Élhetőbb országok

Nyilvánvaló, egyetlen ország sem a különböző objektív mutatóktól válik élhetővé. Bevált szokás egyes társadalmi jelenségeket az ellentétjük segítségével meghatározni. Például: nem az a leggazdagabb ország, ahol a legtöbb gazdag ember él, hanem az, ahol a legkevesebb szegény, illetve a szegények is tisztes színvonalon élnek.

Melyik országban a legjobb élni? Helytelen kérdés ez, amelyet a modern világban neveletlenség feltenni. Ugyanis a legtöbb patrióta – hogy a liberálisok számára elviselhetetlen akusztikájú „hazaszerető” kifejezést ne is használjam – kapásból rávágja, hogy a szülőhazájában márpedig az effajta kijelentések, globalizálódó korunkban csak bajt okozhatnak. Nem kell bizonygatnunk, hogy ez a „szülőhazás” válasz mennyire szubjektív, átgondolatlan, mondhatni önkényes, ráadásul csöpög a szentimentalizmustól, semmiképpen nem állná ki a tudományosság próbáját. De ez még csak a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy érződik rajta egyfajta nacionalista elfogultság, s onnan már csak egy lépés az intolerancia, az idegengyűlölet, a rasszizmus és a hozzájuk hasonló kiváltképpen jobboldali érzületek sora. Tehát a „melyik országban a legjobb élni?”, egy tőrőlmetszett kirekesztő kérdés, ilyet nem tesz fel, de még csak magában sem fogalmaz meg olyan ember, aki valamelyest ad magára. Viszont most már ugyancsak fúrja az oldalam, hogy melyik országban lehet a legjobb élni, ám nemcsak ez a kíváncsiság gyötör, hanem az is, hogyan kell ezt megkérdeznem, ha nem akarok a selejtes jellemű, sötét lelkű, megvetésre méltó lények populációjába kerülni.
Az amerikai Newsweek magazin munkatársai lelték meg az üdvözítő, politikailag korrekt megoldást. Ők úgy tették fel a kérdést: „melyik a világ legélhetőbb országa?”, s ezzel tudományos és kifogástalanul humánus mezbe öltöztették ezt a kényes témát. A legélhetőbb országot kereső eljárás alapjaiban különbözik a melyik országban a legjobb élni típusú, diszkriminatív paradigmáktól, mert az előbbi kizárja a pusztán emocionális megközelítéseket. Egy kézenfekvő példával világítanám meg a problémát. Ha azt mondjuk Petőfi nyomán, hogy itt a legjobb élni, mert a magyar alföldön börtönéből szabadult sas lelkem, ha a rónák végtelenjét látom, márpedig ilyesmi sem a Havasalföldön, sem a Németalföldön nem következik be az ottani rónák láttán, akkor a börtönéből szabaduló sas lélek a legmeszszebbmenőkig akceptálható kívánalom, ugyanakkor az élhetőség szempontjából értelmezhetetlen. Egy ország attól lesz élhető, hogy a vonat mosdójában van-e toalettpapír, hogy az iskola elvégzése után a fiatalok többsége nem lesz sokkal hülyébb, mint a beiratkozás előtt, hogy a szolgáltatócégek kiszolgálják az ügyfeleiket, s nem hatóságnak képzelik magukat. Szóval ilyen és hasonló földhözragadt dolgok teszik élhetővé az országokat, az olyan irracionális képzelgés, mint a börtönéből szabaduló sas lélek, nem oszt, nem szoroz. Ilyen érzelem – így gyűlöletmentes módszerrel igazán objektív rangsort lehet felállítani az országok között, de úgy, hogy abban semmi kirekesztő és (vagy) diszkriminatív motívum nem lesz. Hiszen a legelvakultabb soviniszta sem találhat semmi kivetnivalót abban, hogy az általa lenézett, megvetett, utált szomszéd országban hatékonyabb a környezetszennyezés elleni védekezés, mint a sajátjában.
