Bokros-koktél

Gyűjtőpárt lenne az MDF, mint a daliás rendszerváltó időkben. Apró különbség, hogy most nem a különféle antikommunista irányzatok, a népiek, a kereszténydemokraták és a nemzeti szabadelvűek képviselőit igyekszik a párt egy zászló – modern, európai konzervativizmus – alá terelni, hanem az utóbbi évek politikai küzdelmeinek hajótörötteit venné fel rozoga hajójára, ahonnan előzőleg kidobálta a fenti három irányzat maradék híveit. Sportnyelven: begyűjti a lepattanókat. Kik is ők? A pártjuk önálló túlélésében – jó okkal – nem bízó szabad demokraták, a baloldal Orbán-gyűlölő társutasai, a bukott szocialista miniszterelnök hasznos idiótái (copyright: V. I. Lenin), a politikai rivaldafényre vágyó kisgazda maradványok, az egykor hatalmas MDF-nyáj rég elkóborolt báránykái. Ez a csapat kemény, mondhatná a formálódó tablóra pillantva Horn Gábor.
De az elvtelen cinizmus, a túlélési ösztön működésének csupasz látványa – az MDF parlamenti erőként való továbbélése egyeseknek az igazságszolgáltatás elleni kiváltságos védelem garanciája – mögött a politikai rációt is érzékelnünk kell. 2006-ban az MDF terve egészen más volt: a második választási vereségét elszenvedő Fidesz helyére jelentkezett be mint a jobboldal vezető ereje. Amivel visszavette volna azt, amit Orbán Viktor 1994 és ’98 között elvett tőle. Ám a Dávid Ibolya elnökölte párt e törekvésében oly mértékben támaszkodott a baloldal tanácsaira, szimpátiájára, sokféle módon megnyilvánuló segítségére – ráadásul a viszonzás is túl látványos volt –, hogy azzal ekkorra már lényegében kiiratkozott a jobboldalról. A Fidesz (és a Jobbik) által uralt mezőben másnak most nem terem babér, nincsenek errefelé pártot kereső választói csoportok.
Miután a polgári szövetségnek nem akaródzott szétesni, új vadászterület után kellett nézni. Ezért aztán megszabadultak mindenkitől, aki nem hajlandó vakon követni a baloldali térfélre átmasírozó vezetést. Került, amibe került: a frakció elvesztése, a nyílt törvénysértés vagy a titkosszolgálat vélelmezhető segítsége is megfizethető ár, vállalható kockázat volt a cél érdekében. És megszületett az új MDF Bokros Lajos egykori szocialista képviselő vezetésével, akinek sikerülhet a párthoz kötnie az úgynevezett SZDSZ-től elfordulók tetemes részét, de talán az MSZP-ben csalódottak népes táborának egyes csoportjait is. Hiszen itt érdemes ma voksok után halászni.
Korántsem biztos egyébként, hogy a szabad demokratáknak nyújtott mentőöv nagy ötlete az MDF-ben született. Magyar Bálint jó egy éve vetette fel a két hajdani nagy rendszerváltó párt összefogásának gondolatát a hasonló neoliberális felfogás jegyében. Az a gazdaság- és társadalompolitika, amit a Magyar-féle csapat képvisel, tönkretette a balliberális pártokat (ezt még kihevernénk), de megutáltatta a társadalom jó részével az egész rendszerváltás utáni magyar világot is. Ám a magát reformer értelmiségnek tekintő, az országot mindenben a globális pénzügyi köröknek kiszolgáltató csoport megannyi csúfos kudarc után sem adja fel, s szívfájdalom nélkül hagyja magára az úgynevezett SZDSZ-t, és pártol át az MDF-hez, hogy megőrizze befolyását.
Még kérdéses, hogy sikerül-e a terv végrehajtása, hiszen viszonylag jó választási szereplés esetén is kevés a biztos befutó listás hely ahhoz képest, hogy mennyi a jelentkező. Ha sikerül a mutatvány, furcsa képződmény születik a baloldali térfélen: neoliberális-neokonzervatív párt a világgazdasági válsággal végképp korszerűtlenné vált örök „reformer”, Bokros irányításával. Amely persze a fogalmak nemes értelmében se nem liberális, se nem konzervatív. A piaci fundamentalizmus idegen a szociális piacgazdaság antalli eszméjétől. De hát ki beszél itt a néhai miniszterelnökről?