Az alkotmányos forradalom

Régen látott érdeklődés kíséri a mai magyar Országgyűlés munkáját. Végre az ország háza ismét a lázas munka színtere lett. A fennkölt beszédek, merész javaslatok, szakmailag kiérlelt kezdeményezések mellett figyeljük a kétélű kardok izgalmas pengeváltásait is, a megmosolyogtató bakikat, a jól és rosszul irányzott fricskákat és performanszokat. Mintha csak a húsz évvel ezelőtti reményteli rendszerváltás időszakát élnénk át ismét. Az elvárások most is magasak, de tapasztalhatóan kevesebb az illúzió az emberekben, s láthatóan nagyobb a bölcsesség a honatyákban.
A múlt héten nyújtotta be kormányprogramját az Országgyűléshez a Fidesz–KDNP. A Nemzeti együttműködés programja címet viselő 86 oldalas dokumentum sok vonatkozásban különbözik az eddigi hasonló célú programoktól. Miben is áll a kormányprogram újszerűsége? Nézzük meg először a program koncepcióját!
A magyar demokrácia elmúlt húsz évében először fordul elő, hogy a győztes párt „nem akasztotta szögre a programjait”, mint más, amikor az előszobában hagyja a kabátját, hanem magával vitte a kormányba, ami azt jelenti, hogy választási programját most kormányprogrammá emelte, továbbra is vállalja. Az eddigi választási programok legnagyobb problémája az volt, hogy a kampány alatti ígéreteit kormányra kerülve egyik párt sem tudta maradéktalanul vállalni, s ebben a legtöbbször koalíciós partnerére mutogatott. A Fidesz– KDNP egyedül alakít kormányt, elsöprő többsége vagy – ha úgy tetszik – soha nem látott mértékű társadalmi támogatottsága nemcsak lehetővé, de kötelezővé is teszi számára vállalásai megtartását. Ennek tudatában emelte a polgári pártszövetség választási programját kormányprogrammá. Így megtette az első lépést, hogy ígéreteit betartsa, s így megszolgálja a választók bizalmát. A választási program tehát hosszabb távra szól, ami bizonytalan világunkban sok mindent kiszámíthatóbbá tesz. Sőt, így a győztesektől egykori ígéretei számon kérhetők lesznek, tehát csökkenhet az a mára már nagyon is elmélyült szakadék, amely a politika világa és a hétköznapi emberek között húzódik meg.
A program másik jellemzője, hogy hosszabb távra szól, nem pedig egyszerű kormányváltás vagy kampányfogás. Nem száz napban gondolkodik, és nem osztogatásban. Úgy tűnik, az új kormány elődeinél jóval messzebbre lát. A szociálliberális dogmákhoz szokottak biztosan majd a „konkrétumokat” hiányolják. Számukra nyilván nehezen lesz emészthető, hogy a program nem konkrét napokban és számokban gondolkodik, nem abban, hogy mikor, mennyit ad és kinek, hanem koncepciókban, keretekben, normákban, értékekben és főbb irányokban. Ők nyilván a száznaposság szellemiségét fogják hiányolni belőle. A program kidolgozói azonban nem estek ebbe a csapdába, hiszen tudják, hogy a majdan megalakuló minisztériumoknak és államtitkárságoknak lesz a feladata, hogy a megfelelő szakszerűséggel a saját területükre lebontsák a feladatokat, és kidolgozzák a gyakorlatban megvalósítható lépéseket.
A konzervatív értékrendszerben fogant kormányprogram nagyon is mai problémákról szól, de az eddigi kormányprogramoktól merőben más filozófiai alapállásból. Közülük is legszembetűnőbb az állam szerepének eddigiektől merőben eltérő megítélése. A szocialisták az osztogató állam hívei voltak, egyebek között ilyen ígéreteiknek köszönhették választási győzelmeiket 1994-ben és 2002-ben is. Tegyük hozzá rögtön, hogy későbbi bukásukat is ez idézte elő. A liberálisok a végletekig legyengített állam hívei voltak, hirdetvén, hogy az állam csak rossz tulajdonos lehet. Azt persze elfelejtették hozzátenni, hogy csak akkor, ha ők vannak hatalmon. A választók azonban erre enélkül is rájöttek. A szocialisták osztogató állama paternalista, így alattvalóvá infantilizálja az embereket. A liberálisok kiárusított állama csontsovánnyá gyengül, s közben kiszolgáltatottan, adósságban, szegénységben magára hagyja az embereket. Nézzük meg, miben más a polgári konzervatív állam!
Látnunk kell a Nemzeti együttműködés programjában, hogy a Fidesz–KDNP elvetette mind az osztogató, mind a kifosztott állam koncepcióját, helyette meghirdette az együttműködő állam koncepcióját. Az együttműködés egyben összefogást is jelent, mondhatjuk úgy is, hogy a szavazatok nagy többségével új társadalmi szerződés született. Ennek tudatában pedig a polgári kormány által vezetett állam feladatául a civil társadalommal való partneri alapokra épülő együttműködést jelöli ki. Az „együttműködő állam” nem osztogat, nem elad, hanem építkezik. Úgy építkezik és alkot, hogy közben oktat, tanít és nevel, mindezzel pedig a társadalomba integrál, erősít és felemel, szegényt és gazdagot, gyengét és erőset, fiatalt és időset. Felszabadítja a civil társadalom alkotó erejét, belső energiáját, regionális kooperációra szólít fel, törvényeivel, infrastruktúrájával és anyagi eszközeivel, kiemelten támogatja a kis- és középvállalkozókat.
