Alig néhány órával azután, hogy a lengyelországi elnökválasztáson hivatalossá vált a jobboldal győzelme, nemcsak a lengyel, hanem az európai sajtó is jóslatokba bocsátkozó elemzéseket, illetve kommentárokat tett közzé azzal kapcsolatban, hogy e fordulatot jelentő győzelem vajon milyen hatással lesz Lengyelország uniós megítélésére.
Mint az valamennyi írásból kiderült, a Jog és Igazságosság (PiS) által támogatott Nawrocki személyét már önmagában provokációnak tekintették Brüsszelben, ennélfogva a jobboldal jelöltjének győzelme csak még tovább gerjeszti majd a konzervatívok ellen táplált nyugati ellenszenvet.
Ha visszatekintünk, e prognózisok viszonylag pontosnak bizonyultak, ugyanis a választási eredményekkel és azok következményeivel kapcsolatban megszólaló „névtelen brüsszeli források” hiába próbálták eleinte az objektivitás látszatát fenntartani, az idő előrehaladtával a bürokraták és az aktivisták csalódottságát már több fronton is ki lehetett tapintani. Ez pedig kitűnő táptalajként szolgált ahhoz, hogy hamar előkerüljön a konzervatív körökben mostanra már hivatkozási ponttá vált, a jogállamisággal és a demokráciával kapcsolatos brüsszeli kettős mérce alkalmazása.
Furcsamód több olyan demokrácia- és választási megfigyeléssel foglalkozó NGO is aggódni kezdett az egyébként baloldali kormánykoalíció által vezetett Lengyelország jogállamisággal kapcsolatos helyzete miatt, amelyek egészen addig nem hallatták a hangjukat, amíg a baloldali elnökjelölt, Rafal Trzaskowski vezette az exit pollokat. Példának okáért Jakub Jaraczewski, a berlini székhelyű Democracy Reporting International nevű „civil” szervezet munkatársa Nawrocki győzelme kapcsán elmondta: – Abban reménykedtünk, hogyha az elnök személye igazodni fog a [baloldali] Tusk-kormányhoz, Lengyelországban bekövetkezhet a reform. Ha pedig ez nem sikerül, akkor minden félre fog csúszni. A dolgok pedig félre is csúsztak.
Ám a lengyel globalistákhoz köthető elégedetlenkedők után Brüsszelben is hamar feleszméltek a demokrácia felkent őrzői. Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő meglátása szerint eleinte nyomást kell gyakorolni az elnökre, s amennyiben Nawrocki nem fogja jóváhagyni a bizottság iránymutatásait, akkor ismét fel kell függeszteni az uniós támogatásokat.
Fontos leszögezni, hogy ezek a fenyegetések nem csupán egy-egy politikailag elfogult civil szervezet munkatársának vagy épp európai parlamenti képviselőnek a véleményét tükrözik, hanem ez a felfogás egybeesik az Európai Bizottság véleményével is. A bizottsági szóvivő név nélküli nyilatkozata szerint: – Bár együttműködésre törekszünk az új államfővel, erősen bízunk abban, hogy a (baloldali) kormány által elkezdett reformokat nemcsak elősegíti majd, hanem tovább is viszi.
Aki úgy érzi, hogy az imént említett demokráciaféltő brüsszeli megnyilvánulások, amelyek rendre azután születnek, hogy nem a baloldal, hanem a jobboldal nyer meg egy-egy fontos választást, egy erősen körvonalazható politikai mintázat részei, az sajnos nem jár messze a valóságtól.
Ugyanis az elmúlt években Brüsszel sportot űz abból, hogy különböző mondvacsinált jogállamisági, választójogi és demokráciadeficittel kapcsolatos aggályok mentén elvitassa az európai elit számára nemkívánatos politikai eredményeket.
Sajnálatos módon e kettős mércén alapuló gyakorlatot nekünk, magyaroknak be sem kell mutatni. Az elmúlt másfél évtizedben nem volt olyan parlamenti, önkormányzati vagy épp európai parlamenti választás Magyarországon, amelynek kapcsán Brüsszel ne próbálta volna meg napirendre tűzni a magyar ellenzék hányatott sorsát, a nemzeti diktatúra elnyomó természetének kérdését és persze a brüsszeli vélelmezéseken alapuló jogállamisági kételyekről szóló jelentéseit. A terv egyértelmű volt: minél nagyobb felhatalmazást adtak Orbánnak a magyarok, Brüsszel annál hangosabban hangsúlyozta az állítólagos politikai elnyomást.
De tőlünk nem messze, Szlovákiában is egy hasonló stratégia kibontakozását láthattuk, miután a háborúpártiság és az európai föderalizmus kérdésében az európai fősodorral szembehelyezkedő Robert Fico nyerte meg 2023 őszén a parlamenti választásokat. Emlékezetes, a francia sajtó néhány nappal a választást megelőzően az akkor még eszkalálódó orosz–ukrán konfliktus időszakában arról írt, hogy egybehangzó európai forrásaik szerint orosz befolyás alatt lesz megtartva a szavazás. Egyes sajtóorgánumok még azt is tényként tálalták, hogy ha kedvezőtlen eredmény születik majd Szlovákiában, az elsősorban az orosz és magyar (!) dezinformációs hullámoknak lesz betudható. Mondani sem kell, Fico győzelme óriási politikai hullámokat gerjesztett Brüsszelben, a baloldali hergelés pedig odáig fajult, hogy a kormányfő ellen a megválasztása után hat hónappal merényletet hajtottak végre.
Végezetül talán az immár tagjelölti státusú Georgia példája szemlélteti leginkább Brüsszel vegytiszta kettős mércéjét, ahol a külföldről támogatott baloldal helyett mégis a jobboldal nyert. Idézzük csak fel, miután tavaly októberben a szuverenitás- és békepárti Georgiai Álom – Demokratikus Georgia párt a szavazatok több mint 54 százalékát megszerezve erősítette meg a kormányzói mandátumát, nemcsak a helyi ellenzék, hanem a komplett brüsszeli establishment is csalást kiáltott.
Ráadásul az addigi közvélemény-kutatásokra rácáfoló kormánypárti győzelem akkora csapást mért a globalista baloldalra, hogy a georgiai belpolitikába durván beleavatkozó Európai Parlament még egy, a választások megismételtetésére irányuló állásfoglalást is közzétett annak érdekében, hogy szándékai szerint kibírhatatlan nyomást helyezzen a győztes jobboldalra.
Európa-szerte egyre gyakrabban tetten érhető az az igazságtalan brüsszeli gyakorlat, amely leplezetlenül a politikai elfogultság alapján minősít egyes demokratikus országokat és az azokban levezényelt szabad választásokból fakadó végeredményeket. A kérdés csupán az, hogy mindezt meddig tűri majd az európai közvélemény. Kiváltképpen akkor, ha idővel a legnagyobb európai tagállamokban is markáns jobboldali győzelmek születnek majd.
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
