Erjedést indított el a magyar muzeológiában a Szépművészeti példája, egyre több a nagy kiállítás, a közönségbarát tárlat más múzeumokban is. Vannak azonban bírálói is a régi-új főigazgatónak a szakemberek között, szerintük a sok látványos kiállítás miatt hátrányba került a kutatómunka.
– Az volt a szándékom, hogy a Szépművészeti Múzeumot lehetőségei szerint kiemelt helyre hozzuk fel a múzeumok nagy közösségében, beleértve ebbe a tudományos munka feltételeinek javítását s az iránta támasztott elvárások emelését is. Korábban a Szépművészeti messze lehetőségei alatt teljesített, hasonlóan sok más magyar múzeumhoz. A rendszerváltozás után kinyíltak a lehetőségek, azt tapasztalhattuk, hogy a könyvkiadás, a zene, a színházak előbb-utóbb éltek is velük, a múzeumok világa azonban nem. A nyolcvanas évek évi húszmilliós látogatószáma a kilencvenes években tízmillióra csökkent a magyar múzeumokban.
– Amikor átvette azt intézmény vezetését 2004-ben, készítettünk egy interjút. Azt mondta: a következő évre és 2006-ra is csak egy-egy kiállítás van előkészítve…
– Végül húsz kiállítást szerveztünk ebben a két évben, mert kiderült, munkatársainknak vannak kiváló ötletei, amelyek megvalósíthatók. A nagy kiállítások mellett törekedtünk szűkebb válogatásból felépülő, ínyenceknek szóló kamaratárlatok rendezésére is. A rendszerváltozás óta a Szépművészeti távol tartotta magát a magyar városoktól, noha szerintem nemzeti közgyűjteményként kötelességünk ez a munka, s 2006 óta folyamatosan jelen is vagyunk kiállításainkkal a vidéki múzeumokban. Október 9-től pedig Csíkszeredában mutatunk be kiemelkedő értékeket az egyiptomi gyűjteményünkből, először megjelenve önálló tárlattal Erdélyben. A korábbi látogatószámot megkétszereztük, 2007-ben pedig több mint háromnegyed millióan jártak a múzeumban, s akkor bekerültünk a világ ötven leglátogatottabb múzeuma közé, egy szinten a párizsi Rodin múzeummal vagy a New York-i Guggenheimmel.
– Ez nem tetszett mindegyik szakembernek. A Ludwig Múzeumban rendezett szakmai vitán éles támadásokat kapott azért, mert a látogatottságot ilyen fontosnak tartja. Mit válaszol erre a vádra?
– A múzeumok legfőbb küldetése az, hogy minél több emberhez juttassák el a bennük őrzött kincsek által közvetített tudást és élményt. Ennek kell alárendelni valamennyi múzeumi részfunkciót, a gyűjtést, a megőrzést, a tudományos feldolgozást és a bemutatást. Egyik sem uralhatja a másikat, egymást megbecsülve kell működniük. A múzeum rendeltetése szerint mindenkié.
– Könnyű a Szépművészeti főigazgatójának, korlátlanul rendelkezik anyagi forrásokkal, és másokkal szemben minden támogatást megkap a fenntartó minisztériumtól.
– Mielőtt idejöttem, hat évig voltam államtitkár a minisztériumban, a kassza kulcsa részben nálam is volt, s hat év alatt nem jött hozzám egyetlen múzeumigazgató sem, hogy fantasztikus kiállítási tervei vannak, s ehhez szeretne többlettámogatást kapni. De kevés múzeum is vállalná el ma Magyarországon azt a saját bevételi arányt, amire bennünket kötelez a minisztérium. Ez közel ötven százalék, a Louvre-nál, a londoni Tate-nél hasonló az arány, a bécsi Kunsthistorisches Museumnál csak harminc százalék. Ez pedig csak úgy megy, ha jelentős bevételt hozó kiállításokat is rendezünk, amelyekbe természetesen invesztálni is kell. Idejövetelem után öt-hatszorosára emelkedett a bevételünk, így volt lehetséges a kiállítások megrendezése mellett az elmúlt öt évben például 300 milliót fordítani műtárgyvásárlásra vagy fenntartani nemzetközi rangú művészettörténeti szakkönyvtárunkat. Vagy megrendezni azokat a különlegesen magas szakmai színvonalú s korántsem széles tömegeket vonzó kiállításokat, amilyen például a Gustave Moreau- vagy a Hodler-tárlat volt. A svájciak szerint a Szépművészetiben került a közönség elé a valaha volt legjobb Hodler-kiállítás.
– Hogyan folytatódik a következő öt évben a nagy kiállítások sorozata?
– Készen vannak a tervek egészen 2014-ig. Jövőre Gustave Klimt és a bécsi szecesszió következik, 2011-ben Cézanne-kiállítást rendezünk, ezt követően Rembrandt és a holland aranykor, 2013-ban a Caravaggio és Canaletto közötti itáliai festészet, 2014-ben pedig Toulouse-Lautrec művészete kerül a középpontba. Az a kiállításunk, amelyet most október 28-án nyitunk, összegzi az eltelt öt év törekvéseit. Botticellitől Tizianóig az itáliai reneszánsz 130 remekművét mutatjuk be Budapesten, mintegy negyven olasz és számos más jelentős külföldi gyűjteményből. Ez a tárlat öt évvel ezelőtt biztosan nem lett volna megvalósítható.
– Öt évvel ezelőtt arra sem nagyon gondolt senki, hogy hamarosan a múzeum bővítésébe is belekezdenek. Miért van erre szükség, nem elég tágas a múzeum?
– Schickedanz Albert gyönyörű épületet tervezett – a klasszicizáló múzeumépítészet utolsó nagy európai példája ez –, de sok funkcióra nem is gondolhatott 1906-ban, hiszen az akkori látogatói szokások még nem igényelték sem az éttermet, sem a gyermekfoglalkoztatót, de múzeumi boltot és előadótermet sem, sőt még az időszaki kiállításoknak sem jutott külön terem. Két föld alatti szinten több mint 7000 négyzetméterrel bővül majd a múzeum, hogy ezeknek a funkcióknak is legyen elegendő helye.
– Imponálóak a számok: mintegy négymilliárd forintba kerül a beruházás, amelynek kilencven százaléka EU-támogatás. Eleve sikerre lenne ítélve a vállalkozás, ha nem magyar körülmények között, magyar bürokrácia mellett indult volna. Máris csúsztak…
– Igen, már ősszel szerettük volna kezdeni az építkezést, de az első kapavágás tavaszra tolódik. 2011 nyarára tervezzük a nyitást, mégpedig június 8-án, a Cézanne és a múlt című tárlattal. Az a június lesz Magyarország soros EU-elnökségének az utolsó hónapja, amikor is különös hangsúlyt kaphat majd a kiállítás üzenete: Cézanne az a korszakos géniusz volt, aki átfordította az európai tradíciót a modernitásba a régi és az új párbeszéde jegyében. Uniós elnökségünk idején jókor, jó helyen válik majd nyilvánvalóvá: Budapest milyen szemmel tekint a tradíciók és a jelen Európájára.
BRICS
Irán új szövetségeseket keres
