A Fidesz, a nyugdíj és a svédcsavar

A Figyelő című gazdasági hetilap idei első számának címlapsztorijaként a Fidesz választások után megvalósítandó nyugdíjterveivel foglalkozott. E terveket az ellenzéki párt egyetlen hivatalos dokumentuma sem tartalmazza, létezik viszont Varga Mihály fejében, aki a párt alelnöke, frakcióvezető-helyettese és gazdasági kabinetjének vezetője. Tehát a tárgyban kompetens nyilatkozó. Ha meg nem nyilatkozna, akkor elő lehet szedni parlamenti felszólalásait, konferencia-előadásait. De nyilatkozott. Telefonon.
Többek között azt mondta, hogy a Svédországban tizenöt évvel ezelőtt kitalált és bevezetett szisztémához hasonlóan – innen a svéd modell elnevezés –, ott jól működő, néhány ország által már átvett, úgynevezett eszmei járulékkal meghatározottá építené át nyugdíjrendszerünk első pillérét, amelyet állami és társadalombiztosítási nyugdíjrendszernek is szokás mondani. Rögtön pontosítanunk kell: névleges egyéni számlás rendszerről beszélt, mert ez a laikusok számára könnyebben megérthető, mint az angol szakkifejezés (notional defined contribution, NDC) szakszerű fordítása. Ezzel Varga két dolgot mondott. Az egyik, hogy a Fidesz további tőkésítést nem tervez – erre utal a notional –, vagyis nem zsugorítaná az első pillért és nem növelné a második pillért (a járulékok további részeinek a Nyugdíjbiztosítási Alap helyett a nyugdíjpénztárakba irányításával). Pedig ez a nyugdíjpénztárakat működtető és ebből – teljesítménytől függetlenül – igen tisztes hasznot húzó pénzügyi intézmények, illetve tulajdonosaik hő vágya, még ha ezzel nem is a nyilvánosság előtt szoktak előrukkolni. E vágynak egyébként a nyugdíj és időskor kerekasztal (nyika) 2009. november 26-án elfogadott 452 oldalas záródokumentumában szereplő öt „hivatalos” nyugdíjrendszer-paradigma egyike eleget is tesz. (A hatodik „nem hivatalos”, mellékletben szerepel, szerzője e sorok írója.)

Kiszámítható, átlátható rendszer
Varga Mihály másik közlése az, hogy a jelenleg járadékkal meghatározott (defined benefit, DB) rendszert járulékkal meghatározottá (defined contribution, DC) építené át. Ez számos okból lenne előnyös. Ezzel a nyugdíjrendszer átláthatóvá, működése könnyen megérthetővé válna. Az átépítés a nyugdíjrendszerbe automatizmusok beépítését jelenti, aminek köszönhetően elsimítódnának, egyenletessé válnak a változások. A DB-rendszerek változásairól – automatizmus híján – a működési szabályokat meghatározó politika dönt, s ez nem megy, nem is mehet „rángatózás” nélkül. S időnként nagyon nagyot ránt: gondoljunk például a nyugdíj-megállapítási szabályok 2008. évi változására, amely miatt 2007-ben tömeges volt a nyugdíjba menekülés, csak a rendőrségtől ebben az egy évben mintegy háromezren mentek nyugdíjba – ami felért egy szervezeti katasztrófával –, mert a következő évtől jóval kedvezőtlenebb feltételekkel mehettek volna. Vagy arra, hogy a nyugdíjkorhatár Bajnai-kormány által elfogadtatott, 62 évről 65 évre történő emelése rendkívül gyorsan lezajlik: az 1951-ben és ezt megelőzően születettek a betöltött 62. életévükben, az 1957-ben és ezt követően születettek már csak a betöltött 65. életévükben mehetnek nyugdíjba, az egyes születési években féléves az ugrás. E tempó miatt jelentős foglalkoztatási feszültségek várhatók az egyes évjáratok munkapiaci összetorlódása miatt. Ezt elkerülendő számos, általunk okkal irigyelt országban évi csupán 1-2-3 hónappal emelik a nyugdíjkorhatárt, azt évtizedekre elhúzva. A Gyurcsány-kormány terveiben is lassabb átmenet szerepelt.
És végül: a járulékkal meghatározott (DC) nyugdíjrendszerek kevésbé használhatók a nyugdíjasok szavazatainak megvásárlására, mint a járadékkal meghatározott (DB) nyugdíjrendszerek. Ott nem lehet 13. és 14. havi nyugdíjat ígérni (vagy csak nyugdíjrendszeren kívüli forrásból).

