Tisztelt Szerkesztőség!

Szőts András (Budapest): A szeptember 25-i számban megjelent jogos dörgedelme végén Seszták Ágnes (Új barbárok és a plázák) talányos kérdést tett fel, amire rögtön válaszolnék, elmondva véleményemet. Nem! Se a WestEnd, de semelyik más pláza nem fogja civilizálni azokat a gyermekeinket és persze azokat a felnőtteket sem, akiket a szerző új barbároknak nevez – jogosan. Mindössze azért viselkednek kulturáltabban a bevásárlóközpontok látogatói, mert ott nem lehet mindazt megtenni, mint a lekoszlott aluljárókban, elhagyott gyárak omladozó falainál, este már alig látogatott templomok kertjében vagy a sötét parkokban. Feltehetőleg nem is ugyanazokról a gyerekekről-felnőttekről van szó. A kulturált viselkedésnek szavakban kifejezhető része persze más kérdés, okoz az is kárt, de nem olyan anyagit, amilyet a cikk említ, de ez más kérdés. Azért nem lehet ott úgy viselkedni, mert azokban a létesítményekben nagy a forgalom, a fény, azokat fegyveresek és kamerák őrzik, miként a jól menő bankokat, de már a szegény Magyar Posta egyes fiókjait is, főleg a fővárosban, no meg a rettegő volt miniszterelnököt a feleségével együtt, az ugyancsak testőröket alkalmazó maffiózókat, a Parlamentet, a kiemelt helyen lévő parkokat stb. választottam ki, csak úgy kapásból, akiket és amiket többnyire közpénzből védenek a mindennemű támadásoktól. Próbálja valaki az Országház falát graffitizni, netán ferde szemmel nézni egy közhivatal biztonsági őrére. De ugyancsak kulturáltabb a jól kivilágított, magas kerítéssel és térfigyelő kamerákkal őrzött lakóparkok vagy egyedülálló lakóházak környéke, a vandálok-barbárok ott is moderálják magukat praktikus megfontolásból.

Hajdu Endre (Sopron): Talán nem keltett jelentőségének megfelelő érdeklődést a Magyar Nemzet szeptember 25-i számában megjelent – valójában történelmi jelentőségű – hír, mely szerint kötelező olvasmány lett az orosz középiskolákban Szolzsenyicin A Gulag szigetvilág című munkája. Aligha lehet felmérni ennek a hírnek a fontosságát. Ha meggondoljuk, hogy a szovjet propaganda szolgálatában – akarva vagy akaratlanul – tevékenykedő baloldali nyugati értelmiségiek által is félrevezetett és a szovjet szörnyállamról illúziókat tápláló nyugati közvéleményt az Ivan Gyenyiszovics egy napja című Szolzsenyicin-mű ébresztette rá az igazságra, akkor joggal remélhetjük, hogy hasonló hatása lesz a szerző másik művének is Oroszországban. Mert ott, ahol ma is Lenin-, sőt Sztálin-kultusz virágzik, és felelősségre vonás nélkül éli világát a bolsevizmus szolgálatában álló számtalan kommunista bűnöző (akárcsak nálunk), az új nemzedék nem igazán tudja, kik is a kommunisták és mi az a bolsevizmus (akárcsak nálunk). Ebből a könyvből lehet megismerni a bolsevista poklot, ebből a könyvből tudhatja meg az orosz nép új nemzedéke, hogy kik voltak elnyomóik, kínzóik hetven éven át. Várható, hogy erjedést, tisztulást indít el a hatalmas mű az orosz nép tömegeinek tudatában, ezért van történelmi jelentősége a csodával határos határozatnak.