Boros Imre közgazdász figyelmébe

Örömmel olvastam a Magyar Nemzet 2009. szeptember 26-i számában megjelent cikkét. Nem értek ugyan a pénzügyekhez, de biztos vagyok benne, hogy ön jól látja az ország dolgát, mivel a következő két témában is ismerem munkásságát:
1. Mint egykori PHARE-miniszter ön tanította meg a VII. kerület polgármesterét, a most előzetes letartóztatásban lévő Hunvald Györgyöt arra, hogyan kell uniós forrásokat lehívni. Ezért tudta a kerület gyönyörűen felújítani a Rózsák terei templomot és a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumot, iskolákat és a Dózsa György úti nyugdíjasházat. Az eredmény látványos. Biztosan más beruházásokra is szereztek uniós forrásokat, csak én ennyiről tudok. Nemcsak az az eredmény, hogy megítélték a kerületnek a segélyt, de ki is fizették, ezt az ön kitűnő tanítása sikerének tulajdonítom.
2. Ismerőseim dolgoztak a mezőgazdasági minisztériumban, amit az Orbán-kormány minisztereként ön hozott rendbe. Nagyon dicsérték a munkáját.
Ezért az a véleményem, hogy ön össze tudna állítani egy olyan gazdasági tervet, amely több millió magyar dolgozó számára jól fizető munkahelyet teremt, mert ez volna a gazdasági válságból kivezető út. Az országnak most nem jól szónokló politikusokra, hanem önhöz hasonló, mind a politikához, mind a gazdasághoz értő szakemberekre volna szüksége.
Rengeteg megoldandó feladat van. Csak néhányat említek. A kitűnő adottságú magyar föld jelentős része nincs megművelve. A fákon ott rohad a kitűnő ízű gyümölcs.
Az országban található jelentős mennyiségű geotermikus hőt nem használjuk fel, hanem importáljuk, és elégetjük a drága, környezetszennyező földgázt és olajat. Növelni akarjuk a paksi atomerőmű teljesítményét, pedig a radioaktív hulladék temetője milliárdokba kerül, amelyet még akkor is üzemeltetnünk kell majd, ha az atomerőmű már nem termel áramot. (Megjegyzem, hogy egyike voltam azoknak, akik kiharcolták Paks létesítését. Ma azonban úgy látom, hogy a szélviharok miatt decentralizálni kellene az áramtermelést, nehogy egy tornádó miatt – úgy, mint az Amerikai Egyesült Államokban – a fél ország áram nélkül maradjon.) Különben sem értem, hogy miért fizet nálunk a fogyasztó 51 forintot egy kWh áramért, amikor a szolgáltató jelenleg a felhasznált villamos energia felét Pakstól veszi 10 forintért. A fával fűtött erőművek pedig 25 forintért adnak egy kWh áramot.
Budapest városképi jelentőségű házai el vannak hanyagolva. Leválik a vakolat súlyos energiapocsékolást okozva.
Levelemet szeretném kiegészíteni a következő két, tisztán politikai kérdéssel:
1. Tudomásom szerint a magyar nyelv az Európai Unió egyik hivatalos nyelve. Hogy történhet meg, hogy használatát az uniós országok egyikében-másikában büntetik?
2. Hogy engedheti meg az Európai Unió, hogy a környező országok szennyvizet bocsássanak folyóinkba? Ez nem magyar ügy, hanem európai ügy, mert Magyarországon van az unió ivóvízkészletének jelentős része, amely ha elszennyeződik, csak évtizedek alatt tisztulhat meg. A nagymarosi erőművet azért nem tudjuk megépíteni, mert ha a szennyezett Dunát gátakkal felduzzasztjuk, elszennyezhetjük Budapest ivóvizét. A Kvassay-zsilip építése után a Duna sodrása megváltozott, ezért a Weiss Manfréd galvanizálójának szennyvizét tisztítani kellett. Ezt a berendezés néhai édesapám építette. A dologhoz tartozik az az érdekes következmény, hogy a víztisztító beruházási költsége igen hamar megtérült, mert aranyat, ezüstöt és színesfémet nyertek vele vissza, ezért édesapám az 1930-as években 2000 pengő jutalmat kapott. Vagyis a környezetvédelem egyenlő az anyag- és/vagy az energiamegtakarítással.
Itt szeretnék arra utalni, hogy nem a munkaerőn kellene spórolni, mert abból sok van, hanem az egyre dráguló anyagon és energián.
Dr. Freud Gézáné
aranydiplomás fizikus
és okleveles elektromérnök
Tisztelt dr. Freud Gézáné!
Ha az ember írásra adja a fejét, szembe kell néznie azzal, hogy egyaránt kap kritikát és időnként elismerést is. A politikát érintő közgazdasági természetű írások gyakran váltanak ki a valóságtól elrugaszkodott, érzelemittas kritikákat is. A kritizálók bőven aggatják a címkéket is. Ezeket türelemmel kell viselni, mert idővel lepotyognak. Az idő ugyanis eldönti, hogy mi az igazság. Lassan így leszünk azzal a sok handabandával is, amit közgazdaság-tudomány néven hirdettek jól fizetett bértollnokok. Sajnos nem a más kárán tanult az ország, mint a bölcsek, hanem a sajátján, de legalább már kezdi tanulni a valót. Boldoggá tesz, hogy ön írásaimban az igazat és a valót fedezte fel.
Ami az uniós ügyeket illeti, eddig nem nagyon zengtük el bánatainkat az uniós fórumokon. Azon se csodálkozzunk, hogy a mi bajunkat többen nem szívesen hallgatják. Trianon megalkotói és haszonélvezői kiváltképpen nem. Másokban azonban szövetségesekre találhatunk, de ezért sokat kell tenni. Mind a nyelvtörvény, mind a hazánkba beömlő szennyvíz „trianoni ajándék”. Nemcsak Trianonnak, de a II. világháborúnak is komoly még az utóélete. Gondoljunk csak arra, hogy a közelmúltban napvilágot látott információk szerint a rendszerváltáskor a volt francia államfő és a brit miniszterelnök a kettéosztott Európa fenntartásáról győzködték Gorbacsovot. Isteni szerencse, hogy az oroszok kifogytak a szuszból és a pénzből.
Az újonnan választott Európai Parlamentben reményeim szerint felvirrad a napja annak, hogy a magyar ügyek elérik a közösség ingerküszöbét. Kedvező az EP-be delegált magyar csapat összetétele. Az Európai Néppárt is fogékonyabb a kisebbségi és környezeti ügyekre. Ebben a frakcióban ül a magyarok zöme. Talán a szocialista delegáltak sem lesznek műfelháborodva, ha a magyar ügyek felelősei jól érthető módon megszólalnak.
Őszinte tisztelettel:
Boros Imre