Amiben Varga Mihály tévedett
Varga azonban ennél többet is mondott: „A Fidesznek az az álláspontja, hogy a nyugdíjakat hozzá kell igazítani a gazdaság állapotához, életképességéhez, és abból fizessük a nyugdíjat, amit erre a célra félretettünk”, majd példálódzásba fog: „Most mi történik? Évente 500 milliárd forintot teszünk át a nyugdíjkasszába adófizetői pénzekből vagy külföldi hitelekből”, ami – szerinte – visszás, megszüntetendő gyakorlat, befejezésül pedig ismét azt hangsúlyozza, hogy „szorosabb kapcsolatot kell teremteni a gazdaság állapota és a nyugdíjak között.”
A Fidesz legszűkebb vezetéséhez tartozó Varga súlyos politikai hibát követett el. Az általa említett 500 milliárdból – valójában majdnem 600 milliárd forintról van szó – a 2010. évi költségvetésben 372,4 milliárd forint (pontosan 372 380 millió) hivatott pótolni a második pillér miatt az első pillérből kiesett járulékot („Magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetés miatti járulékkiesés pótlására szolgáló költségvetési támogatás”). E pótlás a második pillért létrehozó 1997. évi nyugdíjreform során megkötött és mindeddig megtartott politikai gentlemen’s agreement. Úriemberek (és úrinők) hallgatólagos, adott szóra épülő, jogszabályba nem foglalt megállapodása. Ha azt mondjuk, hogy nyugdíjrendszerünk felosztó-kirovó, amely úgy működik, hogy a befolyó járulékokból fizetik a nyugdíjakat, akkor végtelenül inkorrekt egy olyan „reform”, amely a járulékok egy részét az újonnan létrehozott tőkefedezeti nyugdíjrendszerbe irányítja, majd a nyugdíjasoknak azt mondja, hogy a csökkent járulékbevétel miatt a nyugdíjakat is csökkenteni kell. Mert végül is erről van szó.
Az, hogy e gentlemen’s agreement felrúgandó, nyíltan még senki nem mondta ki, csak vájt füllel érthető célzások hangzottak el. (Hogy kik szájából és milyen érdekek képviseletében, az könnyen kitalálható.) 2007 tavaszán, nem sokkal működésének megkezdése után a Nyika zárt nyilvánossága elé azonban került olyan, a Magyar Nemzeti Bankban készült anyag, amely éppen ezt ajánlotta (Orbán Gábor–Palotai Dániel: A nyugdíjhiány és az államadósság értelmezése). A nyika tagjai megrökönyödéssel hallgatták a szerzők érvelését, és azt egységesen elutasították.
Érdemes részleteiben is vizsgálni a központi költségvetés Nyugdíjbiztosítási Alaphoz történő majdnem 600 milliárdos hozzájárulását. A 2010. évi költségvetésben 222,6 milliárd forint nem a második pillér miatti kiesést pótolja. Ebből 20,9 milliárd a gyesben, gyetben és rehabilitációs járadékban részesülők utáni központi költségvetési térítés, és 3,8 milliárd forint a „korkedvezmény-biztosítási járulék címén átvett pénzeszköz”. A fennmaradó 197,9 milliárd forint a központi költségvetés tervezett hozzájárulása. Ezen összeg egy része a foglalkoztatáspolitikai célú járulékkedvezmények pótlásának is betudható – ez miért is a nyugdíjasokat terhelné? –, de erről nem ejt szót a költségvetés, pedig akár néhány tízmilliárdról is szó lehet, ráadásul a kormány és az ellenzék is a kiterjesztését ígéri.
A csaknem 200 milliárd adófizetői hozzájárulás 7,7 százaléka a nyugellátások 2900 milliárdnál hajszállal nagyobbra várt összkiadásának. Ennyi a valóban „kívülről jött” pénz.

