Ha véletlenül megszakadna a vonal, akkor elnézést, de vonaton ülök, most jövök vissza Londonból – kezdte a beszélgetést tegnap délutáni érdeklődésünkkor Bogdán Ádám, a Bolton Wanderers magyar kapusa. – Az Arsenal elleni meccset ugyanis megnézte az édesapám és az öcsém, s velük töltöttem az éjszakát a fővárosban.
– Jól megszervezte, hogy a családtagjai élőben lássák első angol bajnokiját, amelyen kezdőként játszik!
– Nem egészen így történt, már azelőtt megvolt a jegyük, hogy kiderült volna, én fogok védeni az Arsenal ellen. Persze így még nagyobb élménnyel gazdagodtunk. A Bolton pályáján már debütáltam, de kezdőként az egyik legszebb stadionban, parádés pályán klasszis csapat ellen szerepelhettem a Premier League-ben, megvalósult a gyerekkori álmom.
– Tehát nem a spanyol, az olasz vagy a brazil, hanem éppen az angol futball számított a kedvencének?
– Pontosan. Annak idején – ez úgy hangzik, mintha már nagy öreg lennék – még nem közvetítették az angol meccseket, én a BBC-n vagy valahol máshol láttam először ilyesmit, s azonnal megfogott a szenzációs hangulat, az iszonyatos hajtás s hogy olyan közel van nézőtér a pályához. Akadnak még zseniális bajnokságok, s szívesen védenék azokban is, ám ettől még igaz, hogy a Premier League számított a nagy célnak. Ha a kezdetekkor mondták volna, hogy sikerül elérnem, biztosan nagyot ugrok, és azonnal futok két kört a Vasas-pálya körül. Aztán tíz évet keményen dolgoztam érte, s pályafutásom egyik lépcsőfoka lett.
– Hogy látja, felbukott benne, vagy túllépett rajta? Elvégre kapott négy gólt, de akadt több bravúrja is.
– A csalódás és az öröm között mozog a lelkiállapotom, hiszen, mint az előbb is mondtam, elértem a célom, kezdőként léptem pályára az angol bajnokságban, s volt több fontos védésem. Viszont vesztettünk, és négy gólt kaptam, igaz, egyikért sem hibáztatott senki. Én sem magamat, legfeljebb a harmadiknál érzem úgy, hogy talán háríthattam volna, de nagyon jó megoldást választott Song, odabökött a labdának, ami elsurrant a nyakam mellett.
– Ki tette önre a legnagyobb benyomást az ellenfél klasszisai közül?
– Fabregast közelről nézni óriási élmény, hihetetlen a labdabiztonsága, s ahogy osztogat, Arsavin és Samah pedig kiválóan mozog elöl. Azért az orosznak elkaptam egy ziccerét, s a másikba is beleértem, bár a bíró nem vette észre.
– Pályafutása furcsa fintora, hogy a Vasasnak nem kellett, így került Vecsésre, majd onnan egy huszárvágással Angliába, ahol a jelek szerint egészen jól muzsikál. Ennyire nem értettek a Fáy utcai szakemberek a focihoz?
– Ezt nem mondanám, hiszen tizenhét évesen felkerültem a felnőttek közé, de akkoriban Németh Gábornak jól ment a játék, s én csak edzőmeccseken állhattam a háló elé, harmadik számú kapusként számítottak rám. Ekkor Pisont István hívott Vecsésre, az NB II-be, s ez jelentette karrierem fordulópontját. Sokat és tényleg jól védtem, Róth Anti bácsi meghívott az U21-es válogatottba, s a Bolton felfigyelt rám. Kijöhettem Angliába, ahol újra bizonyítanom kellett, úgy néz ki, sikerült. Visszatérve a Vasashoz, talán nem működött annyira jól a tehetségápolás, de akkoriban pluszmotivációt adott, s azóta csak jól jártam a pályafutásom alakulásával.
