Hosszadalmas, majd kétéves tárgyalássorozat után, 2009. szeptember 25-én a Fővárosi Bíróság első fokon ítéletet hirdetett, amely szerint 400-400 ezer forint nem vagyoni kártérítést köteles fizetni az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) két fiatalnak, akiket 2006 őszén több száz sorstársukkal együtt az MTV ostroma utáni három-négy napban hurcoltak el Budapest utcáiról.
A kártérítés jogalapja a jogerősen megszüntetett büntetőeljárás alatti jogellenes fogva tartás, célja a vagyoni (például munkabér) és nem vagyoni (lelki sérelmek) kártalanítás. Ezen jóvátétel a jogalkotó és a józan paraszti ész szerint is arányban kell álljon az okozott sérelemmel, hiszen a Ptk. szerint „aki másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni”. A kártalanítás kiterjed a jogtalanul foganatosított előzetes letartóztatásra, házi őrizetre és kényszergyógykezelésre. A jogalkotó, nem tudni, milyen okból, de a lakhelyelhagyási tilalom okozta sérelmek miatt nem rendelt el kártalanítást. A kártérítés mértékének meghatározásakor a bíróságok dolgát ezen kívül is több tényező nehezíti. Egyrészt Magyarországon általánosságban nem divat a nem vagyoni károk körében az angolszász kultúrában szokásos nagyságrendet alkalmazni, de a magyar joggyakorlat még a hozzánk hasonló sorsú és életszínvonalú országokban meghatározott kártérítési összegektől is elmarad. Másrészt politikai alapon indított tömeges büntetőeljárásokra az elmúlt húsz évben Magyarországon nem volt példa.
Az IRM ez idáig több tíz millió forintos kártérítést volt kénytelen megfizetni a 2006 őszén történt rendőri brutalitás és jogtalan kényszerintézkedések meghozatala miatt. Akkor csaknem 150 személlyel – döntően fiatalokkal – szemben alkalmaztak az elsőfokú nyomozati bírák alaptalanul szabadságkorlátozó intézkedéseket. E határozatokat a másodfokú bíróság 97 százalékban találta indokolatlannak. A legsúlyosabb szabadságkorlátozó intézkedés minden alapot nélkülöző tömeges alkalmazásáért sem az ügyészségen, sem a bíróságon senkinek nem kellett felelősséget vállalnia, noha a nyilvánvalóan politikai indíttatású koncepciós eljárásokkal kapcsolatosan csak a legidősebb ügyvédek tudnának hasonló élményekről beszámolni – az ötvenes évekből.
Egy rendkívül izgalmas kérdésre azonban még nem kaptunk választ. Ugyan a kártérítések mértéke az egyes esetekhez igazodik, és az indokolt jóvátétel nagyságáról is megoszlanak a vélemények, a cechet valakinek akkor is állni kell. Ki fog fizetni? Logikus lenne azt mondani: az fizessen, aki kárt okozott. Az állam a jogtalan fogva tartást elszenvedőnek, az államnak pedig az, aki vagy szándékosan, vagy jobb esetben alkalmatlanságával, de mindenképpen kárt okozott. A kárt pedig azok okozták, akik a törvénytelenségekre utasítást adtak és akik végrehajtották a parancsot. A felelősségük nyilván nem egyforma, de még a katonaságnál is jogszerű a parancsmegtagadás, ha annak végrehajtása bűncselekményt valósítana meg. Elsősorban és nevesítve fizessenek az akkori rendőrségi vezetők: Bene, Gergényi, Szabadfi, Dobozy. Nem mellékesen, a kiemelt több százezres nyugdíjból kényelmesen telne a kártalanításra.
