Szentlélek-templom Porván

Ludwig Emil
2010. 05. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zircen letérünk a veszprém–győri főútról, nyugat felé Borzaváron át kilenc kilométert autózunk Porváig; a haláltól megmenekült Cuha-völgyi vasúton a Csesznekkel közös állomástól jó félórás gyaloglással érhető el a falu. Az alig ötszáz lelkes zsáktelepülés a Bakony legmagasabb csúcsa, a 704 méteres Kőris-hegy lábánál, a Hódos-ér völgyében bújik meg. Lakóinak száma harmadával csökkent harminc év alatt.
Porva neve a bakonybéli bencés apátság 1086. évi birtoklevelében szerepel első ízben Puruának írt alakban, amelyben por szavunk ismerhető fel. Egy 1260-ban kelt levél Szent Imre-kápolnát említ a temetőben, amelyet István herceg – IV. Béla fia – a szentmártoni barátoknak ajánlott föl három nyíllövésnyi földdel együtt. Két évvel később a király adománylevele a bakonyi erdőispánsághoz tartozó helyként szól Porváról. A település kedvelt udvari vadászterület központja volt az Árpád-korban, erre utal egy jóval későbbi adat is, amely szerint 1362-ben Porva „némely nemesek általi elfoglalása” ellen tiltakozott a főapát. Miután Zsigmond király 1392-ben Garai Miklós bánnak és János fivérének ajándékozta – a cseszneki vár tartozékaként – Porva és Kysporva falvakat, a barátok gyakran panaszkodtak a döntés következményei miatt. Hiába: Garai 1408 előtt feleségül vette Cillei Annát, Borbála királyné húgát, így sógorságba kerülvén Luxemburgi Zsigmonddal az ország legbefolyásosabb főura lett.
A Garai család 1427-ben megvalósította régi tervét. László, a későbbi nádor kolostor alapítására kért engedélyt a pápától Remete Szent Pál rendje számára. A már meglévő, Boldogasszony titulusú kápolna mellett 1440 előtt elkészült a Szentlélek-kolostor, 1441-ben már Porva perjele kérte a rendház javára kapott adomány megerősítését Ulászló királytól. 1431-ben a bencések sérelmezték a Garaiak építkezését, megnevezve egy kúriát kis kápolnával és néhány kőházzal, de megint csak eredmény nélkül.
A pálosok az 1430-as évek végétől az 1540-es évek közepéig működtek Zirc közelében fekvő klastromukban. Porva község sem az 1488. évi adóösszeírásban, sem későbbi jegyzékekben nem szerepelt, tehát a kolostor mellett más település nem volt. 1546-ban már elhagyottként írták össze a porvai rendházat és tartozékait, a török támadások közeledtével a szerzetesek kiürítették a kolostort, és biztonságos területre vonultak vissza. Birtokaikat 1638-tól a pápai pálosok gondozták. A kolostort és templomát 1732-ben romosnak írták le, a rá következő évtől – szintén a fehér barátok közvetítésével – megkezdődött a hely újratelepítése. Főleg osztrák és német ajkú morvaországi erdőmunkások, iparosok érkeztek, ők bontották szét a klastrom és temploma téglából épült maradványait, majd építették a gótikus templom helyén, alapjainak felhasználásával, az új plébániai egyházat 1782 és 1784 között. Ugyanekkor – a szerzetesrendek II. József általi feloszlatása miatt – a pálos birtokok az állami vallásalapba kerültek.
A falun kívül, dombháton található templom kisméretű, egyhajós épület, keleti oldalán a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel. A 11 méter hosszú, hét méter széles hajóhoz szűkület nélkül csatlakozó apszis boltozatos, külső sarkait támpillérek erősítik. Belső északi falában Szapolyai Orsolya 1500-ban készült, reneszánsz stílusban faragott, latin feliratos vörösmárvány sírköve látható. A grófi család a kegyúri jogokat gyakorolta a Garaiak utáni korszakban, 1480-tól a cseszneki várbirtok gazdájaként. Ezért olvasható a kőlapon Szapolyai István nádor neve is.
Guzsik Tamás, a pálos rend hazai építészetének kutatója 2003-ban megjelent munkájában a korabeli dunántúli késő gótikus templomok – Nagyvázsony, Zalaszántó, Zsid stb. – közé sorolja a porvai templomot alaprajza és arányai szerint. Régészeti kutatása, a tőle északra állt klastrom feltárása várat magára. Titulusa a régi; a Szentlélek eljövetelének ünnepe az idén e hét végére, pünkösd vasárnapjára esik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.