Növekvő bajok Catherine Ashtonnal

A három hónapja érvényben lévő lisszaboni szerződés révén az Európai Unió külügyeit a brit munkáspárti Catherine Ashton irányítja, akivel szemben sokasodnak az egyre erősebb hangú bírálatok. Mindinkább úgy tűnik, mintha a brit asszonnyal az unió már most törököt fogott volna.

Kadhafi háborúja. Szent háborúra szólított fel Svájc ellen Moammer el-Kadhafi. A líbiai vezető a saját állítása szerint azért hirdetett szent háborút, mert az alpesi országban megtiltották a minaretek építését. A kelet-líbiai Bengáziban mondott beszédében azzal vádolta meg az általa istentelennek minősített Svájcot, hogy lerombolja a mecseteket. Kijelentette, hogy azok a muzulmánok, akik üzletet kötnek Svájccal, hitehagyottak, szembeszállnak az iszlámmal, a Koránnal és Mohamed prófétával. Szavait élesen bírálta Szergej Ordzsonikidze, az ENSZ főigazgatója. Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint „nem a legalkalmasabb pillanatban hangzott el ez a szokatlan felszólítás, mert az unió nagy erővel dolgozik Svájccal, hogy diplomáciai megoldást találjon” a Líbiával kialakult válságra. (MTI)

Ashton bárónő három csapása ellenére még mindig a helyén van, aminek a fő oka nyilván az, hogy az Európai Uniót szabályzó lisszaboni szerződés értelmében ő annak állandó külügyi vezetője.
Első, sokat és élesen bírált „csapása” lényegében a tétlenség volt: bírálói azt vetették szemére, hogy nem látogatott el a földrengés sújtotta Haitira, ahol „meg kellett volna mutatnia magát”. És ahol Karel De Gucht uniós fejlesztési biztos – a volt belga külügyminiszter – meg is jelent. Lady Ashton azzal védekezett, hogy egyrészt nem kenyere a katasztrófaturizmus, másrészt nem szereti a jelképes utakat. A baloldali politikus második nagy hibájául róják fel azt, hogy főnökével, José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével – amelynek Ashton egyik alelnöke – nem kérték ki a tagországok véleményét az Európai Unió új washingtoni nagykövetének kinevezéséről. Aki nem más, mint az ugyancsak portugál Vale de Almeida, Barroso elnök volt kabinetfőnöke. Az Ashton asszony elleni harmadik súlyos kifogás az, hogy az uniós védelmi minisztereknek a hét közepén Palma de Mallorcán tartott nem hivatalos találkozójára nem ment el. Holott azon megjelent Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár is.
Miért? – kérdezik. Netán nem volt ideje, noha a félig-meddig elődjének számító spanyol Javier Solana minden ilyen találkozón ott volt annak ellenére, hogy a külpolitikai főbiztos évente 300 ezer kilométert utazott? Vagy ez is csupán jelképes fontosságú találkozónak számít? De akkor miért utazott szerdán, a mallorcai találkozó első napján Moszkvába, második napján pedig Kijevbe, az új ukrán elnök beiktatására? Vajon az utóbbi nem jóval szimbolikusabb jelentőségű, mint a védelmi miniszterek összejövetele?
Lehet, hogy Catherine Ashton, talán leszerelési aktivista múltjából fakadóan is, nem szereti, ha fegyverekről beszélnek. Még akkor sem, ha a németek, a franciák, de a britek is elsősorban takarékossági okokból erősíteni szeretnék katonai együttműködésüket. Az 53 éves bárónőhöz közel állók szerint őt sokkal inkább a bővítési és a szomszédságpolitika érdekli. Bárhogy is legyen, a tevékenységét kritizáló, szünet nélküli bírálatok erősen kikezdik még meg sem alapozott tekintélyét, holott arra égető szüksége lenne. A lisszaboni szerződés ugyanis éppen azért akart az uniónak állandó elnöke mellett külpolitikai irányítót, hogy az EU-nak „arcot” adjon.
A fő külpolitikust védelmező, meglehetősen vékony hangok szerint nem lenne ésszerű már most sokat várni Ashtontól, hiszen az alá tartozó, a tervek szerint többezres uniós diplomáciai csapat még fel sem állt: a határidő az év vége. Márpedig Ashton – érvelnek támogatói – olyan, mint egy minisztérium nélküli miniszter. Ez igaz, mondják bírálói, akik megjegyzik azonban, ahhoz igazán nem kell több egy telefonnál, hogy például egyeztetett volna Vale de Almeida személyéről, akinek kinevezését az EU legnagyobb fajsúlyúnak tekintett külügyminisztere, a svéd Carl Bildt február 19-i keltezésű levélben bírálta azért, mert az nem volt átlátható, és nem a lisszaboni szerződés szellemében és betűje szerint történt. Pierre Lellouche francia uniós ügyekkel megbízott miniszter pedig négy nappal később írt tiltakozó hangú levelet Ashtonnak, amiért – Párizs szerint – a diplomáciai testület embereinek kiválasztása szintén nem úgy történik, mint ahogyan kellene.