A bíróság csak részben osztotta azt a felperesi perbeli álláspontot, miszerint az állami kárfelelősség kiterjed a lakhelyelhagyási tilalom alatt elszenvedett károkra is. Ebben az esetben viszont e körben is a rendőrségnek kell viselni a kárt, amely jogellenes magatartásának következménye. De ettől függetlenül nehéz a vérlázítónál visszafogottabb jelzőt találni arra, hogy ha valakit két napra börtönbe csuknak, mint egy bűnözőt, majd utána 12 napig házi őrizetben a saját lakását nem hagyhatja el (amit a nem politikai utasításoktól mentesen működő rendőrség éppen éjszakánként tart elengedhetetlennek ellenőrizni), azt az IRM szerint százezer forint kártérítés illeti meg. Az összeg komolytalansága jól mutatja a Gyurcsány–Bajnai-kormányok hozzáállását az alapvető szabadságjogokhoz. Míg a volt hálózati, MSZMP-s és KISZ-es haverok milliós megrendeléseket kapnak álmunkákra, amikor az állam több száz milliót költ fölösleges tanulmányokra, amikor a csődben lévő állami cég milliárdokat fizet ki alkalmazottainak, és amikor a volt rendőri vezetők – akiket a Készenléti Rendőrség aktuális vezetője, Papp Károly tábornok több esetben szakmailag elégtelennek minősített – kiemelt nyugdíjjal és kitüntetéssel vághattak bele turisztikai vállalkozásaikba, akkor az alapvető alkotmányos alapjogaiktól megfosztott állampolgárok mindössze egy kiegészített minimálbér öszszegét, egy menedzseri vacsora árát érdemlik. Ezekkel az ítéletekkel és jogi érvelésekkel az igazságszolgáltatás, valamint a minisztérium hihetetlenül rossz üzenetet küld mind az állampolgároknak, mind a legfőbb hatalomnak. Az előbbiek úgy érezhetik, hogy a „gonosz Leviatán” lényegében mindent megtehet velük, következmények és felelősségre vonás nélkül – ezáltal jelentősen csökken a jogállamba vetett bizalom –, míg az utóbbi azt hiheti, hogy minden megengedett az „alattvalókkal” szemben, hisz a jogellenes cselekedeteknek nincs jogi, erkölcsi, politikai következménye.
A 2006-os rendőrterror óta három év telt el. Ennyi idő alatt számtalan – kormányzati és civil – vizsgálati jelentés bizonyította be a bíróság, az ügyészség, valamint a rendőrség akkori csődjét, amelyet azóta a kártérítésekkel együtt orvosolni lehetett és kellett volna. Sajnos a jogvédők, valamint az áldozatok jelentős része azt tapasztalja, hogy míg az egyik oldal – a rendőrség, az állam, az IRM – még a legcsekélyebb kompromisszumra sem hajlandó, nincs gesztus és megbánás, addig a másik oldal szenved a tönkretett karrierek, az elveszített munkahelyek és testi-lelki sérelmek miatt.
A következő kabinetnek nemcsak a romjaiban álló gazdaságot, társadalmat kell alapjaiban újjáépítenie, az alkotmányos kereteket biztosító intézményeket megerősítenie, hanem arra is oda kell figyelnie, hogy olyanok működtessék alkotmányos alapintézményeinket, akik mentesek a 2002 óta tartó politikai, gazdasági, társadalmi ámokfutás során elkövetett bűnöktől. Számtalan negatív példa a rendszerváltozás óta jól illusztrálja demokráciánk zsákutcás fejlődését. Az első szabadon választott kormány Antall József vezetésével hitt abban az ideális rendszerváltoztatásban, melynek lényegi eleme a demokratikus intézmények kiépítése, a fékek és egyensúlyok harmonikus rendszere. Azóta is szenvedünk attól, hogy a jogállami keretek megléte ellenére hiányzik az azt tartalommal megtöltő demokratikus szellem és politikai kultúra, és ez nemcsak a szocialista kormányra, de az attól függetlenül működő igazságszolgáltatásra is igaz. Az állam és intézményei akkor lesznek újra társadalmilag elfogadottak, ha a következő kormányzat egyrészről felelősségre vonja a korrupcióba, csalásba, súlyos bűncselekményekbe keveredett politikusokat és rendőröket (Orbán Viktor ígérete szerint minden egyes gumibotütést kivizsgáltatnak majd), másrészről gondosan véghezviszi azt a személyi rendszerváltozást, amelyre hazánk polgári fele csaknem tizenkilenc éve áhítattal vár.
Azt már jól tudjuk, milyen néhány évtizedet eltölteni a szocialista internacionálé árnyékában, kedvünk lenne megtudni, milyen lenne hasonló időtartam egy polgári Magyarországon…
A szerzők Fiatalok a Polgári Magyarországért díjasok
szén monoxid
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával vittek kórházba egy embert
