Keresztvíz

Mint azt nemrég megírtuk, a kiszáradás veszélye fenyegeti a Jordán folyót. Ami ugye nem „csupán” ökológiai katasztrófa, hanem szakrális probléma is, tekintve, hogy ott keresztelte meg János Jézust. A Jordán egyébként azért került végveszélybe, mert Izrael, Szíria és Jordánia a hatvanas évektől egymással versengve csatornákkal, gátakkal és víztározókkal kínozza, és eddig bírta szegény. Éves vízhozama 1,3 milliárd köbméterről 20-30 millióra csökkent, és ebben benne van azoknak a part menti csöveknek a „termése” is, amelyekből tisztítatlanul ömlik bele a szennyvíz. Nem csoda, hogy már csak a legelszántabb (és a legtehetősebb) zarándokok merítkeznek meg a folyóban, ahol egykor a Keresztelő, felismerve a Megváltót, így szólt: Neked kellene megkeresztelned engem. A zarándokipar azonban kifogyhatatlan az ötletekből. Sokat tapasztalt kereskedők, mint megannyi Biblia-ügynök és pizzafutár, egész egyszerűen házhoz szállítják a Jordán vizét. Ötezer forintnak megfelelő összegért bárki hozzájuthat díszes palackban, kilencven milliliteres kiszerelésben, jó szívvel ajánlják, keresztelőre, bérmálásra (azt még Gyurcsány Ferenc is szokott) egyaránt. Az ember azt hinné, egy ilyen ötlet annyira lehet sikeres, mint amikor Woody Allen a Játszd újra, Samben utcai kecsegeárusítással próbálkozott, ám belebukott, pedig díszdobozban hozta őket forgalomba. De nem, az üzlet virágzik. Nyilván addig, míg el nem fogy a víz a folyóból a Holt-tegerrel és a gyógysóval együtt, aztán meg legfeljebb hamisítják. A kiszáradás pedig akár már jövőre bekövetkezhet, amint arra környezetvédők nemrég nyomatékkal felhívták a figyelmet egy ammáni konferencián. A résztvevők rendesen leszedték a keresztvizet a felelősökről, és egyben felkínálták a lehető legegyszerűbb alternatívát a folyó megmentésére: Izrael és a szomszédos arab országok működjenek együtt. És ha esetleg képesek lennének rá, meg sem kellene itt állniuk, van még meló elég. Például ahhoz a javaslathoz mit szólnának, hogy „Ne ölj!”? A Jordán egy régi-új jel. Azoknak, akiknek szemük van a látásra. Nálunk egyelőre nem kell tartani a szárazságtól, ahány folyó és patak van szerte a hazában, az mind megáradt, árvíz, belvíz, a pusztítás ellentétes formái tarolnak. A víz persze nagy kincs, lesz is érte majd háború, illetve már folyik is, egyelőre hideg. A stratégia a következő: néhány nemzetközi óriáscég kinézi magának Európa legnagyobb édesvíztartalékát , és nekifeszül. A taktika így fest: először a vizet élelmiszernek nyilváníttatják, a kutakat és a forrásokat pedig termelőüzemmé. Aztán ezeket a tőzsdére viszik, és fejlesztés címén bevonják a magántőkét. Megszerzik a vízművek, a csatornaművek és a vízjog tulajdonjogát (ez a világ legtöbb országában már levezényelt csata, de akadt példa kemény ellenállásra is, lásd Bolívia), aztán a Föld ivóvízkészletének birtokában jöhet a még vadabb kizsákmányolás és a totális világhatalom. Mert olaj nélkül még el lehet viccelődni egy darabig, de víz nélkül nem megy.