Szűk látókörű banki és gazdasági elemzők korábban csapdahelyzetet jósoltak a polgári erőknek győzelmük után, mondván, hogy sokkal kisebbek a lehetőségeik, mint gondolnák, s nem számíthatnak az elődjükénél nagyobb költségvetési mozgástérre. Ez akkor lenne igaz, ha a polgári kormány ott folytatná, ahol a szocialisták abbahagyták, csakhogy ez a kormány nem ott és nem azt folytatja, mint az elődje. Programjuk igazi újszerűsége éppen abban áll, hogy egy teljesen más logikai rendszerben gondolkodik, más a célja, mások az eszközei és az eljárása is, amiről lentebb még részletesebben is szólunk.
A dicső emlékű Cromwell Oliver harcosai, a vasbordájú szentek az angol demokráciáért, a parlamentáris reformokért folytatott fegyveres küzdelmükben azt a jelmondatot írták zászlajukra, hogy „Segíts magadon, az Isten is megsegít!”. 365 évvel későbbi utódaik, ma a polgári Magyarországot építve azt írhatnák parlamentáris küzdelmük zászlajára, hogy „Segíts magadon, az állam is megsegít!”, mégpedig a Fidesz–KDNP kormány által formált és újraformált állam.
Lehet, sokak számára meglepő az a tény, hogy a Nemzeti együttműködés programja azzal foglalkozik, ami az országot, az embereket legjobban érdekli. Lehet meglepő, mert nyolc év alatt a magyar kormányzatok módszeresen azon dolgoztak, hogy leszoktassák a választókat a valós problémák fölvetéséről és kitárgyalásáról. A program alcíme: „munka, otthon, család, egészség és rend”. Ha valaki csak az alcím elolvasásáig jut, máris tudja, hogy a program nem a baloldali erővonalak szüleménye, hanem egy polgári Magyarország koncepciójáról szól. Aki a Kárpát-medencében él, az tudja, hogy az évtized baloldali kormányaitól távol állt „a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend” programja. Ők a munkanélküli-segély csökkentésével, a banki kamatok „elkerülhetetlen” emelésével, a gyerekgondozási segélyek összegének csökkentésével foglalkoztak, miközben az egészségügyben teljesítményvolumen-korlátot vezettek be, és a gárdaveszéllyel kampányoltak. Miközben a magyar politika tengere már tajtékzó hullámokat vetett, a magukat baloldalinak mondó kormányok a felszín töredezett jelenségeiből próbáltak nagypolitikát csinálni, ezért – rajtuk kívül – senkinek sem volt meglepő, hogy a mélytengeri áramlások a politikai élet perifériájára, szélére sodorták őket. Mintha a szocialisták még most sem találnák meg igazi helyüket, eszüket és nyelvüket a körülöttük nagyon is megváltozott politikai térben. Lehet, hogy ehhez először belülről, személyi állományukban kellene megújulniuk?
Az új kormányprogram önmagában koherens rendszert alkot. A társadalom minden szegmensében a munkára, az oktatásra és a képzésre építve kíván értékeket létrehozni és felemelkedést biztosítani, legyen az kisvállalkozó, munkanélküli, cigány származású, szegény vagy nagycsaládos. Utoljára a nyolcvanas évek végi reformirodalomban merült fel a kooperáció, a társulás, az összefogás ösztönzésének fontossága, ami most a regionális tőketársaságok alakításának szorgalmazásában ismét előtérbe került. Ennek hozadéka, hogy növeli az emberek közti bizalmat, a társadalmi tőkét, és így erősíti a munkakultúrát. Mindez pedig szervesen kapcsolódik az egymillió munkahelyhez, a kis- és középvállalkozói szektor EU-forrásokból történő ötvenszázalékos támogatásához, a banki kamatok csökkentéséhez, az adó- és járulékcsökkentésekhez, a bürokrácia egyszerűsítéséhez. A program szerves, minden része szorosan kapcsolódik a másikhoz, mondhatnánk úgy is, hogy építőelemei olyan viszonyban állnak egymással, mint zebra a csíkjaival.
A szavazatokra épülő óriási társadalmi támogatásból, lelkesedésből, szaktudásból, no meg a honatyai bölcsességből és belátásból bizony lehet alkotmányos forradalmat csinálni. Sőt, nemcsak lehet, de kell is, mert ez most korkívánat. Aki pedig megérti az idők szavát, az kortársai szemében nemcsak honatya, hanem igazi államférfi is.

A szerző politológus,
az MTA Politikai Tudományok Intézete vezető kutatója