Leverten, de nem Bernben

A magyar válogatott a csehek ellen hátborzongató mérkőzésen, 4-0-s vezetésről elszenvedett 6-5-ös vereséggel búcsúzott a hazai rendezésű futsal Európa-bajnokságtól. Kozma Mihály szövetségi kapitányt is nagyon bántja a kudarc, de igyekszik higgadtan értékelni. Szerinte a kiesés dacára sikerült lendíteni a magyar futsal szekerén.

2010. 02. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tudtuk, hogy a csehek nagyon erősek a végjátékban, ezért addig jelentős előnyt kell szerezni – kezdte kérdés nélkül Kozma Mihály. – Megcsináltuk. Tudtuk, hogy lehozzák a kapusukat, s az ötödik mezőnyjátékossal kiegészülve életveszélyesek. Négy mérkőzésüket elemeztem ki videón, személyre szabottan kidolgoztam a taktikát, amit az edzőtáborban be is gyakoroltunk. Kikértem a játékosaim véleményét is, mert elméletben hiába tökéletes a taktika, ha a játékosok nem hisznek benne. Hittek, s meg voltak győződve arról, hogy végre tudják hajtani. 4-0-nál azt sulykoltam a fiúkba, ne lankadjon a figyelmük, mert még nincs meg a meccs. 4-2-nél viszont azért kértem időt, hogy arról győzködjem őket, mi vezetünk, ne pánikoljanak. 5-4 után még tudtunk egyenlíteni, mégis kikaptunk. Nem akarom a bírókra fogni a vereséget, de tény, hogy nem adták meg egy szabályos gólunkat
2-0-nál, a csehek harmadik gólja előtt kinn volt a labda, az utolsót pedig szabálytalanság előzte meg, fellökték a kapusunkat. Ez így együtt kicsit sok, de ezek ellenére meg kellett volna nyernünk a meccset. Tizenkilenc másodpercen múlott, hogy a pokolba kerülünk-e vagy a paradicsomba. Tudom, sokan most eme tizenkilenc másodperc alapján ítélik meg a magyar futsalt, a maga amatörizmusával, gyermeteg hibáival, és a nemzeti tragédiák közé sorolják a szombati mérkőzést. Ám azért ez mégsem az Aranycsapat berni döntője volt, még a magyar futsal jövője sem múlhat ezen az egyetlen találkozón.
– Mi volt a taktika, amit nem sikerült megvalósítani?
– Először is le kell támadni az ellenfelet, hogy ne tudja – vagy legalábbis ne egyből – lecserélni a kapusát. Később pedig a megfelelő alakzatban kell felállni védekezni. Ezt tudták a fiúk, csak éppen az agresszivitás hiányzott belőlük. Két jellemző példaként azt emelném ki, amikor az alapvonalról visszarúgott labdából kaptuk a gólt – amit, ha másképp nem megy, fault árán meg kell akadályozni, a szabadrúgás ugyanis onnan nem veszélyes –, illetve amikor a cseh center a hatoson belül két játékosunkkal szemben is befordult. Ám véletlenül sem szeretném a felelősséget áttestálni. Én válogattam be ezeket a fiúkat, most se tennék másképp. A magyar bajnokságban nehéz az ilyen szituációkra felkészülni.
– Talán laikus kérdés, de az egyik középkezdés után, mondjuk 4-2-nél nem nekünk kellett volna lehoznunk a kapust, s addig járatni a labdát lábról lábra, amíg véget nem ér a meccs?
– Ezt akartuk csinálni, a kapusunkkal. Balázs Zoli be is lépett a játékba, ám hiába kértem, nem mert feljebb jönni, hogy a kapujuk elé szögezzük a cseheket.
– Balázs, bár kiváló kapus, lábbal viszont nem eléggé labdabiztos. Kockázatos lett volna behozni Trencsényit?
– Igen. Ha úgy kapunk gólt, hogy vezetésnél lehozom a kapust, akkor meglincselnek. Balázs Zoli az edzőtáborban ráadásul kifogástalanul megoldotta ezt a feladatot, kétségtelen, az Európa-bajnokság, hazai pályán, telt ház előtt más szituáció.
– Az Eb előtt természetesen bízott a továbbjutásban, fő célként mégis a futsal hazai népszerűsítését jelölte meg. Mit gondol, sikerült?
– Azt hiszem, igen. Kétszer is nyolcezer néző, azon belül is rengeteg gyerek előtt játszottunk. Ők még másképp gondolkoznak, mint a felnőttek. Nem a kudarcot, vagy legalábbis nemcsak a kudarcot észlelik, hanem a kiváló hangulatot, a miliőt, amelyben mindenki egyet akar: nyerjen a magyar csapat.
– Hogyan tovább?
– A keret három harmincöt éves tagja, Madarász János, Tóth Szabolcs és Nagy Gábor válogatott szinten valószínűleg abbahagyja, hiszen a következő komoly feladatra, az Eb-selejtezőre csak másfél év múlva kerül sor. A társaság zöme viszont fiatal, Dróth Zoltán, aki ezúttal a legjobban teljesített, például csak huszonegy éves. Továbbra is hiszek benne, hogy van jövője a magyar futsalnak.
– Marad szövetségi kapitány?
– Különösen a csalódás óráiban, napjaiban mindenki bűnbakért kiált. Ezt a szerepet rám osztották. Vállalom is a felelősséget, ám ha valaki nem csupán a már említett tizenkilenc másodperc alapján ítéli meg a munkámat, akkor talán elismeri, hogy az irányításommal előrébb jutott a magyar válogatott. Határozatlan időre szól a szerződésem, tehát le lehet váltani, de én szeretném folytatni a munkát, mert a futsal az életem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.