Két kérdés tartotta tehát izgalomban spontán Salzburg-járásra induló kis csapatunkat: hogy találunk-e szállást Szent Miklós napján a salzkammerguti hegyek tövében, s hogy marad-e számunkra megfelelő mennyiségű echte Mozartkugel a Salzburg óvárosát már szombaton elözönlő olasz turistakülönítmények után. Az izgalmakat némileg enyhítette, hogy a sok Alpokon délről érkezett vendég szinte a végtelenségig fokozta a dolce far niente hangulatát, ami persze a mindig otthonos, mindig laza, mindig gemütlich városban, amely Mozartot adta a világnak, nem is olyan nagy dolog. A gondosan megőrzött múlt, a ragyogó paloták és templomok, az újonnan is a régi, boldog békeidők hangulatát árasztó cégérek városát, fényeivel, világos színű házfalaival amúgy a legészakibb déli városnak nevezhetnénk, ha nem kellene vetélkednie e címért mondjuk Münchennel vagy éppen Béccsel – tény, hogy nem gyorsult fel a pulzusunk, miközben a megszerzendő szállásra és Mozartkugelre gondoltunk, s jó is, hogy így alakult, mert különösebb nehézség nélkül találtunk ezt is, azt is. Igaz, ami a kugelt illeti, máig is bizonytalanok vagyunk, mert a Fürst cukrászda, néhány méterre a zeneszerző szülőházától éppen úgy azt állítja a kirakatában olvasható feliraton, hogy ő az „igazi”, mint a Salzach másik partján lévő bevásárló utca, a Linzer Gasse egyik vállalkozása, s akkor mit kezdjünk azzal az állítással, amely a marcipánból, nugátkrémből és sötét keserű csokoládéból kikísérletezett osztrák specialitást a város egyik legszebb műemlékéhez, a Fischer von Erlach által kialakított kert közepén álló Mirabell-kastélyhoz köti?
Mindenesetre itt kezdjük a városnéző programot, mielőtt elvesznénk az adventi fényekben csillogó óváros szűk utcáiban, passzázsaiban vagy éppen a híres Christkindl-Markt forgatagában. A XVII–XVIII. század művészeti emlékeit keresnénk a Barockmuseumban, vesztünkre azonban, mert az itteni termekbe is beköltözött a vásár. Igaz, itt csak azok kaptak helyet, például régi szép papírok, nyomatok, keretek mesterei vagy épp régiségkereskedők, akiknek kínálata hangulatában, színvonalában illeszkedik a barokk festményekhez, szobrokhoz – mondanám, de azonnal érzem, nagy hiba lenne, ha így tennék, mert akkor mit mondok a Dóm, illetve a hercegérseki rezidencia előtti, két egymással összefüggő hatalmas téren megrendezett, messze földön híres Christkindl-Marktról, amelynek hagyományai egészen a XV. századig nyúlnak vissza?
Minden megtalálható volt itt valamikor „was man bei den alten Weibern für schöne Sachen zu Kaufen finden kann”, azaz ami szépet az ember az öregasszonyoknál vásárolni akar. A XVII. században vált az egykori ócskapiac igazi Szent Miklós-napi vásárrá, Európa egyik leghíresebb karácsony előtti forgatagává, s az maradt a XX. század első felében is. 1972 után pedig, amikor a vásár a híres Mária-szobor, illetve a díszkút körül újjászületett, híre tovább növekedett, olyannyira, hogy évente kereken egymillióan érkeznek ide a világ minden tájáról.
Amikor az első bódéknál megérezzük a puncs, a forralt bor, a sült alma, a pirított mandula, sült gesztenye illatát, illetve ezek kavalkádját, máris érteni kezdjük, miért. Számba vesszük, már ahol egyáltalán látótávolságba kerülünk a kirakott portékával, a kínálatot is, betlehemi jászolokból és népi textíliákból, zenélő dobozokból és sörtés kalapokból, tiroli nadrágokból. A kereséshez, ha már a www.christkindlmarkt.co.at-ot nem tanulmányoztuk indulás előtt, jó társnak kínálkozik az a kis tájékoztató füzet, amelyben színekkel jelzett kategóriákban, pontosan sorszámozva mutatják be az egyes standok helyét, kínálatát, mindent, mi szem-szájnak ingere, „Schönes zum guten Preis”, azaz szépet, jó pénzért. A nagy kavargásban azonban alighanem még a zsebtolvajok sem képesek szisztematikus felderítésre, egy-egy felvillanó látványtöredék, íz, illat nyomában járunk, váltunk irányt mi is, vagy éppen ahogyan a szüntelenül zengő harangok hangja vált ütemet olyan könnyedséggel, ahogyan Mozart komponálás közben.
Időnként megkondul a Dóm nagy harangja is, hangja hihetetlenül mély, kontrabasszus, ha harangoknál van egyáltalán ilyen. A lét végességére, élet és halál kérdéseire figyelmeztetne, ahogyan a két csodálatosan szép, Szent Péterről, illetve Szent Sebestyénről elnevezett, a város fő látványosságai közé sorolt temető is az óváros peremén. De ki is figyelne erre a végességre éppen most, és éppen ott, ahol az egyik temető mellett található Európa legrégebbi, folyamatosan üzemelő vendéglátóhelye, a Kr. u. 803-ban alapított, a Mönchsberg szikláiba vájt St. Peter Stiftskeller működik? S ki gondolná, hogy ennek mulatságnak egyszer, valamikor vége szakad? Nemcsak a hagyományok köteleznek ugyanis, de megújító energiák is kínálkoznak: a mézeskalács-kínálat bővítését például Nagy Johann és fiai vagy a Bellucci-cég szorgalmazzák erősen, a tájjellegű sütemények piacáért pedig versenybe szállt a Vajas Austria és Roland Beshiri is, ami, valljuk meg, még vonzóbbá, pikánsabbá teszi a karácsony előtti salzburgi kínálatot.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
