India nemrégiben emlékezett meg az egy évvel ezelőtti mumbai terrortámadás első évfordulójáról. Olyasféle fordulópontot hozott november 26. önöknél, mint szeptember 11. az Egyesült Államokban?
– Nem gondolom, hogy szeptember 11-hez kellene hasonlítanunk, hiszen nekünk, szerencsétlenségünkre, több szeptember 11-énk is volt már. Az elmúlt 15 évben egyik szomszédunk szisztematikusan olyan politikát folytatott, amellyel a szélsőséget és a terrorizmust politikai eszközként használta fel országunk területén. Csak tavaly öt kisebb támadást szenvedtünk el a mumbai mellett. Annyi hasonlóság azért kimutatható, hogy a lakosság nálunk is szembesült sebezhetőségével. Ugyanakkor a történtek ellenére mi továbbra is eltökéltek vagyunk, hogy a Pakisztánnal fennálló nehézségeket békésen oldjuk meg. Vagyis nem engedtünk a kísértésnek, hogy katonai válaszcsapást mérjünk, mint ahogyan azt az Egyesült Államok szeptember 11-e után megtette.
– Gondolja, hogy a jelenlegi pakisztáni politikai felfordulás veszélyt jelent India és a világ biztonságára?
– Két dolgot követeltünk az iszlámábádi kormánytól november 26-át követően. Elsőként azt, hogy a tetteseket állítsák bíróság elé, hiszen a terroristák akcióját Pakisztánban szervezték meg, ott képezték ki őket, anyagi támogatást is onnan kaptak. Telefonbeszélgetéseik leiratai egyértelmű bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a támadók Pakisztánból kaptak utasítást a gyilkolásra. A másik dolog, amit kértünk, hogy Pakisztán bontsa le a terrorizmus infrastruktúráját. Egy év elteltével aligha lehet meggyőződéssel olyat állítani, hogy Pakisztánban teljesítették volna, amit elvártunk.
– Indiának kedvező a nemzetközi megítélése, így sem mellékes azonban, hogy az ország és annak politikusai milyen pozíciókat töltenek be a világpolitikai térben. Ön versenybe szállt az ENSZ-főtitkári tisztségért, de vesztett Ban Ki Munnal szemben. Még ha nagyon szoros is volt a verseny…
– Így volt.
– Most viszont a külügyekért felelős kabinetminiszter lehet Indiában, a világ második legnépesebb országában. Ténylegesen melyik pozíció bír nagyobb jelentőséggel?
– Aziránt vagyok a leginkább elkötelezett, amit most csinálok. De el kell mondanom, hogy az ENSZ-nél eltöltött 29 év alatt alaposan megismertem belülről is a világszervezetet. Humanitárius területen dolgoztam, menekültekkel, békefenntartással foglalkoztam, majd a főtitkár hivatalából 77 ENSZ-irodát irányítottam világszerte. Tapasztalataim birtokában úgy éreztem, van esélyem a legmagasabb posztért való versenyben. De ez már történelem. Ban Ki Munt, az ENSZ első emberét régóta ismerem, magam és India nevében is biztosítottam arról, hogy támogatni fogjuk munkájában. Nincsenek bennem rossz érzések, ráadásul a mostani munkám egyfajta jutalom nekem, hiszen valóban az országomat és a népemet szolgálhatom.
– Indiát a világ legnagyobb demokráciájaként emlegetik, ugyanakkor nukleáris hatalom is, nemzetközi befolyása folyamatosan erősödik politikai, gazdasági és kulturális területen egyaránt. Mit tehet Újdelhi az ENSZ reformjáért és azért, hogy állandó tagságot szerezzen a Biztonsági Tanácsban?
– Nagyon sokat teszünk a világszervezet megújulásáért, s a reform bizony indokolt. A Biztonsági Tanács összetételében és méretében az 1945-ös geopolitikai realitásokat tükrözi. Valójában az öt állandó tag csak azért van ebben a pozícióban, mert történetesen megnyertek egy háborút 62 évvel ezelőtt. De ez már nem jelent kellő magyarázatot a XXI. században. A reform nyilvánvalóan szükséges, hiszen a szervezet ezáltal válhat hitelesebbé, s nyerhet nagyobb legitimációt. Együttműködünk Németországgal, Brazíliával és Japánnal, javaslatokat téve bizonyos változtatásokra a Biztonsági Tanács állandó és nem állandó tagságára vonatkozóan. De azok, akik attól félnek, hogy a változások kárukra lesznek, elkeseredett ellenállást fejtenek ki. Ennek eredményeként a folyamat lelassult.
– Mégis, India melyik évben csatlakozhat a Biztonsági Tanácshoz?
