látni, hogy a társadalom felső szintjén is szabadon lopnak. Nem irigyelhető a buszvezetők kiszolgáltatottsága sem, hiszen a társadalom frusztrált tagjai sokszor meggondolatlanul rajtuk töltik ki haragjukat, azokon, akik nem érdemlik meg. A mai közbeszéd a BKV botrányaira koncentrál, nem méltánytalanul, de már szakértő miniszterelnökünk is rádöbbent, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, ott van a többi állami vállalat is, az egymás zsebébe dolgozók sokasága, akiknek megregulázása megoldhatná az egyes vállalatok és talán az ország gazdasági csődjét is.
Sajnos a felügyelőbizottságok sem töltik be a feladataikat, hiszen kiemelt honorálás mellett falaznak az állami cégeknek, hasonlóan a megvásárolt, milliós bérezésű szakszervezeti vezetőkhöz. És akkor elérkeztünk az alapvető problémához, a közoktatáshoz, ahol eltűnt az erkölcstan oktatása, ahol a tantárgy nélküli oktatás a cél, ahol a diákok szabadon megverhetik tanáraikat – esetleg még szülői segítséggel is –, ahol nem kell tanulni, ahol az oktatáspolitika egyetlen célja műveletlen analfabéták nevelése, akik a gagyitévék által sugárzott műsorok sugallatára válnak politikailag könnyen gyúrható és irányítható állampolgárokká. Ezen kell alapvetően változtatni, hogy a jövő nemzedéke olyan erkölcsi alapon gondolkozzon, ahol érték a család, a munka és a nemzet, és nem ezek tagadása az.

A szerző az MTA rendes tagja