Nagy monitorfal fogadja a Műcsarnok első termében a betérőt. Filmek hang és magyarázat nélkül. A következő teremben két oszlop monitorokkal. Az egyik Erdély Miklós Verziójával az experimentális, a másik a dokumentarista törekvéseket mutatja. Utóbbi irányzatból alig látható valami a kiállításon, mintha a Balázs Béla Stúdió (BBS) ötven éve csupán a formai kísérletezésekről szólt volna. Aczél György kultúrpolitikája, a tiltás, tűrés, támogatás kategóriája rajzolódik ki a figyelmes szemlélő előtt. Jellemző, ahogy a dokumentarista oszlopnál látható filmet, Szalai Györgyi és Vitézy László Leleplezését tálalja a kiállítás. A műről semmi, negatív főhőséről, Radó Károly szobrászművészről annál több. Megtudhatjuk róla, már kétszer is kiállított a Műcsarnokban. Mintha a BBS 1972–1980 közötti időszaka ki lenne radírozva innen.
A Nevelésügyi sorozat öt alkotójával sokáig kerestünk helyszínt egy közös fotóhoz. Végül maradt Sára Sándor világa. Dárday István, Mihályfy László, Szalai Györgyi, Vitézy László és Wilt Pál a hetvenes években ötrészes filmben mutatták be egy mezőkövesdi pedagóguscsalád életén keresztül az egyéni boldogulás buktatóit. És azon túl egy hazug rendszert, amely, úgy tűnik, tovább kísért. – Ez egy vidéki művelődési ház színvonalát sem éri el – volt Wilt Pál első reakciója a tárlatról.
– Minősíthetetlen – tette hozzá Mihályfy László. Végül az alkotók leültek, hogy összefoglalják benyomásaikat a kiállításról.
– A ’68-as események, a rendszer átmeneti megingása arra vezette a fiatal művészeket, hogy a szocializmusról alkotott képeket, ünnepi beszédeket, gondolatokat és kényszereket összevessék a valóság nyomorúságával. Erre szerveződtünk mi is, már a főiskolán. És döbbenten látjuk, hogy az ötvenéves BBS kiállításán a dokumentarista irányzat alig kapott helyet – mondta el Dárday István. – Filmjeinkből kiderül, milyen volt valójában a szocializmus, de ezt most a mai fiatal nemzedék előtt ugyanúgy letagadják. Klubvetítéseken, úgynevezett társadalmi forgalmazásban vetíthettük a tiltott és tűrt kategóriába sorolt műveinket. Az erre a dokumentarista vonalra épülő további játékfilmek, dokuk, televíziós alkotások hihetetlen sikereket értek el, a Jutalomutazástól a Harcmodorig, a Békeidőtől a Vörös földig. Ezek itt most mind le vannak tagadva. Ráadásul a kiállításhoz megjelenő tanulmánykötet zsákutcának titulálja e műveket, amelyeknek nem volt folytatása. Zsákutca lett volna a Társulás stúdió létrejötte vagy az egész budapesti iskola?
Szalai Györgyi szerint döbbenetes, hogy ami most az országban történik, szinte tökéletes analógiája annak, ami történt a BBS-ben a hetvenes évek közepén. – E csapat nagyobbik része vezetőségi tag volt a BBS-ben, a stafétát Grunwalsky Ferenctől, a Magyar Mozgókép Közalapítvány nemrég leköszönt elnökétől és Szomjas Györgytől, a filmművészek szövetsége mostani főtitkárától vette át. Grunwalsky és Szomjas kénytelen-kelletlen adta át a vezetést. Kétéves elszámolás volt a BBS-ben, és a következő két évre tervezett pénzt előre elköltötték. Most is: lesz kormányváltás, csak épp előre elköltik a pénzt. De optimista vagyok, remélem, a párhuzam úgy is folytatódik, ahogy annak idején: a BBS „szegény korszakának” vezetősége ugyanis talált megoldást. Kétszázezer forintból készülhetett el egy film egyharmada, s ha azt a BBS alkotói befejezésre érdemesnek találták, akkor kapta meg a többi támogatást. Így készült el Tarr Béla Családi tűzfészek című, fesztiváldíjas filmje is. Érdekes, hogy pont ebben a szegény, elhallgatott időszakban készült a BBS legtöbb sikeres alkotása.
Wilt Pál szerint nem volt és azóta sincs olyan történelmi korszak, ami olyan alaposan, mélyen, sokrétűen lett volna dokumentálva filmeken, mint ahogy azt a BBS dokumentarista irányzata megtette. – Ha e filmeket vetítenék az iskolák, a diákok a mostaninál differenciáltabb képet kaphatnának a Kádár-korról. Ezt az időszakot ugyanis ma egysíkúan, zavarosan kommunikálják. A BBS-en belül az experimentális és a dokumentarista irányzat egyenértékű volt, s ebben nem csak a mi ötünk szerepe érdekes: meg kell említeni Mihályfy Sándor, Magyar Dezső, Szörényi Rezső, Csányi Miklós, Ember Judit, a Gulyás testvérek, Fehér György, Tarr Béla, továbbá Szomjas György, Ragályi Elemér és még sok más alkotó munkásságát. A két irányzat között megegyezés volt abban, hogy tarthatatlan a Kádár-kor hazugsága. A BBS egyik jelentős irányzatát nem kellően reprezentálni a kiállításon, tizenöt évet kihagyni a magyar film történetéből egyszerűen hülyeség.
– Nem hülyeség, hanem ugyanannak a hazugságnak a folytatása, mint ami akkor volt – toldotta meg Wilt Pál véleményét Vitézy László. – Tendenciózusan hazug, pontosan tudja, milyen művek sorozatát akarja kihagyni. Ez a kiállítás egy dokumentumfilmesnek kiváló sztori lenne a jelen kultúrpolitikájának bemutatására. – Mihályfy László ekként összegzett: nem öszszességében, az arányaiban félrevezető ez a tárlat. Így lehet ügyesen hazudni vizuális eszközökkel a BBS történetének értelmezésében.
A Nevelésügyi sorozat alkotói kiharcolták, hogy 22-én, pénteken délután öt órától mégis bemutathassák a sorozat első részét a Műcsarnokban, amely évtizedeken keresztül nem volt látható nyilvánosan. Ezt követően kerekasztalnál beszélgetnek Pozsgay Imrével és Gazsó Ferenccel, és tiltakozásuknak is hangot adnak.
origo.hu
Kiderült, mi lehetett Tseber Rolanddal Ukrajna valódi célja
