Kipukkant eufória

Október utolsó hetében megtört a világ tőzsdéinek hónapok óta tartó szárnyalása. A vezető amerikai indexek a hetet négy-öt százalékos csökkenéssel fejezték be, amire hónapok óta nem volt példa. Kérészéletűnek bizonyult a fellendüléssel kapcsolatos eufória.

Torba Tamás
2009. 11. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A piacokon nem segített a csütörtökön nyilvánosságra hozott tengerentúli GDP-adat sem. Eszerint az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben 3,5 százalékos növekedést tudott felmutatni. A többnapos folyamatos csökkenés után aznap a Dow Jones index 195 pontot emelkedett, de az optimista hangulat hamar tovatűnt, hiszen pénteken a tőzsde 250 pontos eséssel zárt. A közvetlen kiváltó ok ekkor már a csökkenő lakossági fogyasztás, az üzleti bizalom ismételt megingása volt.
A tőzsdék szárnyalását kiváltó forrást, a központi bankok által rendelkezésre bocsátott szinte ingyenes juttatást a pénzintézetek nem hitelezésre használták fel, hanem részvényeket és állampapírokat vásároltak. Eközben a pénzügyekkel foglalkozó médiumok a válság végét vizionálták, győzelmi jelentéseket harsogtak, többek között azt állították, hogy a közzétett negyedéves vállalati gyorsjelentések rendre meghaladták az előzetes várakozásokat. Ez utóbbi állítás önmagában igaz, csak az a probléma, hogy nem tértek ki a „mihez képest” kérdésére. Az előrejelzéseket publikáló elemzők ugyanis alulbecsülték a várható eredményeket, miközben a központi bankok kvázi nullkamatozású, a nehéz helyzetben lévő pénzintézetek rendelkezésére bocsátott hatalmas hiteleinek éppen az volt a célja, hogy a bankok ismét eredményes negyedévet produkáljanak, így feledtetve katasztrofális helyzetüket. Az amerikai tőzsdén jegyzett vállalatok árfolyama immáron évi öt (!) százalékot meghaladó nemzetgazdasági növekedést árazott be, ami egy újabb buborék kialakulását jelezte előre.
A józanabb és szakmai hírnevüket még valamire becsülő elemzők azonban rámutattak, hogy a mostani növekedés az amerikai kincstárnak 760 milliárd dollárjába került, és hatása kérészéletű lehet. Nem javul a helyzet a tengerentúli lakóingatlan-piacon, csökken a fogyasztás, és még mindig havi negyedmillió munkahely szűnik meg. A kereskedelmi ingatlanok terén korábban kialakult buborék (például a kongó, bérlők nélküli, hitelből épített bevásárlóközpontok) pedig még ki sem durrant. Az ismert Nobel-díjas közgazdász, Nouriel Roubini a minap – kommentálva a közelmúlt tőzsdei folyamatait – megjegyezte: „Ha egy nap megáll az emelkedés, az összes eddigi vevő egymást taszigálva egyszerre rohan majd a kijárat felé.” Nem kizárt, hogy a menekülés már megkezdődött.
A válságkezelés Amerikában alapvetően rossz alapokon indult, még a Bush-adminisztráció idején. Obama elnök, átvéve az előző ciklus néhány pénzügyi „guruját”, ott folytatta, ahol Bush emberei abbahagyták. Ezzel elérte, hogy a növekvő valószínűséggel W alakúvá váló recesszió második részéért immáron ő lesz a felelős. Obama változást hirdető politikája a pénzpiacok tekintetében máris kudarcot vallott. Az elnök ugyanis a „nagy egyesítő” szerepében tetszelegve, kiengedte kezéből azt az esélyt, ami a megválasztásához vezető, valódi változást kívánó választópolgárok hangulatából adódott. Idén tavaszszal megvolt az esély arra, hogy – kihasználva a bankok és egyéb pénzintézetek iránt megnyilvánuló közutálatot – a válságkezelést új alapokra helyezzék.
Nő az esélye annak, hogy az amerikai válságkezelés a japán példához hasonló eredményt hoz majd. A szigetországban 1991-ben durrant ki egy gigantikus ingatlanbuborék. Akkoriban a japán ingatlanárak olyan szinte kerültek, hogy Tokió kereskedelmi célú ingatlanainak összesített „értéke” meghaladta az Egyesült Államok teljes területén található hasonló célú ingatlanokét. A nonszensz helyzetet lelkesen finanszírozó bankok az árak összeomlásakor lehetetlen helyzetbe kerültek, amit a japán kormány a mostani amerikai helyzethez hasonlóan „oldott meg”. Az eredmény: 18 éve tartó recesszió.
Az amerikai lakosság fogyasztásának kényszerű csökkenése egy gyenge karácsonyi szezon rémképét vetíti előre. Ha ez bekövetkezik, búcsút inthetünk a 2010-re előre jelzett kilábalásnak. A kialakuló pesszimista hangulatban ugyanis a helyzetet ismét „túlreagáló” pénzpiacokon komoly eladói nyomás kezdődik majd, ami napvilágra hozhat néhány, eddig sikeresen takargatott csőd közeli helyzetet. Amerika, a világgazdaság korábbi mozdonya mellékvágányra szaladt, és ott fog állni. Esetleg hosszabb ideig.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.