Kápolna a levegőben

Loretóban, az itáliai Anconától délre található a legismertebb európai Szűz Mária búcsújáró hely. Különlegessége, hogy nem kegyszobor vagy kegykép miatt látogatnak a zarándokok ide évente sok ezren, hanem egy épület közelségét keresik. A legenda szerint a loretói bazilika közepén álló, márvánnyal borított ház Szűz Mária názáreti otthona volt, amelyet a mozlim hódítás elől angyalok emeltek a magasba, és repítettek a Magyar Királysághoz tartozó dalmáciai Tersattóba. Sajnos azonban nem sokáig hagyták ott az épületet, mert a tersattói keresztények kevélysége és elbizakodottsága miatt három évvel később ismét fölemelték, hogy az Adriai-tenger túloldalára, Loretóba repítsék. A legenda szerint a ház 1294. december 10. óta áll a loretói dombon.
A rejtélynek egyelőre nincs természettudományos megoldása, lehet, hogy nem is lesz soha. Magyarország biztosan sokat veszített, hogy területéről „eltűnt” a kegyhely, viszont ma is áll egy hazai templomunk, amelynek legendája sok tekintetben hasonlít a loretóihoz. A barokk andocsi kegytemplom késő gótikus szentélyéről már a XVII. században is azt tartották, hogy angyalok repítették Kalocsáról Andocsra, méghozzá azért, mert eredeti helyén a templomot nem tisztelő protestáns ember az ökrét készült bekötni a szentélybe. Ekkor történt az angyali közbeavatkozás, s repítették el az épületet – alapok nélkül – mai helyére. Hogy miként történhetett ez a különös esemény, nem tudhatjuk, az azonban tény, Kovácsovics György, Csáky Imre kalocsai érsek jószágfelügyelője 1719-ben vizsgálatot tartott a Kalocsáról eltűnt kápolna ügyében, és amikor a jezsuiták andocsi missziójának 1686-os megszűnte után harminc évvel Volkra Ottó János veszprémi püspök letelepítette a kápolna mellé a ferenceseket, szintén vizsgálatot rendelt el a régi szóbeszéd igazságtartalmának kiderítésére. Az tény, hogy 1642-ben Andocsra érkező jezsuiták is e kápolnában kezdték meg működésüket.
De nem csupán a kápolna középkori, hanem az ott őrzött kegyszobor is. Ehhez a hársfából faragott, körülbelül négyszázkilencven éves Madonnához is számtalan csodálatos esemény fűződik. Mindjárt a megmaradása is különleges, hiszen a hagyomány szerint a hitújítók a kápolna eredeti felszerelési tárgyait mind elégették, ám a Szent Katalin és Szent Dorottya társaságában álló, Kisjézust a kezében tartó Szűz Mária szobrát nem bántották. Sőt a kápolnába menekülőket is megóvta a kegyszobor, hiszen aki csak ártó szándékkal lépett a szent helyre, és ránézett Máriára, az mind megvakult vagy egész testében remegni kezdett.
Nem csoda, hogy már a jezsuiták is ápolták a szobor tiszteletét; Rómától búcsúengedélyeket eszközöltek ki, s az andocsi kápolna hamarosan messze földön híres búcsújáró hellyé vált. A Szűzanya szobrának megkülönböztetett tiszteletét ma is megtapasztalhatja bárki, aki megnézi az 1749 előtt megépült kolostor alsó szobáiban elhelyezett „ruhatárat”. A középkori szobrot ugyanis a jámbor nép öltöztetni kezdte, és az e célra felajánlott ruhákból gazdag gyűjtemény keletkezett.
Kérdés azonban, hogy e szokásnak mi az eredete. A rendház története szerint gróf Zichy Ádám felesége, Széchényi Katalin ajándékozta az első ruhát 1747-ben, amely értékes zöld bársonyöltözet volt. Sajnos e ruhának mára nyoma sincsen, sőt a rendház értékeit évről évre felsoroló inventárium sem említi. Lehetséges, hogy már 1754 előtt megrongálódott vagy megsemmisült, azért dobták ki, s nem került bele a leltárba. De az sem kizárható, hogy az andocsi szobor öltöztetésének szokása tizenhárom évvel későbbi, hiszen elsőként csak az 1760-as leltár említ egy, a szobor díszítésére szánt különlegesen értékes kelmét. A következő évben azonban már minden bizonnyal ugyanúgy öltöztették a szobrot, mint ahogyan napjainkban is; hiszen feljegyezték, hogy Ordódy Petronella úrnő felajánlásából egy aranyrojtos vörös ruhát kapott a Szűz Mária, egy másik értékes aranyrojtos ruhát pedig Zichy Anna ajándékozott a kegyszobornak.
Ezekben az években egész biztosan virágzott a kegyhely, hiszen 1766-ban már annyi nemesfémből készült felajánlási tárggyal, a különféle betegségekből való gyógyulások emlékeivel, arany- és ezüstkoronákkal, -láncokkal, -gyűrűkkel és számtalan ruhával halmozták el az andocsi Szűzanyát a leltár szerint, hogy a barátok, a rablóktól való félelmükben, két zárral védett „kincseskamrát” alakítottak ki ebédlőjük mellett. Sajnos ezekből a tárgyakból II. József rendelkezései miatt semmi sem maradt meg napjainkra; amit a rablók nem tudtak elvinni, azt megszerezte Bécs. A kegyszobor tisztelete azonban elevenen élt tovább, mint ahogyan a különös, „repülő kápolna” legendáját is ismerte és ismeri mindenki, aki a híres andocsi búcsúba igyekszik.