Több kép, kevesebb vér

A Budapesten 32. alkalommal megnyílt World Press Photo leginkább azt bizonyítja, hogy a dokumentarista fotográfia él, virul, és mindannyiunkba új életet lehel ezzel a kiállítással – véli Mary Anne Golon, a képeket válogató zsűri elnöke. Több mint ötezer fotós majdnem százezer képéből szűk kétszáz került be a legjobbak közé; minden szempontból rekordmennyiség. Ha az összhatás nem is felemelő, legalább kevesebb a vér. A múlt év szűk keresztmetszete október 25-ig tekinthető meg a Millenáris Fogadóban.

Több mint kétmillió ember megy el minden évben a világ ötven országában, hogy a sajtófotográfia legrangosabb kiállításán a parfümszagú tömegben hömpölyögve egy-egy kép előtt elmerengjen, talán kicsit hosszabb ideig, mint a híradók rémképei előtt szokás két villámgyors továbbkapcsolás között. Senki nem szereti ugyanis, ha a borzalom túl sokáig időzik a nappalijában. Inkább elmegy, megnézi, aztán rolót rá, hazamegy. Van az egészben valami végletesen abszurd, ahogy a globális világfalu lassan hétmilliárd polgárának ezreléknyi elitje képeket nézve hüledezik, borzong, csodálkozik a dolgok folyásán; mintha mi (ha kispadon is, de igen, a világ elit népességéhez tartozók) és a hírképekről ránk meredő hondurasi szexrabszolgák, a rituálisan kínzott tanzániai albínók, az egymást gyilkoló kenyai törzsek nem is egy világ volnánk. A hatás zsibbasztó, szinte feldolgozhatatlan, s persze felveti, hogy a hírképek zsűrizett válogatása vajon hitelesen reprezentálja-e a jelen valóságát. A kérdés messzire vezet, az élmény viszont állandó: szédület. Még akkor is így van ez, ha egyébként akadnak futó mosolyra elegendő portrék, lélegzetelállító természetképek, és alapvetően egyet lehet érteni a kiállítás szervezője, Révész Tamás fotográfus összegzésével is: az idén a korábbiakhoz képest valóban kevesebb brutalitás jelenik meg a képeken. Még rémlik a 2008-as kiállításról Gárdi Balázs világot bejárt portréja a sebesült fiát karjában tartó afgán férfiról, háttérben az orvossal. Mintha El Greco festette volna. Felvillan egy másik látkép is: kattintás a Benazir Bhutto elleni öngyilkos merénylet robbanása után. Aztán az afgán bunkernek dőlő amerikai katona a tavalyi év sajtófotóján. Háború és vér. Afgánul beszélő háborús dráma, 2008. (A tavalyi három magyar díjjal szemben idén pusztán egyetlen hazai vonatkozás fedezhető fel a képeken: egy holland fotográfus megörökítette, amint két komáromi honfitársunk a magyar válogatott retromelegítőjében az auschwitzi emlékhelyen kamerázik.)
Az idei év sajtófotója mintha egy amerikai thrillerből kivágott jelenet lenne. 2008 márciusa, Cleveland. Robert Cole, a Cuyahoga megyei rendőrség detektívje behatol egy házba, miután a jelzáloggal terhelt ingatlant elkobzásra ítélték, és a tulajdonosokat kilakoltatták – áll a kép alatt. Ha hozzáteszem a bedeszkázott ajtajú clevelandi házak, a bebugyolálva nyomorgó Sao Paoló-i hajléktalanok képét, végképp nem kell magyarázat. Háború vér nélkül. Folyamatos jelen. Közelebb vagyunk a témához, mint Capa a milicistához.