Bajnaiék önkényeskedése

A gyurcsányi trükkök százai a valláspolitikai síkon is tovább virágoznak. Elmaradó vagy késlekedő egyeztetések. Időleges vagy végleges félreszámolások. Tárcánként más-más mutatók, számítási módok, egymásra mutogatás. Túl kései vagy túl korai egyeztetések, nem kellő felhatalmazású kormánydelegáltak

Ha valaki jámborságában hajlandó volna Szollár Domokos kormányszóvivő nyilatkozatai alapján megítélni a mi posztkommunista kényuraink egyházpolitikáját, kérem, ne tegye. Persze a hivatalos hadovarobot nem csak efféle hervadt szóvirágokat tud gyártani, hogy „Az egyházak fontos szerepet töltenek be a magyar társadalom életében, úgy a hitoktatás, mint az oktatás területén, valamint a szociális és egészségügyben”. (A kultúrát egyébként kifelejtette.) Szollár képes üdeséget is árasztani, akár egyazon nyilatkozatban: „Együtt sírunk és együtt nevetünk az egyházakkal. A hét szűk esztendőben együtt húzzuk meg a nadrágszíjat, a hét bő esztendőben együtt gazdagodunk.” Már ez jó szöveg: intimitásával (közös nadrágszíj) szinte csiklandoz. Ráadásul egy reménybeli hét bő esztendős periódust is meglebbent, bizonyára az általános elnyomorodást okozó, eddig hétévnyi balliberális kormányzás folytatásaként…
Ám az MSZP, a csatlós frakciótörmelék, a gazdasági-szellemi uralkodó osztály viszonyulását a hagyományos egyházakhoz, keresztény örökségünkhöz a tények, csak a tények mutatják fel érvénnyel. Az illegitim parlamenti többség éppen most operálta ki a soron következő népszámlálás kérdései közül a vallási hovatartozásra vonatkozókat. Ahogyan ez Kádár alatt 1960-ban már megtörtént, évtizedekre kihatóan. A keresztény hitet Rákosihoz hasonlóan Kádár sem tudta megszüntetni. Jobb híján elnyomatásban részeltette, bomlasztotta az egyházakat, tabuvá téve a vallásosságot, leállítva az ateizmus szükségszerű kudarcának statisztikai mérését. Erre azonban 1990-ben ismét mód nyílt, ahogyan 2001-ben is. Tekintve, hogy bár nyolc évvel ezelőtt nem volt kötelező a vallásra, hitfelekezetre kérdezés megválaszolása, és mégis hét és fél millióan vallották magukat katolikusnak, reformátusnak, illetve evangélikusnak, megkockáztatható: valamiféle keresztény Magyarország azért egzisztálgat még a Kárpátok között. De tilos, hogy ez továbbra is adatolható legyen.
A Bajnai-kormány és nyílt-rejtett koalíciója el is utasította hát Balog Zoltán fideszes képviselő módosító indítványát. Az emberi jogi, vallásügyi bizottság elnökének beadványa azt biztosította volna, hogy 2011-ben is bárki megvallhassa, milyen a világképe. Ebből nem mellékesen kiderült volna, hogy van-e létjogosultságuk azoknak a csak adó egy százalékokra ácsingózó, illetőleg a vallási tradíciók gyengítésére ránk eresztett szektáknak, amelyeknek az álliberalizmus megengedi, hogy egyházként páváskodjanak.
Tudják, mire hivatkozott a kormány, mikor elutasította Balog korrekciós javaslatát? Arra, hogy a vallásra vonatkozó kérdés 2001-ben is csak az önként megválaszolható tételek közé tartozott! Becsületesebb lett volna, ha megvallja a posztbolsevista kiváltságos kaszt, hogy aggódik a mi világnézeti semlegességünkért. Nem bízik eléggé abban, hogy már „haladó hagyománnyá” érett bennünk a spirituális közöny. Szorongnak a lakosság szorongatói, hogy még mindig, netán egyre inkább az evangélium szavába, az egyház közösségeibe, intézményeibe kapaszkodunk ahelyett, hogy hagynánk magunkat elűzni. Lakásunkból, hazánkból, önmagunkból. Tehát szó sem lehet arról, hogy a választások után nem sokkal még a lelkünkről is színt vallhassunk. Legyen majd elég nekünk a dübörgő gazdaság nyomán képződő romhalmaz, és talán Orbán Viktor.
