Korszakváltás a hazai idegenforgalomban

Csökkenő turistaforgalom, fenntartási problémákkal küszködő szállodák, éttermek, kedvezőbb szabályozásért harcoló utazási irodák jellemzik ma a magyar turizmus helyzetét. A KSH a közelmúltban hozta nyilvánosságra a 2009. évi lesújtó turisztikai adatokat. A hazai turizmus világosan körvonalazódó gyenge teljesítményének oka a hivatalos verzió szerint a globális válság. A kérdés azonban ennél jóval összetettebb, hiszen már a válságot megelőzően is megjelentek azok a negatív tendenciák, amelyek ellensúlyozása, problémáinak megoldása mindmáig várat magára. Ezek nagyságrendje pedig semmivel sem kisebb a sokat emlegetett válság hatásánál.
Mindeközben idehaza csökkent az állami szerepvállalás, számos, turizmusra ható közösségi funkció, mint az oktatás, tömegközlekedés, egészségügy is visszaszorult. Erősödött a külföldi tőke térnyerése az ágazatban, különösen a légi közlekedésben vagy a szállodaiparban, és a képződő nyereség növekvő hányada vándorolt külföldre. Az állam, saját szerepét félreértve, épp a válság beköszöntével lépett vissza a turizmus piaci folyamataiba való érdemi beavatkozástól. A gazdasági változások nyertesei nem a szakmára jellemző mikro-, kis- és középvállalkozások, hanem a multinacionális cégek, külföldi pénzintézetek lettek. Végül romlottak a hitelhez jutás és a banki finanszírozás feltételei, egy sor szakmai projekt megtorpant. Jelentősen gyengült a turistafogadás feltételeinek megteremtésében kulcsszerepet játszó önkormányzatok, illetve a belföldi keresletet megtestesítő átlagos lakossági rétegek helyzete. A turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások növekvő hányada ellen indult fizetésképtelenségi eljárás.
Ugyanakkor a válság megjelenéséig örvendetes módon egyszerre indult mennyiségi növekedésnek és minőségi javulásnak a belföldi turizmus. Bővült a szerényebb paraméterekkel rendelkező kelet-európai beutazóforgalom. Nagy összegű
EU-s pénzeket hirdettek meg és kötöttek le látványosan, bár a kiírások csúszása, valamint az utófinanszírozás miatt a kifizetések összege ennek csak töredéke volt. Ösztönzőleg hatott továbbá a válság időszakáig a kafetéria-rendszer elemeire, valamint a falusi turizmus szolgáltatásaira nyújtott kedvezmény. Az aktivizálódó szakmai szövetségek erős lobbizása folytán az állami szabályozás egyes kérdéseiben is sikerült részeredményeket elérni.
A korszak mérlegét megvonva azonban öszszességében megállapítható, hogy a hazai turizmuspolitika kevéssé tudott profitálni az EU-csatlakozás által kínált előnyökből, hiszen éppen a befogadó EU-tizenötökkel korábban fennálló, hagyományosan jó fizetőképességű, aktív összforgalma csökkent a ciklus végére kiugró mértékben. A 2004-től kibontakozó nemzetközi turisztikai konjunktúra hatását sem tudta tartósan érvényesíteni a beutazásban, sőt mostanra több mint 1,8 millió külföldi vendégéjszakát veszített a 2001. évhez viszonyítva. Devizabevételeink is rendre elmaradtak a korábbi értéktől. Elmulasztotta a beutazásban a 2006. évi drámai, mintegy 800 ezer vendégéjszakás piacvesztés okainak, összetevőinek nyilvánosságra hozatalát, nemkülönben a szükséges konzekvenciák érvényesítését. Döntően, piaci marketingmunka érdemeként kommunikálta a belföldi turizmus növekedését, holott az elsődlegesen a tetemes állami kedvezményt élvező üdülési csekk működésének eredménye volt.
Mindezek következményeként turizmusunk a globális válság hatásának fokozottabb mértékben volt kitéve, a beutazóforgalom már eleve alacsony szintről süllyedt tovább, miközben felkészültebb versenytársaink (Ausztria, Szlovénia) vesztesége minimális volt. 2008 végén ugyancsak elszalasztotta a válságkezelésben rejlő lehetőségek kiaknázását, pedig éppen a turizmuságazat megerősítése lehetett volna a gazdasági válságból való kilábalás egyik leghatékonyabb eszköze. Az EU-tagállamok többségének ez irányú gyakorlatával ellentétesen jórészt megvonta a korábbi kedvezményeket, és a szálláshelyi áfa mértékének alig érzékelhető, 2 százalékos csökkentését leszámítva lényegében magára hagyta a hazai turizmust a krízis időszakában. Folyamatosan, 2009-től pedig markáns módon több tíz milliárdos forráskivonást valósított meg az amúgy is legyengült ágazatból. (Lásd a turisztikai célelőirányzat és az idegenforgalmi adó állami hozzájárulási mértékének csökkentését, az áfakedvezmények megvonását.)
A neoliberális világgazdasági korszak egyértelmű bukását követően most a következő kérdésekre kell választ adnia a hazai turizmuspolitikának:
Vajon valóban kiemelt húzóágazatnak tekinti-e a turizmust, mert ha igen, akkor azt forráskivonások, megszorítások helyett valóban támogatnia kell. Képes-e belátható időn belül megalkotni az ágazat alapvető elveit, működési kereteit, stabil intézményrendszerét meghatározó alapdokumentumot, a turizmustörvényt? Rendezni tudja-e végre a hazai turisztikai vállalkozások helyzetét, azok méltányos érdekeinek érvényre juttatásával? Az eddigi kísérletezések helyett a turisztikai országimázs, nemzeti turizmusmarketing vitatott tartalmát az ország valódi identitásának megfelelően képes-e megfogalmazni?
Mihez kezd a 2005 óta húzódó korszerű, úgynevezett turisztikai desztináció menedzsment országos rendszere kiépítésének problematikájával? Mikor valósulnak meg a régóta beígért, de mind ez idáig elmaradt legfontosabb fejlesztések? Mit kíván tenni annak érdekében, hogy a magyar főváros is elérje versenytársai, Prága vagy legalábbis Bécs látogatottságát? Hogyan kívánja végre a Balaton külföldi vendégéjszakáinak trendszerű hanyatlását megállítani? Mikor kap turisztikailag méltó hangsúlyt a magyar puszta és a vidék karakteres kínálata? Mikorra várható a vendéglátó-stratégia és -program elkészítése, a magyar vendéglátás elhúzódó problémáinak megoldása?
Ezekre a mostanáig nyitott, alapvető és megkerülhetetlen kérdésekre ma egy tartalmában is megújult turizmuspolitikai program képes hiteles válaszokat megfogalmazni.

A szerző turisztikai elemző, a Magyar Turisztikai Egyesület fővárosi tagozatának elnöke