Hamarosan megkezdődnek a nyomozás végét jelentő iratismertetések a két éve kirobbant „iparikém-ügyben”. Várhatóan még márciusban a gyanúsítottak elé tárják az aktákat, majd mindhármukkal szemben iparjogvédelmi jogok és üzleti titok megsértése miatt vádemelési javaslatot terjesztenek elő a Fővárosi Főügyészség felé.
A napilap értesülései szerint egy szakértő megerősítette a sértett Diagon Kft. feljelentésében írtakat: a céget 4,1 milliárd forint vagyoni hátrány érte. A Gyurcsány Ferenc üzletemberi köréhez tartozó Kern József cégvezető 2008 májusában tett feljelentést iparjogvédelmi jogok és üzleti titkok megsértésének gyanújával a vámőrségen. Az orvosi diagnosztikai termékeket forgalmazó cég azt állítja: volt műszaki igazgatójuk és minőségbiztosítási vezetőjük 2007 augusztusa és 2008 márciusa közt szabadalmi oltalom alatt álló termékleírásokat és technológiákat, valamint üzleti titkokat tartalmazó adatfájlt töltött le a cég szerveréről saját adathordozóikra. Kern Józsefék a hírek szerint magánnyomozók segítségével derítették ki, hogy a Diagon két volt vezetője 2008. május 22-én a cégtől jogellenesen letöltött adatokkal Oroszországba indult, a kft. korábbi partneréhez. A tervet azonban a vámnyomozók megakadályozták: Ferihegyen lefoglalták azt a laptopot, amellyel az egyik volt vezető egy kisebb delegáció tagjaként Moszkvába készült. Mindkét érintett cáfolta, hogy jogosulatlanul töltöttek le szabadalmi oltalom alatt álló termék- és technológiai leírásokat a Diagon szerveréről. Ügyvédjük pedig megerősítette: a szabadalmi hivatal pecsétes iratával tudják igazolni, hogy a Diagonnak nem voltak szabadalmi oltalom alatt álló termékei. Dezső Antal, a Diagont képviselő ügyvéd azonban ugyanerre hivatkozva éppen az ellenkezőjét állította.
A vámőrség gyanúsítottként kihallgatta a Diachem ügyvezetőjét is, aki a nyomozás adatai szerint alkalmazta a Diagontól távozott két vezetőt, és arról is tudott, hogy a jogtalanul letöltött adatokat külföldön értékesíteni akarják. A vámőrség szerint ez bizonyíték arra, hogy ő is tagja volt annak a Moszkvába induló delegációnak.
Lapunknak ugyancsak a gyanúsítottak környezetéből származó információi szerint a majdnem két éve folyó nyomozás során a hatóság eddig még nem kérdezett meg szabadalmi szakértőt, pedig – mint ahogy a Népszabadság is írja – az eljárás első napjaiban közismertté vált, hogy a gyanúsítottak ügyvédjének, Zamecsnik Péternek, illetve a feljelentő Diagon Kft. ügyvédjének, Dezső Antalnak homlokegyenest eltérő véleménye van ugyanazon dokumentumok alapján arról, volt-e egyáltalán eltulajdonítható szabadalma a Diagon Kft.-nek. Állításuk szerint azonban a VPOP a vonatkozó beadványok figyelembevétele, illetve kritika és vizsgálat nélkül mindenben elfogadja a feljelentő Diagon Kft. összes állítását. Úgy tudjuk, hogy a nyomozó hatóság két éve nem csak nem kereste meg az ügyben belekevert titokzatos orosz felet, a Diagon állítólagos korábbi partnerét. Az erre vonatkozó indítványokat kategorikusan elutasította. Jogi szakértőink szerint jogállamban a hatóság egy gyanúsítással kapcsolatban mindig mindkét esetet megvizsgálja. Azt is, amikor a gyanúsítás igaznak bizonyul és azt is, amikor bebizonyosodik, hogy hamis volt a gyanú.
A gyanúsítotti oldalról nemcsak a VPOP, hanem az általa felkért könyvszakértő, Szabó Gábor tevékenységét is egyoldalúnak tartják. A gyanúsítottak esetleges ártatlanságának vizsgálata szerintük teljes mértékben elsikkad.

Kígyó miatt rettegtek Lentiben, futótűzként terjedt a hír