Ami meg ezeket az őszi napokat illeti, legyen elég a keresztény többségnek, hogy Bajnai Gordon kormányfő fogadta a nagy egyházak vezetőit. S hogy a miniszterelnök sokkal szívélyesebben szólt a méltóságokhoz, mint amiről a jövő évre vonatkozó egyház-finanszírozási számok szólnak. Mert az utóbbiak lényege mégiscsak egy 2,7 milliárd forintos megszorítás. Bajnaiék önkényesen, minden egyeztetés nélkül félretolták például az eddigi törvényt, miszerint az adózók minden egyes, egyházaknak átirányított forintjához további egy forintot tesz hozzá az állam. Nem. Eztán a hatalom sokkal kisebb kiegészítést ad: a személyi jövedelemadó 0,5 százalékát. Vajon mekkora érvágás lesz ez a magát oktatási, szociális, egészségügyi közszolgálatba is belevető tradicionális egyházaknak? Beleszámolva, hogy a befolyó teljes adóösszeg csak kevesebb lehet; elég, ha a családok többségének végromlás közeli helyzetére s a terebélyesedő munkanélküliségre gondolunk.
Közben azért Hiller István egyházi kapcsolatokért – eddig – felelős kultuszminiszter anekdotahőssé nőtte ki magát. Egy szeptember eleji úgynevezett egyeztetésen azt ígérte Erdő Péter bíborosnak, Bölcskei Gusztáv református püspöknek és a többi főméltóságnak: kormánya dehogy tér el az említett „egy plusz egy” elvű hitéleti finanszírozástól. Csakhogy szinte már a következő percben ennek ellentmondó költségvetési előirányzat bukkant fel. Hillerről újfent bebizonyosodott, hogy ő az, akit a klerikális erőtér sem béníthat meg a kényszeres füllentésben. Ez az ő könnygáza, amelyet a finanszírozási átláthatóságra vágyó főpapoknak, hitközségi vezetőknek tartogat. De ezúttal rajtavesztett. A felekezetek – a katolikusoktól a zsidókig – az emberi jogi bizottság külön ülésének összehívását kérték, hogy kifejezhessék elégedetlenségüket a hilleri kapcsolattartással, a kormány álegyeztetésével. Szeptember 22-én ez meg is történt, csak éppen a bírált miniszter maradt távol.
Helyettesítői váltig állították, nem igaz egyes bizottsági tagok értesülése, miszerint már más volna az egyházakkal való kormányegyeztetés fő irányítója. Tárcavezetőnk – Balog Zoltán interpellációjára válaszolva – ugyanezt próbálta cáfolni, még egy nappal azelőtt is, hogy Bajnai a cserét maguknak az egyházi vendégeknek jelentette be a Parlamentben. A kormányfő a keddi tárgyaláson a mellette vidoran helyet foglaló Kiss Péter társadalompolitikai miniszterre mutatott: ő az utód, ő a zavarokkal teli egyházi kapcsolatok helyrehozója, kiszélesítője. Őt kaptátok, tisztelt klerikálisok, bőséges kárpótlásul azért, hogy büdzséteket – benne a hitoktatók illetményének és a kistelepülési lelkészek támogatásával – alaposan megkopasztottuk.
Lám, nem csak az MSZP belső hatalmi huzakodásáról van szó, amikor Hiller alábbszáll, Kiss pedig megdicsőíttetik a vallási vezetők szeme láttára. De azért az oktatási miniszter továbbra is úgy gondolja, hogy az egyházi iskolák normatívájától a műemléki rekonstrukcióig (utóbbira egy fillért sem ad többé a szocialista kormány!) még mindig vele érdemes egyeztetni. A kultusztárca amúgy is gyengülő pozíciójú vezetője tehát rendületlenül végzi zavarórepüléseit a történelmi egyházak megtévesztésére. Alighanem felsőbb utasításra.
Mert a gyurcsányi trükkök százai a valláspolitikai síkon is tovább virágoznak. Elmaradó vagy késlekedő egyeztetések. Időleges vagy végleges félreszámolások. Tárcánként más-más mutatók, számítási módok, egymásra mutogatás. Túl kései vagy túl korai egyeztetések, nem kellő felhatalmazású kormánydelegáltak. Ám ettől fogva Kiss Péter Buddha-mosolya, agitprop mellékzamatú bülbülszava is a játék része lesz…
Nevetésre nincs ok, ha Eötvös József a mércénk. „Egy állam sem állhat fönn tartósan vallás nélkül” – írta nagy államfilozófiai művében, így folytatva: „(…) jogfogalmaink mindig vallásos eszméinken alapszanak.” S most mit látunk? A polgári törvénykönyvet úgy alakították a szocialisták, liberálisok, hogy a beleépített új családjog megengedi a testvérnek testvére vér szerinti leszármazottjával kötött házasságát, a másodfokú vérfertőzést. Ez a Ptk. továbbá a hűség kategóriájának likvidálásával bátorítja a házasságtörést, különbejáratú, házassággal felérő élettársi kapcsolatot enged bejegyezni a homoszexuálisoknak.
A keresztény közösségek tiltakoznak. Ugye, így még érthetőbb az egyházpolitika?