Rájátszás

Ha valaki ért a kosárlabdához, tudja, hogy bár mindig a pontszerzést ünnepeljük, a lepattanók megszerzése, jó védekezés, összhang nélkül egyetlen csont nélküli sem sikerülne. S aki kicsit is ismeri Pécset, tudja, hogy a kosárlabdánál nincs jobb példa, amellyel le lehetne írni a város küzdeni tudását, s állítom ezt a nagy riválishoz, Sopronhoz ezer szállal kötődve, de a pécsiek ereje és tudása előtt mindig meghajolva. Hagyjuk az udvariassági köröket, az Európa kulturális fővárosa programsorozat nyitánya viszont nem úgy sikerült, ahogyan arról a megbízatás odaítélésekor álmodoztunk. S ez nem bírálat akar lenni, inkább az „érted haragszom, nem ellened” hozzáállás megnyilvánulása.
Pécs az elmúlt pár évben rettenetes időszakokat élt át, talán nincs még egy ezzel a címmel felruházott város, amelyik ennyi balszerencse közt, oly sok viszály után nyitotta volna meg kapuit. Toller László polgármester 2006 júniusában szenvedett súlyos autóbalesetet, azóta is cselekvőképtelenül fekszik éber kómában. Utódja, Tasnádi Péter hiába küzdött, nem tudta legyőzni a kórt, 2009. január 27-én elhunyt. Róluk Páva Zsolt, a város mostani első embere tisztelettel meg is emlékezett a január 10-i megnyitón. Az emberi tragédiák mellett hihetetlen korrupciós ügyek – gondoljunk csak a városi buszok eladására – terhelték a várost, s aminek ennél is messzebbre vezető következményei lehetnek: valahogyan meg kellett szüntetni a bevételeket terjeszkedésre fordító, a nyereséget Pécs elől elhappoló francia vízműtársasággal majdnem másfél évtizede kötött együttműködést.
Eközben érthetetlen módon a Tubesre tervezett NATO-lokátorról is többet beszéltünk, mint a kulturális főváros programról. Vagy ha mégis utóbbi került szóba, csak a botrányokról, szerencsétlenkedésről hallottunk, nem az összehangolt csapatjátékról, amely pedig annyira kellett volna azokhoz a bizonyos csont nélküliekhez. A mintegy 40 milliárdos költségvetés sokakat a húsosfazék köré vonzott, az egyéni érdekek és a politikai játszmák fontosabbnak tűntek, mint a nagy csapat, ez esetben az egész város győzelme. A véghajrában, az utolsó negyedben érkezett új irányítóval Pécs azért hozta a meccset, de a közönség addigra belefáradt a kínlódásba. A vasárnapi szezonnyitó gálából nem a látványelemek hiányoztak, hanem a só. A kitörő öröm, a fesztiválhangulat. (Igaz, ha már a műsornál tartunk, a himnuszt – a magyart és akár az uniósat is – mégiscsak bele lehetett volna csempészni a hivatalos programba…)
Az ünnepség után hamar kiürült a város. Az éttermek, kocsmák többsége zárva, hiába innánk meg szívesen egy pohár forralt bort, nincs hol. Sehol egy plakát, köztéri performance vagy legalább egy szalmabábu, amelyik a Széchenyi teret elhagyva arra emlékeztetne, hogy itt bizony elkezdődött valami. Persze nyáron biztosan minden könnyebb lett volna, de hát mit tegyünk, ha egyszer januárban kezdődik az év. A barbakán, vagyis a kapuerőd közelében mégis nyitva találunk egy pincehelyiséget, az egyik asztalnál egyetemisták söröznek, más vendég nincs. A kocsmáros szerint az utóbbi években „behalt” a város, nem nagyon volt miért kimozdulni. Jó dolog – mondja –, hogy megépül a szép nagy koncertterem, csak közben 30 milliárd a város adóssága, még mindig nincs kész az autópálya, vonattal meg három óra az út Pestről. A Balkánról várják a legtöbb vendéget, folytatja, úgyhogy több olcsó szálláshely kellene, mert a szerb meg a bosnyák fiatalok nem a négycsillagos belvárosi hotelt keresik.
Úgy tűnhet, nekünk mindig savanyú a szőlő. Ahelyett, hogy végre a dolgok jó oldalát néznénk, csak dohogunk. Pedig tényleg akadnak kedvező jelek, mindenekelőtt az, hogy lassan kezdik tartalommal is megtölteni a programot, még ha erről csak lassan csordogálnak is a hírek. Megfogalmazódott végre, hogy a Balkán kapujában, a mediterráneum határán fekvő s önmagában is sokszínű Pécs a kultúrák közötti híd szerepét próbálja erősíteni – igaz, a keleti és a nyugati világ dimenziójában a másik kulturális főváros, Isztambul is ugyanezt üzeni. Úgy tűnik, az új vezetés rendbe tett, amit ennyi idő alatt lehetett, felelőssége éppen ebből a remélhető alkalmasságából fakad. Be kell ugyanis bizonyítania, hogy Pécs a kulturális főváros program végeztével nem felpumpált szellemváros lesz, hanem a mostaninál sokkal derűsebb, életerősebb település. Egyszer talán majd tükreként az országnak. Valami ellen hangolni embereket mindig könnyebb, mint megmozdítani; a bizalmat lerombolni is pillantok kérdése, felépítéséhez sokkal több idő szükséges. A pécsi vezetésnek még egy éve van arra, hogy igazi kulturális fővárost varázsoljon a városból, de nemcsak az épületek, hanem az emberi lelkek szintjén is. Mivel az élet 2011 után is megy tovább. A városnak olyan erőt kell felmutatnia, amely összeránt, atomokból erődöt épít, hitet ad. De nyugalom, a rájátszás még hátravan.