Nem csodát várunk

Minden hosszúra nyúlt kormányzás kétesélyes: lehetőség az elképzelések teljes kibontására, de alkalom arra, hogy a politikai vezetés valódi karaktere kellemetlenül megmutatkozzon. Éppen ma kilenc éve George Bush lett az amerikai elnök. Két ciklusa alatt ráuntak az amerikaiak: egyre kritikusabb megítélését erősen befolyásolta az iraki háború megindítása és hogy kivonta magát a klímaellenes küzdelemből. Egy idő után leginkább azt várták el tőle, hogy végre ne őt kelljen látni az Egyesült Államok első embereként, s így esélye sem nagyon volt a helyébe lépő republikánus jelöltnek.
A hosszúra nyúlt MSZP–SZDSZ-kormányzás nálunk kínosan leleplezte a kormány valódi karakterét. Emlékeznek még rá? Orbán Viktor a Testnevelési Egyetemen „bankárkormányt” emlegetett, és ezért nyolc éven át kellett rasszizmusvádakat hallgatnia. Tegnap Bajnai Gordon miniszterelnök Bécsben járt, s találkozott az osztrák Raiffeisen Bank vezetésével; úgy hírlik, Bajnai ülhet a hazai leánybank vezérigazgatói székébe. Lehet, hogy a „bankárkormány” kifejezés nem kódolt ez meg az volt, hanem egy dolog meghatározása, a pőre igazság? S Orbán egyszerűen csak kimondta, mi fortyog az MSZP és az SZDSZ fazekában?
A felfokozott reménykedésnek sajátos lélektana van. Minél jobban hiszünk valamiben, annál nagyobbat zuhanhatunk. A hatalmas várakozás, amely megelőzte Barack Obama elnökké választását, az ifjabb Bush kül- és belpolitikájából való kiábrándulás egyenes következménye volt. Obama győzelme után néhány hónappal az amerikaiak fele még egyetértett a követett iránnyal, ma ez csak 37 százalék. Máris csalódtak volna az új elnökben? Sokan úgy érzik, a biztató kezdetek után mintha valami megtorpanás, az elődökhöz igazodás következett volna be, némelyek még retorikájában is fölfedezik itt-ott a Bushra jellemző elemeket.
Obama elnök népszerűségi indexének csökkenése – a politika lélektana – átgondolásra késztet. Minél rosszabb a helyzet, annál nagyobbak az elvárások. Minél nagyobb ma a kormányzati koncepciótlanság, annál kisebb lesz holnap a türelem.
Elé kellene vágni a dolgok alakulásának.
Nem csodát várunk. Nem a teljesíthetetlent, hanem a teljesíthetőt. Nem mágusokra számítunk, hanem becsületes közhivatalnokokra. Nem kellenek a Cipollák. Nem akarunk nyulat se kabátujjból, se cilinderből. Olyan kormányt akarunk végre, amelynek a törvény betűje is meg a szelleme is fontos. Nem az elvárásaink magasak, hanem a szakadék mély, amelyből ki kell kapaszkodni. Kampányában a polgári oldalnak a túlígérés Szkülláját éppúgy el kell kerülnie, mint a hivatali visszaélések, korrupciós ügyek, panamák miatti felelősségre vonás elkenésének Kharübdiszét.
Mégse az elszámoltatás legyen a legfontosabb, hanem annak az új hangnak, tónusnak a meghonosítása, azoknak az új módszereknek, struktúráknak a kiépítése, amelyekre annyira sóvárgunk. A sok rossz élmény nem mindenkit tompított el: vannak, akiket kritikussá és még kifinomultabbá tett minden inkorrektségre.
Vannak helyzetek, amikor nem lehet tévedni. A kormányváltás utáni ilyen lesz. Minden tévedésért, minden mellébeszélésért, minden, a múltból visszaköszönő arroganciáért drágán fog fizetni az új kormány. Magyarországon szegénység van, munkanélküliség, családok sorsa kilátástalan, a közbiztonság gyenge lábakon áll. Van egy réteg, amelyik jól él, nem érez meg sem áremelést, sem BKV-sztrájkot, még a vagyonadót sem. De ők kevesen vannak. Az emberek többségének türelme elfogyott. Lesz bennünk képesség örülni az újnak, a másnak, az emberközelinek, a minőséginek, de az új garnitúrának tudnia kell: senki nem léphet kétszer ugyanabba a lelkiismeretlenségbe.
A beváltatlan ígéretek mérge az emberi lélekben vészes gyorsasággal árad szét. Lehet semlegesíteni, de az már jóval nehezebb.