– Kérdés, mi lesz a folytatás. Angliai kapustársai közül Fülöp Márton, Gulácsi Péter és Kurucz Péter sem ragadt meg egyelőre a Premier League-ben.
– Jó a megítélésük, elégedettek velük, Fülöp Marcit direkt Roy Keane hívta az Ipswichbe, mert már korábban megismerte a Sunderlandben. Sem én, sem mondjuk „Gula” nincs elkésve, persze ha egy-két év múlva sem védünk, akkor már el kell gondolkodni a folytatásról. Nekem még egy évig szól a szerződésem a Boltonnál, további két mérkőzésemen, az Aston Villa elleni bajnokin és a Burnley elleni kupameccsen olyan teljesítményt szeretnék nyújtani, hogy Owen Coyle menedzser nehéz helyzetbe kerüljön: visszaállítsa-e eltiltása lejártával Jussi Jääskeläinent, vagy bent hagyjon engem. Egyébként a Burnley után a Manchester Uniteddal játszunk, arra megint jön ki a család, ezt akár jó előjelnek is vehetjük.
– Milyen mértékben számol a válogatottsággal? Kapusposzton nem biztos, hogy Király Gáboré a jövő, viszont annak idején ő is fiatalon robbant be a nemzeti csapat kapujába.
– Így van, ha jól tudom, a Herthába elődje sérülése miatt került be, s aztán ott ragadt, ez adta meg az alapot a beválogatásához. Tehát most is ez lehet a recept: előbb játéklehetőséget kapni a klubomban, majd kopogtatni a válogatott ajtaján. A szívügyem ez, szeretném látni a jövőmet címeres mezben.
Anglia, 4. forduló: Everton–Man. United 3-3, Arsenal–Bolton 4-1, Fulham (Gera 30. perc, be)–Wolverhampton 2-1, Man. City–Blackburn 1-1, Newcastle– Blackpool 0-2, West Bromwich–Tottenham 1-1, Ham United–Chelsea 1-3, Wigan–Sunderland 1-1, Birmingham–Liverpool 0-0, Stoke City–Aston Villa ma. Az élcsoport: 1. Chelsea 12 pont, 2. Arsenal 10., 3. MU 8.
Németország, 3. forduló: Hoffenheim– Schalke 2-0, Dortmund–Wolfsburg 2-0, Hamburg–Nürnberg 1-1, Mönchengladbach–Frankfurt 0-4, Freiburg–Stuttgart 2-1, Hannover–Leverkusen 2-2, Bayern M.–Bremen 0-0, Mainz (Szalai 62. perc, be)–Kaiserslautern 2-1, Köln–St. Pauli 1-0. Az élcsoport: 1. Hoffenheim 9 (7-1), 2. Mainz 9 (8-4), 3. Hamburg 7.
Olaszország, 2. forduló: Catania–Parma 2-1, Genoa (Rudolf 79. perc be)–Chievo
1-3, Juventus–Sampdoria (Koman 58. perc le) 3-3, Lazio–Bologna 3-1, Lecce–Fiorentina 1-0, Brescia–Palermo 3-2, Cagliari–Roma 5-1, Cesena–Milan 2-0, Internazionale–Udinese 2-1, Napoli–Bari lapzárta után. Az élcsoport: 1. Chievo 6, 2. Cagliari 4 (5-1), 3. Sampdoria 4 (5-3).
Spanyolország, 3. forduló: Barcelona– Alicante 0-2, Real Madrid–Osasuna 1-0, Bilbao–Atlético M. 1-2, Valencia–Santander 1-0, Getafe–Levante 4-1, Gijón–Mallorca 2-0, Zaragoza–Málaga 3-5, Villarreal– Espanyol 4-0, Sevilla–Deportivo lapzárta után. Az élcsoport: 1. Atlético M. 6
(6-1), 2. Valencia 6 (4-1), 3. Real Madrid 4.

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban