Oroszország fellélegezhet. A meteorológiai előrejelzés szerint a tegnapi volt a moszkvai területen 60 napja tartó, több rekordot megdöntő hőség utolsó napja. Ma legfeljebb 22 Celsius-fokra, a hét végére pedig nem több mint 17 fokra lehet számítani, s a lehűlést esőzések és viharok kísérik majd. Ezzel párhuzamosan az erdő- és tőzegtüzek miatt érvényben lévő rendkívüli helyzet feloldását javasolta az orosz fővárost körülölelő területre az illetékes minisztérium, s egyben bejelentette, hogy a szarovi Szövetségi Nukleáris Központot már nem fenyegeti semmi veszély.
S bár a tőzeg még mindig több ezer hektáron füstölög, lassan megkezdődik a károk számbavétele. Az anyagi kárt mintegy 15 milliárd dollárra becsülik, míg a közép-európányi területet érintő tüzekben közvetlenül 54-en haltak meg. A nagy hőség és a határértéket még mindig átlépő légszenynyezés következtében ugyanakkor Moszkvában megduplázódott a halálesetek száma. Csupán júliusban majdnem hatezerrel többen hunytak el, mint egy évvel korábban. Szakértők ennek kapcsán Nyugat-Európa 2003-as, 40-50 ezer halálos esetet követelő forró nyarát idézik, amely a védekezés hatékonyabbá tételére ösztönözte az akkor a hőség által különösen sújtott franciákat. Orosz orvosok szerint fel kell készülni az ilyen időjárásra, jobban kell figyelni az idősekre, ivókutakat kell a városban elhelyezni, s elengedhetetlen a légkondicionálás a szülőotthonokban, a kórházakban és a mentőkocsikban.
S bár a lakosság a napokban talán tényleg fellélegezhet, a politikusokra még forró napok várnak. A katasztrófahelyzet rávilágított a rendszer gyenge pontjaira, s a felelősök kutatása már a mentés napjaiban elkezdődött.
A leginkább a tűz pusztította területek kormányzói, szakilletékesei izgulhatnak állásuk miatt, de nem kizárt néhány érintett miniszter leváltása sem. Ez már csak azért is valószínű, mert a sajtó hangulata és a legfrissebb felmérések alapján a legfelsőbb vezetésnek is helyre kell állítania valahogy a kissé megingott bizalmat. Az országot irányító tandem népszerűsége még mindig magas, 50-60 százalékos, ám a választások közeledtével figyelmeztető, hogy a gazdasági válság kezdetének szintjére esett. Jó hír ezért az elit számára, hogy a gabonára életbe lépett exporttilalom nyomán – amelyhez egyébként nem csatlakoztak a vámunió országai – esnek az árak is, amelyek tényleges stabilizálódása legkorábban szeptember közepén várható.

Így köszöntötte Bódi Guszti Bódi Margót: „Legyünk még együtt 30 évig!”