Szia és cuppancs!

A szerző kötetbe gyűjtötte az egyik hetilapban éveken át közölt apróbb-nagyobb nyelvészeti írásait, illetve olvasóinak kérdéseit és az azokra adott válaszokat. E kérdések meglepően magas száma – négy év alatt mintegy tízezer elektronikus és hagyományos levél érkezett – mutatja, hogy nem halt el az érdeklődés a nyelv, a beszéd kérdései iránt. Kiss Róbert Richard levélíróinak nagy száma (nyolcesztendős iskolástól kilencvenéves aggastyánig) arra is utal, hogy az iskolák voltaképpen évtizedek óta nem végzik tökéletesen munkájukat, hiszen a levélírók nemritkán elemi ismeretek iránt érdeklődnek.
A helyesírás mint alapismeret sokszor áll gyenge lábakon. A szövegszerkesztők helyesírási eljárásai sokat segíthetnek, ám használatukhoz is szükséges bizonyos nyelvtani alapismeret, hiszen a különféle programok egyes eseteket nem képesek helyesen értelmezni a jelentések és a szerkezet bonyolultsága miatt. Kiss Róbert Richard hangoztatja, hogy a helyesírás megtanulható. Ugyanígy megtanulható az a nemzeti nyelvi norma, amelyet ugyan a szerző nem említ, de a nyelvművelésről írva tulajdonképpen érvényesít, hiszen olyan jelentésbeli, stílusbeli és más példákat mutat be a televízió nyelvéből, az igekötő használatának köréből, az ikes igék haldoklásának eseményeiből, amelyek a nemzeti normához illeszkedő nyelvhasználatnak jellemzői vagy éppenséggel hiányuk miatt annak megsértői. Ezek a normasértések nagyon sokszor a stílus kérdéseivel függenek össze.
Több írás olvasható a magyar nyelv köszönésformáiról. A köszönés valószínűleg még az őstársadalmakban alakult ki: különféle módon jelezték az emberek, hogy nincsenek ellenséges szándékkal egymás iránt. A magyar köszönésformák története együtt alakul a magyar társadalomtörténettel, gondoljunk csak a szocializmus „Szabadság, (elvtársak)!” üdvözlőformára, amelyet a kommunista diktatúra tett annak idején szinte kötelezővé; ma pedig a média tesz szinte kötelezővé egyes formákat (egyes társadalmi rétegekben), ilyen például a „csácsumicsá!” egy televízió-műsorból. Különösen a fiatalok SMS-üzeneteinek köszönésformáiban a „szia!” és a „helló!” uralma mellett nagyon sok, érdekes egyéni megoldás található: cupi, cuppancs, csicsó, csüszke, egér, pusszantás és így tovább.
A fiatalok iránti figyelem nem csupán e tekintetben fontos, hiszen az ő nyelvhasználatuk alakítja a magyar nemzeti műveltség következő korszakát, amelyet sokan és sokféle okból meglehetősen sötéten látnak. Mindenesetre Kiss Róbert Richard sötétségoszlató és érdeklődést keltő összeállítása egyúttal a fiatal nyelvészek nézeteinek is dokumentuma.
(Kiss Róbert Richard: Nyelvelő. Nyelvészeti kézikönyv. MediaCom Kft., Budapest, 2009. Ára: 1995 forint)