A Newsweek kutatói végül oda lyukadtak ki, hogy a világ legélhetőbb országa Finnország, megelőzve Svájcot, Svédországot, Ausztráliát és Luxemburgot. Hazánk az élhetőbb országok közé tartozik, mert a százas lista első harmadában végzett, pontosan a harmincharmadik lett. Ebben a régióban élhetőbbnek bizonyult nálunk Szlovénia, Csehország, Horvátország, Lengyelország, de még Szlovákia is. Hazánk valamivel élhetőbb hely, mint Bulgária és Románia, Oroszországot pedig jócskán megelőzzük. Persze az ilyen tudományosan felépített listák is arra jók elsősorban, hogy az emberek kétségbe vonják megállapításait, belekössenek vélt vagy valós eredményeibe, kritizálják az egészet úgy, ahogy van. Jó lenne megkérdezni a finneket, valóban úgy gondolják-e, hogy az ő hazájuk a legélhetőbb ország a földön. Köztudott, hogy Finnországban csak roppant drágán és korlátozott módon lehet alkoholt vásárolni. Ebből következően egy igen népes réteg, az alkoholt kedvelők tábora csak erős fenntartásokkal van meggyőződve országa élhetőségéről. Viszont minden egyes finn háztartásban, mindenféle alapanyagból (krumpliból, kenyérből, répából, uborkából stb.) alkoholt kotyvasztanak, ezért a lakosság jelentős része folyamatosan illuminált állapotban van. Számukra mégiscsak élhető az ország, így kizárólag a túl igényes, mondhatni sznob alkoholistáknak lehetnek kifogásaik az élhetőséget illetően. Mindenesetre az emberek döntő többsége a legkevésbé sem tudományos mélységgel és igénnyel viszonyul hazájához és más országokhoz, sokkal inkább laza benyomások és masszív előítéletek befolyásolják őket. Jó példa erre a Gallup intézet felmérése, amelyben a különböző országok lakosságának ki- és bevándorlási hajlandóságaira voltak kíváncsiak. Száznegyvennyolc ország több mint háromszázezer polgárától kérdezték meg, hogy elhagynák-e hazájukat, s ha igen, akkor melyik országban telepednének le. A két adat alapján számították ki egy-egy ország migrációs indexét, amit érdemes összevetni az élhetőségi sorrenddel. A legjobb migrációs indexszel (ahonnan a legkevesebben vándorolnának ki és ahová a legtöbben be) Szingapúr rendelkezik, de az élhetőségi ranglistán csak a huszadik. A legélhetőbb Finnország nem tartozik az emigránsok kedvelt úti céljai közé, ebben az összevetésben nem került az első tizenötbe. Magyarország a hetvenedik negatív mutatóval, ugyanis innen másfél millióval többen mennének el, mint ahányan idejönnének, ezért félő, hogy beteljesülnek Gyurcsány demográfiai elképzelései: el lehet menni innen.
Annyi biztos, az emigránsokat nem az ország élhetősége izgatja, amikor új hazát keresnek, ellenben a rend, a biztonság olyan fontos számukra, mint a kiszemelt célország anyagi jóléte. Érdekes, hogy a liberális szellemű, a betelepülőkkel szemben oly nagyon engedékeny Hollandia szintén nincs az első tizenötben (pedig az élhetők között a nyolcadik), de a merev és szigorú törvényeiről, hagyománytiszteletéről elhíresült Szaúd-Arábia a harmadik, s még Botswana is bekerült a legjobbak közé. Nem lehet egyértelmű összefüggést találni egy ország élhetősége és „kívánatossága” között, bár néhányan mindkét listán az élcsoportban vannak. Ennek ellenére nem jelenthetjük ki, hogy egy ország azon adottságai és jellemzői miatt minősül élhetőnek, amelyek miatt az emigránsok vonzó célpontja lesz. Mintha nem mindenki vágyna nyugati típusú demokráciára, „liberalizmusra”, „politikai korrektségre”, s modern korunk egyéb áldásaira.
Nyilvánvaló, egyetlen ország sem a különböző objektív mutatóktól válik élhetővé. Bevált szokás egyes társadalmi jelenségeket az ellentétjük segítségével meghatározni. Például: nem az a leggazdagabb ország, ahol a legtöbb gazdag ember él, hanem az, ahol a legkevesebb szegény, illetve a szegények is tisztes színvonalon élnek. Az élhető ellentéte: élhetetlen. Élhetetlen az, aki gyámolatlansága miatt nem tud boldogulni, divatos kifejezéssel élve: az, aki nem képes saját érdekeit képviselni és érvényesíteni. Ez alapján az élhető társadalom legfőbb ismérve az lenne, hogy az élhetetlenek esélyt, lehetőséget kapnak, érvényesülni tudnak, korlátozás nélkül hozzájuthatnak az anyagi és a szimbolikus javakhoz. Nem élveznek előnyöket és kiváltságokat az élelmesek és az élősködők (az élhetetleneknek ők az ellentétei), akiket erős eufémizmussal szeretnek az establishment képviselőiként emlegetni.
Sajnos hazánknak sok pótolnivalója van ezen a téren is. Az elmúlt nyolc évben, a nemzetközi felmérések eredményeitől függetlenül, Magyarországot az éppen csak túlélhető kategóriába küzdötték le a „megélhetőségi” elit tagjai, akik saját maguknak igazán élhető országot igyekeztek berendezni.