A svéd modell jó kiindulópont
Már Gyurcsány Ferenc is megérezte, hogy a kádári kisember elöregszik, meg a szelek is máshonnan kezdenek fújni, a szocialisták nem építhetik rá jövőjüket. Új eszmei alapokat, új tömegbázist kell keresni. A svéd nyugdíjmodell azért veszélyes számukra, mert gátját jelentené a kádári kisember manipulálásának. A svéd nyugdíjmodell nagyon is jó kiindulópont és vitaalap – pontosan érzi ezt a média nagyobb része. A szocialista kampánynak döntően saját médiája ad helyt: a Népszava, az ATV, a stop.hu. Ellenben a HVG, a hirszerzo.hu, a portfolio.hu, sőt még a Népszabadság is azon sajnálkozik inkább, hogy a racionális vita ellehetetlenült.
A Figyelő címlapsztorija után támadásba lendült az MSZP-kampánygépezet, és azzal vádolta a Fideszt, hogy a svéd modell bevezetése maga volna a „nyugdíjkatasztrófa”, mert „a Fidesz drasztikus nyugdíjcsökkentésre készül”. A Fidesz „megszüntetné a most megerősített nyugdíjrendszert” – hogy mi ez a megerősítés, arról még lesz szó –, aminek következtében „a nyugdíjkorhatár akár 70 évre is emelkedhetne, az átlagnyugdíj az új nyugdíjasok számára 83 ezer forintról 70 ezerre (16 százalékkal) csökkenne, és jelentősen csökkenne az évenkénti emelés mértéke is”. Ez olvasható az MSZP 2010. január 15-én, a Népszabadságban megjelent politikai hirdetésében. A párt nyilatkozó politikusai, kivétel nélkül nagyágyúk – Keller László volt államtitkár, Korózs Lajos államtitkár, Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, Kiss Péter és Molnár Csaba miniszterek, Lendvai Ildikó pártelnök – ennél többet mondtak, de tudásuk forrása nem volt több annál, amit a Figyelő a nyugdíjkerekasztal (nyika) záródokumentumából kiollózott. Eszerint az ott leírt NDC-modell a többi nyugdíjparadigmához képest „jelentősen, 10-20 százalékkal alacsonyabb relatív nyugdíjat nyújt”, s „egy minimális nyugdíjszint elérése előtt, 70 éves korig nem engedi nyugdíjba az aktívakat”. Tehát nincs szó 70 éves nyugdíjkorhatárról, viszont van szó 70 éves kortól garantált nyugdíjminimumról. És nincs szó arról sem, hogy a relatív nyugdíjszintcsökkenés egyik oka, hogy nincs szolgálatiidő-követelmény, és a nyugdíj-megtakarítás örökölhető, vagyis a 20 év szolgálati időt nem teljesítők és a nyugdíjba menetel előtt elhaltak befizetései nem a többiek nyugdíját gyarapítják.

Az MSZP tervei a nyugdíjrendszerrel
A szocialisták figyelme valamiképp azonban elsiklott a Figyelő modell-leírása felett. Abban ilyenek szerepelnek: „a kapocs a járulékok és a majdani nyugdíjak között a mainál lényegesen szorosabb és átláthatóbb. Több járulék után arányosan több nyugdíj is jár, és ezt mindenki a saját egyéni számláján nyomon tudja követni. A nyugdíjat a járulék mértéke is (és nem csak annak alapja) befolyásolja, az egyéni számlán a járuléktömeget tartják nyilván. Biztosításmatematikailag a legigazságosabb rendszer, amely arra ösztönöz, hogy minél magasabb (legálisan kimutatott) fizetéssel és minél hosszabb ideig maradjon mindenki a munkaerőpiacon.” Kérdés, hogy ha ennyi szépet és jót hallhatunk a svéd modellről, akkor az mégis miképp lehet „nyugdíjkatasztrófa” oka?
Hát úgy, hogy a Fidesz elvenné a nyugdíjalaptól azt a 600 milliárdot, amivel az állam a járulékbevételeket kiegészíti. Mint volt róla szó, a tényleges állami kiegészítés ennek csupán a harmada. Kétségtelen azonban, hogy Varga Mihály pontatlanul fogalmazott. Szolgáljon számára tanulságul, hogy ilyen kényes kérdésben telefonon nem tanácsos nyilatkozni, viszont tanácsos maga mellett olyan szakértőket tartania, akik képesek megóvni az ilyen és hasonló malőröktől. Akik fejből tudják, hogy miből is áll az a 600 milliárd.
