Álneve: m. s.

Egy tábori napló, egy régi fénykép, levelek, levelezőlapok, jegyzőkönyvek, feljegyzések, kéziratok, tárgyak fiókok mélyén rejtőzködő, látszólag összefüggéstelen halmazából rak össze történelmet Szigethy Gábor Évezredtöredék című könyve a XX. század második feléből. Felesleges teher volna a múlt? – kérdezhetjük. Avagy sorsszerűség? Felsejlik például az édesapa képe, aki a háború előtt kommunista volt, utána pedig meggyilkolták a kommunisták. Egy öreg Pallavicinivel ismerkedhetünk meg, akit 1951-ben kitelepítettek, aztán visszavittek Érdre, mert kellett az időközben lemondott száz dollárja, amelyet nyugati rokonaitól forintban kapott. Megdöbbentő jegyzőkönyvet olvashatunk a Föltámadott a tenger című film kapcsán Révai elvtárs, Pudovkin elvtárs és Illyés Gyula társalgásáról, amelyből kiderül, hogy egy magyar tárgyú történelmi film elkészítéséhez is jobban értenek Moszkvában, mint Budapesten. Pudovkin elvtárs kérése: olyan film készüljön a magyar forradalomról, amely a nézőben rokonszenvet ébreszt Oroszország iránt. A Kritika főszerkesztője azzal a célzattal adta át a jegyzőkönyvet a szerzőnek, Szigethy Gábornak, hogy küldje vissza a pártközpontba, mert közölhetetlen. Szigethy azonban nem hajtotta végre az utasítást, így maradt meg a dokumentum a fiókok alján. Gyűjtőszenvedélyének eredményeképpen megőrizte egy levélváltás részletének fotómásolatát is, melynek során Révai József Illés Bélát faggatta arról, miért nem hívták meg József Attilát a Szovjet Írók Szövetsége 1934-es moszkvai kongresszusára. Ekképpen sorjáznak a dokumentumok a személyes emlékek útvesztőiben, összefüggő képet rajzolva a Rákosi- és a Kádár-korszakról, a szerző sorsába ágyazva. Többek között arra is feleletet kapunk, hogy Márai Sándor miért lehetett útjelző Szigethy életében. Aztán évtizedek múltán a szerző kezébe akadt egy fénykép, amelyet 1942-ben ajándékozott Márai Mezei Máriának. A kép hátoldalán az ajándékozó kézírása: „Körözés esetére: Magasság 183 – Súly: 81 – Kora: 41 – Különös ismertetőjele: gyanakvó, álneve: m. s.” És ebben a pillanatban Szigethy bevallja: a múlt század hatvanas éveinek végén Márai tanította meg arra, hogy gyanakvó legyen. A nagy tekintélyű Király István professzor arra a kérdésére, hogy az egyetemen miért nem tanulnak az íróról, letaglózó feleletet adott: „Márai Sándor már kihullott a magyar irodalomból. Márai Sándor nevű magyar író nincs.” A professzor két mondata már az a korszak, amelyben az emigrációba kényszerített író letiltotta művei magyarországi kiadását.
Mindez jól szerkesztett, sokszínű, feszes fejezetekben tárul elénk, az író kopogó tőmondataival és egyéni stílusával. Szigethy egy helyütt Németh Lászlót idézi, aki Velence felé zakatolva és Frobeniust olvasva arra gondol: a jó könyvet nem lehet egyfolytában végigolvasni. „Le-leteszi az ember a kötetet, merengve elbabrál előtoluló gondolataival…” Így vagyunk ezzel a könyvvel is. A 63. oldalon pedig, ahol Bujdosó Andor magyar királyi főhadnagy és felesége, Szerdahelyi Magda 1942-es esküvői fényképét közli a szerző – amely nagyanyja Fadrusz utcai öreg fényképei közül került elő –, kiesett a könyv a kezemből. Tudniillik ezt olvastam: „A fénykép aljára ceruzával, másfajta kézírással még valaki a lakáscímet is odabiggyesztette: Budapest XI., Fadrusz u. [és itt egy szám következik, majd] II. 4.” Másfél hónapja költöztünk ebbe a lakásba…
(Szigethy Gábor: Évezredtöredék. Helikon Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 2990 forint)