– Nem tűzünk ki céldátumot, de számunkra már az idei esztendő is túl későnek számít.
– Ha már világpolitikai súlyozásról beszélünk, Indiának mekkora is a lakossága?
– A következő pontos adatot csak 2011-ben, a népszámláláskor kapjuk meg. Becsléseink szerint jelenleg 1,16 milliárd ember él országunkban. Ez a szám minden évben tovább növekszik, ami az én politikusi nézőpontomból szemlélve azt jelenti, hogy minden évben húszmillió fiatal kap szavazati jogot.
– A lakosság mérete lehetőséget vagy inkább veszélyt jelent Indiára nézve? Merthogy a növekedés megállíthatatlannak tűnik, a kínai modellt viszont elvetik…
– Mivel nem fogunk eltávolodni a demokratikus értékektől. Ráadásul Kínában már most panaszkodnak a társadalom elöregedése miatt. Az egykepolitika következményeként ugyanis egy gyermeknek kell eltartania a négy nagyszülőt, ami óriási teher. Mi meghagyjuk a döntést a családoknak. Ugyanakkor felvilágosító kampányt kell folytatnunk, a családokat kevesebb gyermek vállalására bátorítva. A mi gyakorlatunkban a fejlesztés a legjobb módszer, hiszen amint a családok gyarapodnak, úgy csökkentik méretüket is. Valójában a nagyon szegények vállalnak több gyereket, mivel egy fejlődő társadalomban a gyermekáldásban befektetést látnak a biztonságba. Megfelelő oktatás és fejlődés mellett viszont az emberek rá fognak jönni, a gyermekek sorsa nem az, hogy termeljenek a szüleik számára. A változás jeleit már látjuk India minden egyes részében. Lakosságunk 65 százaléka 35 év alatti, ami azt jelenti, hogy a következő 20-25 évben egy produktív, dinamikus, életkora teljében dolgozni és eredményeket elérni akaró népességünk lesz. Persze, ha a gazdaságunk nem tud kellőképpen növekedni, az katasztrófához vezethet, úgyhogy ügyesnek kell lennünk.
– Kínáról és Indiáról okkal hihetjük, hogy a Föld következő szuperhatalmai lesznek, a két ország ugyanakkor egészen más utat jár be. Valójában mik a hasonlóságok és a különbségek?
– Kevés a hasonlóság. Mindketten ázsiai országok vagyunk, és mindkettőnknek hatalmas a lakossága. S mindketten büszkék vagyunk ősi civilizációnkra. De ezeken túl nagyon is különbözünk. Mi abban hiszünk, hogy a lakosság is részese kell hogy legyen a döntéseknek, vagyis ha az embereknek nem tetszenek azok a lépések, amelyeket a vezetőik tesznek, akár azonnal el is távolíthatják őket a hatalomból. A mi esetünkben évente a lakosság körülbelül egy százalékának sikerül kiemelkednie a szegénységből, s meglehet, Peking ennél gyorsabban fejlődik. De engedjék meg, hogy idézzem a klasszikus példát, mely szerint a kínaiak az elmúlt tíz évben számos új hatsávos autópályát építettek, és már 66 ezer kilométernyi gyorsforgalmi útjuk van. Ha a kormányuk úgy dönt, hogy utat épít, ott minden útba eső akadályt lerombolhat. A mi rendszerünkben, ha szélesíteni akarunk egy kétsávos utat, kárpótlást kell fizetnünk, közmeghallgatást kell tartanunk, a tervet aztán ellenezhetik az érintettek, pert is indíthatnak a kedvezőbb feltételekért. Ezt nevezik demokráciának.
– Árulja el, milyennek képzeli el Indiát 2050-ben!
– Olyan Indiát szeretnék látni, amelyik képes lesz legyőzni a legalapvetőbb kihívásokat, amivel most szembenéz: a szegénységet és a fejletlenséget. Olyan Indiát szeretnék látni, ahol mindenkinek garantált a napi 2-3 étkezés. Ahol mindenkit tető véd napsütéstől és esőtől. Ahol a gyerekek lehetőséget kapnak a tanulásra. És a fiatalok lehetőséget kapnak tisztes munkahelyekre is, ahol aztán tenni akarásukat tettekre válthatják. A hazám önmagában is sok civilizáció keveréke, maga a megtestesült pluralizmus, amit világszerte látni szeretnénk. Erről az alapról India nagyobb szerepre is törekedhet a világban, konstruktív szerepet vállalva a globális kérdésekben. Vízióm szerint India mindig is kiáll majd a békéért, az erőszakmentességért, az emberiség fejlődéséért. Ezért az Indiáért dolgozunk.
origo.hu
Kánikulai hétvége: 33 foknál is melegebb lehet