Nézzük, hogy milyen szerepet szánnak a szocialisták az első pillér állami támogatásának. Erről a 2010. évi költségvetés háttéranyagaitól kaphatunk információt (lásd mellékelt ábra). Eszerint 2010-ben a nyugdíjalap járulékbevételeinek és nyugdíjkiadásainak különbsége meghaladja a GDP két százalékát. E hiányba csupán a tényleges állami kiegészítést és a második pillér miatti pótlást számítják be (570,2 milliárd forint), viszont a járulékbevételekhez számítják a gyermekneveléshez kapcsolódó támogatásokat (20,9 milliárd), a korkedvezmény-biztosítási járulékot (3,8 milliárd) és néhány egészen kis tételt. A 2010. évi hiány 544 milliárd forint. Ez több mint a GDP két százaléka.

Ki adóztatja meg a nyugdíjakat?
Nos, mint az ábrán látható, a 2030-as évek legelejére a hiány a GDP 0,5 százaléka alá csökken, mivel azonban a nyugdíjak 2013-tól adóznak, az adó levonása után megközelítik a nullát. A nyugdíjak adózása kapcsán kell megemlíteni a média viselkedésére oly jellemző történetet. A Népszabadság január 15-i száma hírül adta, hogy Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezető és miniszterelnök-jelölt kérésére „Bajnai Gordon összehívta az Idősügyi Tanácsot”. A cikk alcíme az, hogy „A Kereszténydemokrata Néppárt tervezete adókötelessé tenné a nyugdíjat?” A cikkben szó esik a nevezett párt által – Mészáros József, az országos nyugdíjbiztosító volt főigazgatója vezetésével – kidolgozott, az Országgyűlésnek benyújtott, de a többség által napirendre venni nem engedett nyugdíjreform-tervezetről. Az alcímet a cikk tartalma annyiban indokolja, hogy szerepel benne a következő mondat: „E tervezetben az is szerepel: a nyugdíjak 2013-tól adókötelesek lennének.” Nos, azt, hogy a nyugdíjak 2013-tól adókötelesek, még 1997-ben, a Horn-kormány alatt, a nyugdíjreform keretében foglalták törvénybe. A lap olvasója erről persze mit se tud, de milyen hasznos, ha ökölbe szorul a keze, hogy az ellenzéknek a 10-20 százalékkal kisebb nyugdíj és a 70 éves nyugdíjkorhatár sem elég, a nyugdíjat még meg is adóztatná! Sajnálatosan sem az ábrából, sem a 2010. évi költségvetés mellékleteiből nem derül ki, hogy 2010 után mekkora bevétel esik ki a második pillér miatt az első pillérből, amelyet a költségvetésnek pótolni kell, s mekkora a ténylegesen „kívülről jött” pénz. Pedig ez a folyamat még hosszú évtizedekig tart. Az csak sejthető, hogy mintegy fél évtized alatt eltűnik a „kívülről jött” pénz, majd a második pillér miatt az elsőből kieső járulékbevételt egyre kisebb arányban pótolja a költségvetés.
2013-ig azért tudható, mert eddig áll e sorok írója rendelkezésére az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság becslése (átadásáért a magát megnevezni nem kívánó köztisztviselőnek itt mondok köszönetet). Eszerint a második pillér miatt az első pillérből kieső járulékbevétel pótlásához 2011-ben 392, 2012-ben 415, 2013-ban 440 milliárd forint költségvetési forrás kell. Ezen években a nyugdíjalap hiánya – ez szerepel a 2010. évi költségvetés mellékletében – 2011-ben 579, 2012-ben 562, 2013-ban 583 milliárd forint. Ebből kiszámítható a nyugdíjalap tényleges költségvetési támogatása: 2011-ben 187, 2012-ben 147, 2013-ban 143 milliárd forint. Ezek nominális értékek, a reálértékek zuhanása még meredekebb, miközben az infláció és a remélhetőleg növekedésnek induló gazdaság miatt egyre nagyobb lesz a vetítési alapul szolgáló (nominális) GDP.
A jegybank és mások óhaja a valósággá válás felé halad. A 2010-es évek közepén, harmadik negyedében eltűnik a költségvetés tényleges állami támogatása, majd kezdetét veszi az 1997. évi gentlemen’s agreement felrúgása. A költségvetés egyre kisebb arányban pótolja a nyugdíjalap második pillér miatti hiányát.
Az MSZP azzal vádolja a Fideszt, hogy eltüntetné a nyugdíjalap külső forrásait. Pontosan ez szerepel a 2010. évi költségvetésben.
Az írás teljes terjedelmében lapunk internetes kiadásában olvasható (www.mno.hu).