Huszonöt méterrel a Balaton felett

K A P Á S J E L Z ŐEgykor csak a pártállami elit tagjai horgászhattak a tihanyi Belső-tavon, mára azonban a víz bárki számára hozzáférhető pecás paradicsom lett. De a környék korántsem csak nekik ajánlható. Bérelhető csónak, könnyű találni olcsó szállást – a látkép pedig egyszerűen lenyűgöző.

György Zsombor
2010. 08. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kis szőlőföld, rajta a Tihanyra jellemző terméskőből épült házikó, a kerítésen meg felirat: eladó. Gyalog pár pernyire vagyunk csupán a Belső-tótól, rálátni innen a vízre, meg a falu központja is mintha karnyújtásnyira lenne. Ki ne gondolkodna el ebben a környezetben, mit kezdene ezzel a kis birtokkal, ha módjában állna megvásárolni, az épületet szépen felújítani. Biztosan ástak hozzá pincét is, meg lehetne tölteni a saját készítésű kékfrankossal, amit aztán nevezhetnénk a ház borának is. A mi házunk borának. És horgászlaknak is kiváló volna, amikor kel a Nap, csak le kellene bandukolni a tóhoz.
Na de térjünk vissza a földre, álmodozás helyett nézzük, mit ígér a csupán egy-két napra érkező pecások számára a huszonnyolc hektáros tihanyi Belső-tó. Herczku Iván, a tavat kezelő Tihanyi Belső-tó Környezet- és Természetvédelmi Horgászati Kht. ügyvezető igazgatója és Czakó László tógazda a halőrház körül serénykedik. Bográcsban pörkölt fő, a reggeli horgászverseny után mérlegelésre készülnek a csapatok. Az első helyezett nyolc kiló körül fogott, nem túl elégedettek, született már ennél jobb eredmény is. De hát a nyár szeszélyes. A tógazda azt mondja, rengeteg a kárász, a csontira, gilisztára szinte azonnal rámozdulnak. Gyérítésükre testes ragadozóhalakat is tettek a tóba; és persze hoznak rendszeresen pontyokat is. Bekerült kétszázezer süllőivadék, most még alig pár centisek, de néhány év múlva miattuk is érdemes lesz idejárni.
Közben mi is bedobunk. Csodáljuk a vizet, szedegetjük a kis kárászokat. Nagy mögöttünk a jövés-menés, épp az idei Levendula Fesztivál forgatagába csöppenünk bele. A rendezvény névadójává lett mediterrán növény Tihany egyik jelképe, lévén szerte a félszigeten elterjedt. A hétköznapokon is sok túrázó megfordul erre, néhányukat a közelben tartott szürke marhák érdeklik, mások felmásznak a közeli dombtetőre, ahonnan tiszta időben a Balatontól a Káli-medencéig ellátni. Elvben előzetes egyeztetést követően sátrazni is lehet a parton, de a Balaton-felvidéki Nemzeti Park – a kelleténél talán kicsit szigorúbb – szabályzata szerint csak napnyugtától napkeltéig. Ahogy világosodik, a sátrakat le kell engedni, ne zavarják az összképet. Ugyanezen rendelet miatt nem épülhetett semmi a tó partjára, ami viszont örömteli.
A Belső-tó körülbelül huszonöt méterrel fekszik magasabban, mint a Balaton, feltehetően vulkáni kráterből keletkezett, amelynek agyagrétege nem engedi elszivárogni a vizet. Mérete ennek ellenére gyakran változott, a feljegyzések szerint ki is száradt, helyén szérűskerteket alakítottak ki. De mostanra ennek semmi nyoma, ismét a víz az úr. A negyvenes évekig az egész felületet nád és gyékény borította, mára azonban csak parti sávon látható növényzet.
Északi oldalán kis földnyelv nyúlik be a tó mintegy harmadáig, aminek vonalában sekélyebb a víz, vagyis a domborzati kép szerint mintha itt kettéválna a terület. A keleti oldal talán a legkellemesebb, a turisták többsége idáig már nem sétál el, úgyhogy itt teljes csend van és nyugalom. A tó errefelé mélyebb, eléri a három és fél métert, ponty – főleg nyáron – nagyobb eséllyel kerül ezen a részen horogra. Egy két kiló körüli pikkelyest mi is szákolunk.
Flotz János hosszú évek óta él Tihanyban, azelőtt a füredi hajógyárban dolgozott. Vagyis valódi vízi ember ő, korábban halőrnek mondták, most gondnoknak nevezik, „hivatali kötelessége”, hogy naponta többször is körbekerékpározza a tavat. Tulajdonképpen arany élete van. Nem véletlen, meséli, hogy a rendszerváltozás előtt a pártállami elit kedvelt üdülő- és horgászparadicsoma volt a környék, a jónépet egy időben oda sem engedték a víz közelébe. Ma ez már szerencsére nincs így. A Belső-tó kiváló célpont, családoknak, túrázóknak és persze pecásoknak is. Csónak is bérelhető, ami romantikus programnak sem utolsó. A felnőtt napijegy 1990 forint, csónak egy napra ezer forint, a közelben szállás már 2500 forinttól megoldható. A lehetőségekről további információk a www.tihanyibelsoto.hu oldalon olvashatók, vagy a 06-20/962-8351-es telefonszámon kérhetők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.