A Zelenszkij közeli szövetségesének tartott Csernisov a korrupciós vádak ellenére is hivatalában maradhat az ukrán legfelsőbb bíróság július 2-i döntése alapján. A bíróság a június 27-én tartott meghallgatásán elrendelte, hogy Csernisov nem hagyhatja el az országot a hatóságok engedélye nélkül, valamint 120 millió hrivnyás (mintegy 980 millió forint) óvadékot szabott ki rá.
– Emblematikus korrupciós tünetegyüttes jellemzi ezt a háborúban álló nagy országot
– mondta el ennek kapcsán lapunknak Szilágyi Mátyás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, hozzátéve:
– Ez történelmi gyökerű, és a korábbi szovjet rendszer gazdasági és politikai működéséből hagyományozódott Ukrajnára és a posztszovjet felépítéseket mindmáig jellemzi.

A szakértő szerint a korrupció Ukrajnában az élet minden területén szervező elvként működik. Nagyon komoly gazdasági érdekkörök működnek és számos területre is kiterjed.
– A háborús helyzet következtében monopolizálódnak a gazdasági lehetőségek, a hatalom még jobban összpontosít, korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát. Minden korlátozott, ezáltal az egyes közjavaknak még nagyobb értékük van
– mutatott rá a kutató.
A hadiiparban a külső segélyek eljutása nagyon komoly korrupciós szűrőn megy keresztül, és ezek bizonyos hányada nem is jut el a felhasználókhoz, hanem a feketepiacra kerül, ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, hangsúlyozta a szakértő.
Virágzik a katonai korrupció
A Magyar Nemzet korábban több részes cikket közölt, amely feltárja, hogy a katonai beszerzések során jelentős összegek tűnnek el – az ukrán vezetők luxusingatlanokra és járművekre használják fel az állami pénzeket. Az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda vizsgálatot indított Rusztem Umerov védelmi miniszter ellen, míg Alekszandr Klimenkov helyettes védelmi minisztert menesztették a Védelmi Beszerzési Ügynökség működése miatti botrányok miatt. A Nyugat-ukrajnai Katonai Ügyészség vizsgálja, hogy mintegy 64 millió hrivnya (kb. 600 millió forint) tűnt el korrupciós közbeszerzés során: négy katonai vezetőt és egy civil cégtulajdonost is gyanúsítottak hivatali visszaélés és bűnrészesség vádjával.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!